Felmérés igazolja: az alkalmazottak nagyra tartják a biztonságot
MTI, 2005. október 18. 00:00
Német hajógyári munkások a nyáron még Schröder kancellár terveit hallgatták figyelemmelKép: REUTERS – Christian Charisius Európában a spanyolok félnek a legjobban munkahelyük elvesztésétől, körükben 70 százalékos azoknak az aránya, akik úgy vélik, a következő egy évben munka nélkül maradhatnak – derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményeit a napokban hozta nyilvánosságra Bécsben a Manpower cég. Olaszországban a megkérdezettek 54, Svájcban 52, Németországban pedig 45 százalék a munkanélkülivé válástól tartók aránya.
Az osztrák alkalmazottak mindöszsze 30 százaléka tart attól, hogy a következő 12 hónapban elveszíti a munkáját. Ennél csak a belgák körében alacsonyabb ez a mutató, mert ott a megkérdezettek 27 százalékának fáj a feje emiatt. Az osztrákoknak fontos a munkahelyük biztonsága, és ha már van munkájuk, csak kevesen tartanak attól, hogy munkanélkülivé válnak. A megkérdezett osztrákok 58 százaléka szerint a biztonság és a stabilitás a legfontosabb a jó munkahellyel kapcsolatos elvárások közül, míg európai átlagban a megkérdezetteknek csak 47 százaléka vélte így.
A 15 országban – Európán kívül Izraelben, Dél-Afrikában és Törökországban – 12 ezer megkérdezett bevonásával készített felmérés szerint az osztrákok nem különösebben aggódnak a nyugdíjas éveik miatt sem, 42 százalékuk ugyanis azon a véleményen van: anyagi helyzete megengedi, hogy az átlagos nyugdíjkorhatár betöltésekor nyugállományba vonuljon. E kérdést illetően a finnek a legnyugodtabbak, mert 65 százalékuk gondolja ezt, míg az olaszoknak csak a 17, de a norvégoknak is csak a 18 százaléka.
A karrierépítés sem különösebben borzolja az osztrákok kedélyeit, hiszen a válaszadók 35 százaléka nevezte csak fontosnak ezt a munkája szempontjából. Huszonhárom százalékuk viszont úgy vélte, hogy a gyermekvállalás bizony akadályozza a karriert. Ez utóbbival a spanyolok és az olaszok 38 százaléka értett egyet, a norvégok és a svédek körében viszont csak 11 százalék vallotta ezt a véleményt.

