– avagy: köztéri szobor állítása Magyarországon, sokadik rész
Kiss Ádám 2005. október 17. 07:24
A Jobbiknak akár igaza is lehet abban, hogy nem kell túllihegni sem a turult, sem a neonácikat. De hogy mindezt egy törvénytelen folyamat legitimizálásaként, személyeskedve, buzizással, és a ló túloldalára való feltűnő áteséssel tegyék, az teljességgel elfogadhatatlan.
Újfent bebizonyosodott, hogy Magyarországon, a köztársaság eljövetelének tizenötödik évében, még mindig nem könnyű tisztességes emlékművet emelni bármiféle háború, népirtás, megszállás, forradalom áldozatainak emlékére. Mert hogyan is zajlik ma Magyarországon egy emlékmű létrehozása?
Elsőnek vala az ötlet: állítsunk emlékművet, mert az áldozatok iránti tisztesség így kívánja. Ezzel még nincs is baj, az egyetértést tettek követik, ezek általában egy emlékmű-pályázat kiírásában, illetve személyes felkérésben öltenek testet. Itt kezdődnek a problémák. Már a hely kiválasztása sem könnyű, de ha sikerül legyőzni például a környéken lakók ellenállását, akkor már legalább a helyszín megvan.
A bili a pályázat eredményeinek napvilágra kerülésekor borul ki. A Kőkonzervatív Magyar Szívfájdalom, a Progresszív Amőba, a Liberális Botránykő és társaik elképesztő eszmei magasságokba felcsapó elvi vitákat indukálnak, melyekbe ízlés szerint keverhető még nácizás, zsidózás, magyarozás, ilyenek. Eközben zajlik a pályázat eredményhirdetése. Ilyenkor a minimum az, hogy érvénytelen a szavazás, vagy nem a győztes kapja a megbízatást.
Aztán mégis elkezd épülni az a fránya emlékmű, melynek általában a kivitelezési engedélye körül is bűzlik valami, mondjuk egy közpénzherdálás-gyanú, ami újabb lehetőséget nyújt arra, hogy a készülő mű malteros vödreinek és betonzsaluinak kulisszái közt különböző politikai erők tartsanak viccesnek vagy fenyegetőnek koreografált sajtótájékoztatókat.
Az emlékhely végül elkészül, hogy a felavatásán tojással, füttykoncerttel, zászlókkal, árulózással tarkított Monty Python-show szórakoztassa azokat is, akiknek őszintén számít az áldozatok emléke. Az elkészült mű még hosszú ideig politikai csatározások, esetenként festékkel töltött kiflis zacskók céltáblájává válik. Hogy ennek a valóságshownak a licencét Budapest XII. kerületében is megvásárolták, az tuti.
Mert mi is a helyzet? Adott egy emlékmű, melyet annak bíráló bizottsága tartalmilag aggályosnak minősített, és amelyet csak a kerületi önkormányzat szavazott meg, a fővárosi nem. Nincs rá építési engedély, mégis épül. Adott egy fideszes kerületi polgármester, aki mindezt engedi, sőt ő mintegy az apostola az egésznek. Adott egy hevesen ellenkampányoló helyi SZDSZ-különítmény, amely a jogtalanság észérvei mellett neonáci víziókkal operál. Adott egy Jobbik, amely ellen-ellenkampányol az SZDSZ ellen, védve a magyarság szent állatát.
Mellékszereplők: az eddig hallgató, de most a szobor ellen aláírást gyűjtő MSZP, és 1132, a második világháború idején meghalt kerületi lakos, honvédtől a zsidó fűszeresig, akiknek az emlékműve körül ez az egész nevetséges vita zajlik.
Nem teljesen világos, miért gondolja bárki, legyen az Mitnyan György, hogy őrá a hatályos törvények nem vonatkoznak? Igaz, az ő szakmájában ez viszonylag gyakori munkahelyi ártalom, de a józan ésszel gondolkodó embert akkor is felbosszantja az ilyen, nem jogállami konokság. Ha egyszer valamire nincs engedély, akkor nincs, márpedig a Fővárosi Közgyűlés kétszer is leszavazta a projektet. Kész. Ez a tény, nem pedig az, hogy a fővárosi közgyűlés határozata „érvénytelen” volt.
Ebből a szempontból jogos a szabad demokraták fellépése, mellényúlniuk azonban nekik is sikerült. A jogi problémák elsorolása mellett ugyanis eszköztáruk egyik gyakran használt kellékét, a neonáci-veszélyt is bevetették.
Az persze rendben van, hogy nem szerencsés egy olyan szimbólum használata, melyhez túlságosan sok pejoratív jelentés tapad (és művészettörténeti szempontból sem jó egy jellegzetesen 19. század végi – 20. század eleji stílussal próbálkozni). A turulszoborral, mint esetleges neonáci gyülekezőhellyel való riogatás azonban már kicsit problémás.
Először is nehéz elgondolni, hogy a neonácik éppen egy olyan helyet választanak maguknak zarándokhelynek, amely zsidó áldozatoknak is emléket állít. Másrészt valahol mégiscsak legitim jelképről van szó, és az eddigi tapasztalatok szerint a többi turulszobor sem látott karlengetést 1945 óta. De tegyük föl, hogy ez mégis ilyen hely lenne. Ebben az esetben nem az a helyes, ha a jelképet lenyúlókat tiltjuk el a helyszíntől, a jelkép helyett? Ha viszont az SZDSZ ezidáig következetesen a szabad gyülekezési jog talaján állt, akkor most mi változott?
A Jobbiknak akár igaza is lehet abban, hogy nem kell ennyire túllihegni sem a turult, sem a neonácikat. De hogy mindezt egy törvénytelen folyamat legitimizálásaként, személyeskedve, buzizással, és a madár védelme terén a ló túloldalára való feltűnő áteséssel tegyék, az teljességgel elfogadhatatlan.
A huzavona nem csitul, engedély továbbra sincs, az építkezés folytatódik. Várjuk az avatást. Kellemes szórakozás lesz.
