Péntektől zajlik a fővárosban a második Design Hét, és az érdeklődők bőven válogathatnak a kedvükre való programok között. Több nagy bevásárlóközpont ad helyet például az Add el a designt című rendezvénysorozatnak, melynek keretében az áruházak utcai kirakataiban kiállítások láthatók. Az óbudai volt Viking harisnyagyár mellett konténerekben tekinthetők meg prágai, londoni, berlini, izraeli, milánói és hazai iparművészek munkái és emellett a programsorozat idején szinte mindennap szerveznek buszos design-túrákat a Design Hét helyszíneire. A Magyar Iparművészeti Egyetem125 éves évfordulóját ünnepli, tegnap például a Magyar Telekom Székházban rendezett az intézmény nagyszabású divatbemutatót az egyetem volt és jelenlegi hallgatóinak legszebb kollekcióiból. És ha divat, akkor érdemes beszámolni a Nő négyszer tervezőcsoport a VAM IDC Galériában tartott, divatbemutatóval egybekötött kiállításának megnyitójáról. Négy fiatal tervezőhölgy – Bucsuházy Piroska, Körtvély Adrienne, Kolyvek Antónia és Teigesser Magdolna kifejezetten a nőisséget hangsúlyozó, laza, de mégis elegáns, egyben erősen erotikus hatású ruhákat tervez. A divatbemutatón egymást váltották a combig felsliccelt, vagy a teljesen átlátszó anyagból készült kosztümöket, szoknyákat bemutató manökenek. A hölgyeknek minden egyes ruha esetében maradtak fedetlen testrészei, vagy pedig olyan már csaknem intim tájék, amely egy pillanatra kivillant a bámészkodó férfinézők nem kis örömére. A kollekcióból nem hiányoztak az extravagáns elemek, például a hátravetett nyakkendő, vagy a merész alsók, sortok sem. A színek közül a piros, a bordó és a zöld különböző árnyalatai domináltak. Kolyvek Antónia a divatbemutató után lapunknak elmondta, mivel mind a négyen úgy találják, hogy a nők ma nem hangsúlyozzák eléggé nőiességüket, ezért szerintük ezen elsőként az öltözködéssel lehet változatni. A négy tervező ugyanabba a divatiskolába járt, ezután döntöttek úgy, hogy tervezőcsoportban dolgoznak tovább. Ruháik egyéniek, a bemutatókon látható kollekciókat viszont közösen alakítják ki. Fontos számukra a kontraszt színek használata, illetve ruhákat kizárólag finom, természetes alapú anyagokból készítik. Kollekciójukat bemutatták már Brnoban és Moszkvában is.
A Design Hét mai kiemelkedő programja a Magyar Formatervezési Díj 2005 legjobb pályamunkáit bemutató tárlat megnyitása az Iparművészeti Múzeumban. A divat iránt érdeklődők pedig szombaton és vasárnap a Divatolimpia 2005 rendezvényén vehetnek részt a Budapest Kongresszusi Központban.
Balogh Gyula

