A fesztivál programjaira a 90-es évek közepétől világszerte elismert művészek kaptak meghívást
Élő művészettel élővé tenni a várost. Ezt tekinti elsődleges feladatának a Budapesti Őszi Fesztivál, amely 1992-es alapítása óta többször is megújult, s amelynek művészeti vezetője 2003 óta Kovalik Balázs rendező.
A Magyar Elektrotechnikai Múzeum Kazinczy utcai épületének csarnoka lesz az őszi fesztivál hivatalos találkozóhelye fotó: Sárközy GyörgyA Budapesti Őszi Fesztivált a fővárosi önkormányzat alapította 1992-ben, a Budapesti Művészeti Hetek utódaként. A kezdettől kortárs összművészeti fesztiválként definiált rendezvény célja az volt, hogy erősítse Budapest nemzetközi kulturális kapcsolatait, s emellett az őszi kulturális turizmus igényeinek is megfeleljen. 1996-ban az akkor alapított Budapesti Fesztiválközpont Kht. vette át a szervezést.
Új szemlélet és arculatváltás
A programokra a kilencvenes évek közepétől olyan, világszerte elismert művészek kaptak meghívást, mint Meredith Monk, Michael Nyman, Robert Lepage vagy a Rosas Táncszínház. Állandó társrendezvényként kapcsolódott a fesztiválhoz a Soros Stúdiószínházi Napok és a Bohémia cseh-magyar kulturális sorozat. A fesztivál ennek ellenére szakmai és pénzügyi gondokkal küzdött, sokan úgy vélték, hogy művész- és repertoárpolitikája elavult, s emiatt kiesett a modern művészetek iránt érdeklődő európai publikum látóköréből. 2003 tavaszán ezért az új generációt képviselő Kovalik Balázs rendező kapott felkérést a művészeti koncepció kialakítására. Az elmúlt két évben a fesztivál lerövidült (két és fél hétről másfélre), viszont olyan jelentős művészek alkották a program gerincét, mint a svéd Cirkus Cirkör vagy az izraeli Batsheva Táncegyüttes.
Fesztivál közpénzből
Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója elmondta: az őszi fesztivál idei költségvetése mintegy 182 millió forint, ennek 69 százalékát teszi ki az állami – vagyis a kulturális tárcától, a fővárosi önkormányzattól és a Magyar Turisztikai Hivataltól – kapott támogatás. A fennmaradó összeget szponzorációból, illetve jegyárbevételből szeretnék biztosítani; az idei támogatók között van a T-Mobile, a Szerencsejáték Rt., az RWE német energiaszolgáltató, valamint három budapesti közművállalat, a Budapesti Elektromos Művek, a Fővárosi Gázművek és a Fővárosi Vízművek. Ismét támogatta a fesztivált a Réseau Varése nevű, új zene létrehozását ösztönző hálózat.
Ázelítő a programból
Ma délelőtt tíz órakor, az egykori Ganz-Mávag gyár területén (Bp. VIII., Vajda Péter u. 4-6.) találkozhatnak azok, akik szeretik az útikönyvekben biztosan nem szereplő városfelfedező sétákat. A hetvenes-nyolcvanas évek egyik fontos alternatív művészeti helyszínén, a Ganz-Mávag Művelődési Házban Maurer Dóra képzőművész mutatja be videofilmjét, majd Beke László művészettörténész tart előadást. A séta innen a rendszerváltás korának underground klubján, a Fekete Lyukon keresztül vezet az egykori gyárépületekbe. Ganz-Mávag Tour címmel október 20-án dokumentációs kiállítás is nyílik a Vármegye Galériában (Bp. V., Vármegye u. 11.).
Október 22-én, szombaton este a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Hangversenyteremben lesz Jeney Zoltán Halotti szertartás című monumentális kompozíciójának ősbemutatója. A hatvankét éves, Kossuth-díjas zeneszerzőt – az Új Zenei Stúdió egykor meghatározó személyiségét – már 1979 óta foglalkoztatta a Halotti szertartás tematikája, a komponálást 1987-ben kezdte meg. A premieren énekes szólisták, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar mellett közreműködik az Amadinda Ütőegyüttes és Vékony Ildikó cimbalomművész; vezényel Kocsis Zoltán.
Másnap a Fesztivál Színházban vendégünk lesz a Frankfurtban működő Ensemble Modern, napjaink első számú kamaraegyüttese. Évente átlagosan hetven vadonatúj művet tanulnak meg, s ebből húsz ősbemutató. Budapesti koncertjükön a modern német zene két emblematikus, de itthon kevéssé ismert alakja, az idén hetvenéves Helmut Lachenmann és a négy évvel fiatalabb Nicolaus A. Huber alkotásaiból válogatnak.
A Budapesti Őszi Fesztivál csaknem száz rendezvényének programja megtalálható a www.bof.hu honlapon.
Retkes Attila

