Forrás: Népszava

Az immár elbontott Károly körúti bazársor helyén nyílik ma délelőtt az Őszi Fesztivál. A harminc helyszínen több, mint száz programot kínáló rendezvénysorozat a legprogresszívebb hazai és külföldi művészeti törekvéseket kívánja bemutatni idén is.

Kovalik Balázs az eseménysorozat művészeti vezetője lapunknak elmondta, a megnyitó előtti napig a programokra szóló jegyek mintegy fele fogyott el elővételben, ami az Őszi Fesztivál esetében rekordnak számít. Ez azért is fontos – hangsúlyozta a művészeti vezető – mert a kortárs művészeti eredményeket bemutatni szándékozó fesztivál látogatói általában azok közül kerülnek ki, akik közvetlenül a rendezvény kezdete előtt szokták megvásárolni a jegyüket. Egyes előadásokra, mint a Volksbüne vendégjátékaként a Nemzetiben látható Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című előadásra már el is fogytak a belépőjegyek. Az Őszi Fesztivál 182 millió forintos költségvetésének több, mint hatvan százalékát a főváros, a kulturális minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alapprogram állja. A fennmaradó részt pedig szponzorok segítségével sikerült előtermteni. A fesztivál összköltségvetése mintegy másfélszerese a tavalyinak. Kovalik Balázs a Tallini Kamarazenekar és az Észt Filharmonikus Kamarakórus által a Városmajori Jézus Szíve templomban megszólaltatott Arvo Part koncertre hívta fel olvasóink figyelmét. „Azért különleges ez a helyszín, mert a most hetven éves alkotó muzsikája egy, a műhöz méltó építészeti környezetben szólal meg.” A fesztivál egyik szenzációja minden bizonnyal Krzysztof Warlikowski társulatának bemutatkozása lesz a Millenáris Theátrumban – mondta Kovalik Balázs. A Sarah Kane, Megtisztulva című drámájával 2001 óta a világ összes nagy színházi fesztiválján taroló lengyel színház hazai bemutatkozása az Őszi fesztivál számára is fontos presztizs értékű – fűzte hozzá a művészeti vezető.

Aki igazi összművészeti alkotásra kíváncsi, annak Artus produkciója ajánlható: mely színház, képzőművészet, film, installáció egyetlen produkcióban. A Goda Gábor vezette együttes új előadása az idén 500 éves Don Quijote mitikus alakját állítja középpontba. A rendhagyó produkció a mű és a közönség viszonyát értelmezi újra egy Magyarországon soha nem látott performansz kísérlet keretein belül. Nem szűkölködik különleges helyszínekben az idei őszi fesztivál, a desing túrák keretében be lehet járni például a Ganz Gyártelepet, a Ferenciek terén a metróállomás peronján pedig az Accord Vonósnégyes tart koncertet. Az Őszi Fesztivál vonósnégyesének is nevezett kitűnő fiatal muzsikusokból álló zenekar Arvo Part, Michael Tippett és Arnold Schönberg muzsikáját szólaltaja a meg éjfélkor a metróban. A fesztiválra megnyitják a Városháza kertjét is. Az óbudai volt Viking Harisnyagyár mellett, az ipari háttérhez illeszkedő konténerekben rendezik a nemzetközi és hazai desing legjobbjainak a kiállítását. A 25 konténerben bemutatott munkák a prágai DesignBlok, a londoni DesignersBlock, Pick of UK, a berlini Designmai, az izraeli PromisDesign valamint a milánói SaloneSatellite művészeinek tehetségét dícséri, de számos hazai tervező is bemutatkozási lehetőséget kap.

A fesztivál egyik szenzációja lehet a berlini Volksbüne vendégjátéka a Nemzetiben, ahol a világhírű Frank Castorf rendezésében Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című művét játsszák két estén át. A hazai bemutatók közül az őszi fesztiválra időzítik a Maladype Színház premierjét Hölderin Empedoklész című darabját Balázs Zoltán rendezésében a Bárkában. Az Örökmozgóban táncfilm fesztivált rendeznek, és a Trafóban lép fel a világhírű belga táncművész Anne Teresa De Keersmaeker.

Az Őszi Fesztiválon lesz a magyarországi bemutatója Mundruczó Kornél Szent Johanna című operafilmjének. A számos rangos nemzetközi mustrát megjárt filmnek a világpremierjét az idén cannesi fesztiválon tartották. A fiatal rendező filmje Tallér Zsófia zenéjét követi, a két főszereplőnek – Tóth Orsi és Trill Zsolt – Wierdl Eszter és Kóbor Tamás kölcsönzi az énekhangot.

A történet szerint: a drogfüggő Johannát egy baleset után a klinikai halálból hozzák vissza. Nem emlékszik semmire, nincs hova menjen. Egy fiatal orvos, akinek azonnal megtetszik a különös lány, vállalja a felelősséget, hogy nővért nevel belőle. Johanna új életet kezd, de hamarosan rájön, hogy az ő gyógyító ereje másban rejlik. Szerelmét kínálja gyógyírként a betegeknek, visszaadja az életbe vetett hitüket, és csodálatos gyógyulásukért a kórház lakói istenítik.

A napokban nyílt AKKU-fesztiBár a Budapesti Őszi Fesztivál egyik érdekes helyszíne lesz. Tematikus napokkal várják a közönséget minden nap. Külön napja lesz például a bohócdoktornak, de rendeznek beszélgetéseket az esélyegyenlőségről, a katasztrófák elleni védekezésről. Esténként pedig ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket.

Hamvay Péter

Képaláírás

A fesztivál egyik csemegéjének ígérkezik Sarah Kane Megtisztulva című előadásából Krzysztof Warlikowski színházának előadásában – a nagy érdeklődés miatt 22-én és 23-án is játsszák

Comments are closed.