Forrás: NOL

Az Iraki Iszlám Párt megfordult, mégis támogatja az alkotmányt

Munkatársunktól, 2005. október 13. 00:00

Bakubánál, Irak egyik legveszélyesebb városánál motoznak a katonákKép: REUTERS – Jorge Silva Irak népe szombaton az urnák elé járul a főbb helyi politikai erők beleegyezésével, s dönt az alkotmánytervezet sorsáról. Korábban hosszas viták folytak az alaptörvény bizonyos passzusairól, s a szunnita kisebbség vezetői eddig a hét végi népszavazás bojkottálására szólítottak föl.

Az Iraki Iszlám Párt, a népcsoport egyik legjelentősebb politikai tömörülése a tegnapi nap folyamán azonban bejelentette, mégis támogatja a törvénytervezetet. Mindezt azok után teszi, hogy ígéretet kapott az általuk vitatott cikkelyek tavasszal történő újratárgyalására, majd ismét népszavazásra bocsátására.

Az október 15-i voksolást követik a parlamenti választások decemberben, melyen többek között a volt kormányfő, Ijad Allavi is indítaná most szerveződő koalícióját. Pályafutását azonban derékba törheti, hogy egykori kormányának öt minisztere ellen sikkasztás gyanújával elfogatóparancsot adtak ki, s mintegy egymilliárd dollár nyomtalan eltűnésével vádolják a politikusokat. A pénzt az ideiglenes kormány annak idején a lázadók ellen harcoló kormánycsapatok megszervezésére és felfegyverzésére volt hivatott költeni. A vád szerint ehelyett gyenge minőségű és meglehetősen olcsó muníciót vásároltak irdatlan összegekért. Allavi esetleges érintettsége eddig nem került szóba.

Az „épülő demokráciát” az al-Kaida más szemszögből közelíti meg. A kedden Washingtonban nyilvánosság elé tárt Ajman al-Zavahiri, a terrorszervezet második vezetője által az al-Kaida „helytartójának” írt levélből kiderül, hogy a csoport várakozással tekint az amerikai csapatok előbb vagy utóbb bekövetkező „hanyatt-homlok menekülése” elé, s felhívja a figyelmet szervezetük szerepére a keletkező űr betöltésében. Megjegyzendő azonban, hogy az amerikai illetékesek szerint legalább két, de akár tizenkét évbe is beletelhet az ország stabilizálása, mely a csapatok ott állomásoztatását eredményezi még egy jó ideig. Az Andalúziától Kínáig terjedő kalifátus felállítását már többször is pedzegető al-Kaida mostani levelében többek között az is szóba kerül, hogy a szervezet egy iraki iszlám állam létrehozása mellett első körben a környező világi államokra, így Libanonra, Jordániára és Szíriára is szükségesnek tartja kiterjeszteni a harcot. Külön szakaszban foglalkozik a zsidó állammal, kijelentve, hogy „Izrael kihívást jelent mindenfajta új iszlám közösség számára”.

Az iraki beavatkozás eddigi körülbelül 26-30 ezer civil áldozatának száma tovább nő. A keddi több tucat halálos áldozatot és számos sebesültet követelő merénylet után tegnap ismét pokolgép robbant Tell-Áfár város katonai bázisán, mintegy harminc halottat és számtalan sérültet szedve áldozatul. A vidékfejlesztési minisztert célzó bagdadi támadás tucatnyinál több embert ölt meg.

London immár másodszor vádolja meg Iránt a déli területeken a nagy-britanniai kontingens ellen cselekvő és nyolc brit életet követelő terrorcselekmény támogatásával. A BBC rádiónak nyilatkozó védelmi minisztérium magát meg nem nevezni kívánó riportalanya az Iráni Forradalmi Gárda kiképzőtáborait jelöli meg, ahol az iraki milicisták elsajátítják a pokolgépek előállításának módszerét. Tony Blair brit kormányfő a múlt héten úgy fogalmazott, a használt elemek vagy iráni eredetűek vagy pedig a Teherán pénzelte Hezbollah (libanoni) síita szervezettől származnak. Az Arab News értesülései szerint Irán viszont határozottan tagadja, hogy bármiféle köze volna a támadásokhoz.

Comments are closed.