Forrás: Hírtv

Az angol dráma dühös embere nyerte az irodalmi Nobel-díjat idén. Harold Pinterről azt mondják, mindig is kerülte az irodalmias szépelgést, helyette kíméletlen őszinteséggel írta darabjait.

Horace Engdahl, az akadémia elnöke azzal indokolta a döntést, hogy az író „színdarabjaiban feltárta a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatolt az elnyomás zárt térségeibe”.

„Nem találtam a szavakat, amikor hívtak, és azóta is így vagyok. De abba kell hagynom ezt a némaságot, mert Stockholmba kell menjek, ahol beszédet kell mondanom” – közölte a drámaíró kitüntetése hírére Londonban.

Pinter a brit főváros egy szegénynegyedében született 1930-ban, ahol kelet-európai zsidó bevándorlók laktak akkoriban. Egyes életrajzi adatok szerint magyar, mások szerint portugál ősökkel büszkélkedhet. Kísérletezett költészettel, színházi rendezéssel, sőt színészettel is, világhírnevet azonban A születésnap és A gondnok című drámáival szerzett.

Azt mondják róla, ő a brit dráma dühös embere. De Pinter nemcsak drámáiban, politikai nyilatkozataiban is dühös ember. Az iraki háború ellen rendezett Londoni béketüntetéseken arról beszélt, a támadás megfontolt tömeggyilkosság, az Egyesült Államok kormányát pedig „elmebeteg bűnözők” gyülekezetének nevezte.

Comments are closed.