Öngyilkos lett a szíriai belügyminiszter, Gázi Kanaán hivatalos damaszkuszi bejelentés szerint. Kanaán, aki alig egy éve, tavaly október óta irányította a szír belügyi tárcát, szerdán irodájában vetett véget önkezével életének a SANA hivatalos szíriai hírügynökség jelentése szerint. A közlemény szerint a délelőtti órákban történt öngyilkosság körülményeit vizsgálják a hatóságok.
Kanaán tábornok évtizedeken keresztül Libanonban tevékenykedett a szíriai katonai erők egyik legmagasabb rangú vezetőjeként, s hosszú ideig a szíriai titkosszolgálat vezetője volt. Titkosszolgálati főnökként egészen 2003-ig hozzá tartoztak a libanoni ügyek is.
A belügyminisztert alig két héttel ezelőtt hallgatták ki azok az ENSZ-megbízottak, akik Rafík al-Haríri volt libanoni miniszterelnök meggyilkolásának hátterét vizsgálták és vizsgálják. Az ENSZ-megbízottak német vezetője, Detlev Mehlis német főállamügyész szeptember végén érkezett Damaszkuszba, hogy a Libanonban működő szíriai titkosszolgálat több vezetőjét is kikérdezze.
A libanoni kormányfő ellen idén februárban elkövetett merénylet megrázta a libanoni politikai életet. A történtek nyomán tömegtüntetések kezdődtek, amelyek alig két héttel később a Szíria-barát libanoni kormány lemondásához vezettek. A gyilkosság után jelentős mértékben növekedett a Szíriára gyakorolt nemzetközi nyomás, hogy vonja ki katonaságát Libanonból, ami meg is történt.
A Haríri-merénylet mögött számos megfigyelő Szíriát vélte felfedezni, Damaszkusz azonban határozottan tagadja bűnrészességét. A vizsgálatok eddig több libanoni tábornok letartóztatását eredményezték – vádat is emeltek ellenük -, s az ENSZ-megbízottak azután kezdtek érdeklődni fokozottan a damaszkuszi szálak iránt, hogy egy szökevény szíriai titkosszolgálati ügynök részletes vallomást tett a Haríri-gyilkosság körülményeiről. A világszervezet megbízottainak október 25-re kell elkészíteniük jelentésüket.
A szíriai biztonsági apparátus egyes tagjai is szerepelnek a Rafík al-Haríri libanoni exkormányfő meggyilkolásának ügyében végzett nemzetközi nyomozás gyanúsítottjai között. Az al-Haját című arab lap közölt szerdán ilyen értesülést, névtelenül nyilatkozó nyugati diplomatákra hivatkozva. Eszerint a február 14-i bejrúti merénylet ügyében folyó nemzetközi nyomozás vezetője, Detlev Mehlis német főállamügyész a szíriai titkosszolgálat egyes tagjait is megnevezi a gyanúsítottak között Kofi Annan ENSZ-főtitkár számára készített jelentésében.
Hivatalosan nem erősítették meg az al-Haját értesülését.
A Newsweek amerikai hírmagazin úgy értesült, hogy Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a Mehlis-jelentéssel összefüggésben, de még annak nyilvánosságra kerülése előtt, máris Szíria diplomáciai elszigetelése mellett foglalt állást több tanácskozáson. Az amerikai kormány nemrégiben befagyasztotta Gázi Kanaán szíriai belügyminiszter amerikai bankszámláit, arra hivatkozva, hogy Kanaán támogatja a terrorizmust.
Az izraeli sajtó e hónap eleji jelentései szerint az amerikai kormány konzultált az izraelivel egy szíriai rendszerváltás kérdéséről.

