Forrás: ÉS

Majsai Tamás

A Hit Gyülekezete szent

– az őket támogató vélemény szabad

(Színeváltozás-anatómiai szösszenet a Magyar Hírlapról)

A Magyar Hírlap augusztus 25-i számában Fazekas Csaba történész elemző cikket írt Bozóki András kulturális miniszternek a Hit Gyülekezeténél tett (egyébként igen dicséretes) minapi látogatásáról. Mondanivalójában Fazekas kiemelte, hogy a nemrégen még nyíltan politizáló közösség eklezsiológiai önmeghatározásában gyökeres fordulatra került sor. Amint Németh Sándor vezető lelkész a miniszteri viziten bejelentette: „A gyülekezet kivonult a politikai életből, a napi politikából. Nem kíván részt venni ilyen tevékenységben.” Fazekas írásának lényege a hites pálfordulat kritikus méltatása, speciális hangsúllyal arra, hogy valaha elérkezik talán az is (a 2006-os év aligha lesz ilyen időpont, véli a szerző), amikor az adott önkritikát a nagy egyházak is végrehajtják, és – „közéleti elvárásaik természetes megjelenítésén kívül” – nem tekintik magukat „hatalmi vagy pártpolitikai tényezőnek”. A „történelmiek” (milyen ostoba is e jelző) irányában kifejtett lesújtó véleménye mellett (megemlítve pl. hitvány szektázási hajlamaikat is) kritikával illette azonban a Hit Gyülekezetét is, utalva a közösség korábbi magatartásának és ehhez képest bekövetkező közéleti paradigmaváltásának prózai (szociológiai) összefüggéseire.

Fazekas gondolatmenete elnyerte a Magyar Hírlap tetszését. Árását közölték is. Két nappal később azonban szokatlan fejleményre került sor. Szerkesztőségi keretes közlemény tájékoztatta a nagyérdeműt arról az állítólagosan utólag tudomásukra jutott tényről, hogy a szerző egykor maga is tagja volt a Hit Gyülekezetének. Az őt és gondolatainak komolyan vehetőségét kompromittáló hangvételű közleményt (a vallási identitásra utaló adatok még az ügynökök esetében sem ismerhetőek meg) a lap azt feltételezve közölte – úgymond „csupán a pontosság kedvéért” -, hogy e körülmény esetleg befolyásolhatta Fazekast mondanivalójának kifejtésében.

Ennél nincs lejjebb. És ha emlékezetem nem csal, ante resurrectionem a lap soha nem tudott ilyen mélyre süllyedni.

Kérdések a Magyar Hírlaphoz.

Ha valaki ezentúl kritikai elemzést kívánna megjelentetni a lap hasábjain például a szotyizás társaslélektani kérdéseiről, kell-e azzal számolnia, hogy az ilyen vagy olyan érdekek képviseletében eljáró informátorok nyomán a szerkesztőség nyilvánosságra hozza, hogy a szerző azonos szenvedélynek hódolva egykor még rendszeresen teleköpködte a HÉV-járatokat?

Ha valaki elégedetlenségének kívánna hangot adni a Magyar Hírlap fórumán a zsidó vallási közösség közéleti ügyeit illetően, kell-e azzal számolnia, hogy a lap szerkesztősége egy utólagos tájékoztatás alapján beszámol majd korábbi hitközségi tagságáról?

Ha holnap valaki szóba hozza a Magyar Hírlapban a nagyegyházak viselt dolgait, kell-e tartania attól, hogy szektaügyi rongyosgárdistáktól befutó értesülés nyomán a lap szerkesztősége feltárja: hosszú éveken át egyházfenntartói járulékot fizetett egy „történelminél”? Exkurzus: ezzel együtt is módfelett érdekelne, előfordult-e akár csak egyszer is, hogy a Magyar Hírlap „történelmieket” csepülő írás szerzőjét részeltette volna előzetes vagy utólagos sugdolózás nyomán a Fazekas Csabának juttatott eljárásában.

Ha valaki a homofília kérdésköréről kívánná kifejteni e lap (ti. az MH) hasábjain kritikai véleményét, számítson-e arra, hogy egy kandi kamerás buzgómócsingtól vett értesülés nyomán a szerkesztőség majd megírja (természetesen „csupán a pontosság kedvéért”), hogy az illető már ötvenedszerre olvassa Thomas Manntól a Halál Velencébent, de irodalmilag amúgy tájékozatlan.

Nem folytatom.

Nemi, vallási, származási, érzelmi, kulturális paramétereink adott speciális esetben persze igen érdekesek lehetnek személyiségünk, erkölcsiségünk megismerésében, vagy éppen álláspontunk teljesebb megértésében is. Azonban! 1) A „vélemény szabad” szlogen nevében megismert Magyar Hírlaphoz abban a hitben küldjük-küldtük be írásainkat, hogy azokat a szerkesztőség közölni kívánt gondolataink belső tartalmi integritása alapján teszi publikussá, és az olvasót is kizárólag csak megosztani kívánt véleményünkkel óhajtja szembesíteni. (Talán nem érdektelen itt megemlíteni, hogy a szellemi sziporkákat „a hír szent, a vélemény szabad” bátorságával közlő MH-nál az idézett etikett 2003-ban mikroszkopikus reziduummá silányult, hogy aztán Tamás Gáspár Miklós 2004 őszén már e jelszót nem ismerő rovatban sirassa el a lap régi dicsőségét.) 2) Képzetesen tegyük fel azt a speciális esetet, amikor egy közlemény megértéséhez valóban nélkülözhetetlenül releváns a szerző maga által külön nem említett „származási” adatainak ismerete. A zuglapok kivételével ilyenkor egy szerkesztőség engedélyt kér a szerzőtől (ha késői az ébredés, de pletykálkodó hajlamai nagyon ficánkolnának, akkor akár hetekkel később is) írásának személyes adataival történő felszereléséhez, vagy legalább – ha már az információt adó ügyeletes elvtárs nem tudna írni, vagy nem merne névvel előállni – maga közli, logikus érvelésben, és nem susárlóan lebegtetve a szerzői befolyásoltság mibenlétéről gondolt feltételezéseit (most pl. arról, hogy „milyen irányban” is torzult Fazekas elemzése hites múltja függvényében). A reális képlet mégis inkább az, hogy a megírt gondolatok (és az ezekre megszülető reakciók) elégséges keretet nyújtanak az adott ügy megfelelő olvasói megismeréséhez. NB. a mai MH slamposságának elszomorító mutatója egyébként, hogy mit sem tud arról, hogy a különben is közismert Fazekas Csaba nyíltan vállalja vallási élettörténetét (megolvasható a személyi honlapján); persze nem azért, hogy a mondanivalójára és személyére nézve denunciáló, sunyi szerkesztőségi utalásokat esetleg majd ezzel mentegessék.

Egy lap természetesen átalakulhat, és működhet egy szerkesztői bizottság álmoslapjaként is. Szerkesztői hagymázas lelkesedéssel hódolhatnak ilyen vagy amolyan mágikus-determinista hermeneutikáknak. Az MH részéről azonban elvárnánk, hogy ez esetben legalább átmenetileg jelezze: véget ért a 2003-as nagy szégyenkezéssel megkezdődött bábozódási fázis, és immár szárnyra szökkent benne „az apák és fiúk” meg a jó keresztény Kolosváry-Borcsa lapjukban reinkarnálódott szellemisége.

Leszögezem, személy szerint semmi bajom a Hit Gyülekezetével (vallástudományi, ökumenétheológiai óráimon gyakran idézem meg elemző összefüggésben a közösség önmagában véve igen figyelemreméltó történetét). Súlyos defektusnak tartom azonban azt, ha kiderül, hogy a „történelmi” fekete seregtől való undorkodásunkat nem elvi megfontolások táplálják, hanem működésük azon elégtelensége, hogy számunkra is elfogadható bálványokra leljünk bennük. Az MH etikátlan közleménye annak szánalmas tükre, hogy szerkesztősége az elvesztett idolumot most éppen a Hit Gyülekezetében találta meg.

„Ez a lap jár önnek”, olvashattuk hajdan. Nekem immár csak járt. Legalábbis addig, amíg a lap szerkesztősége – szofisztikus mellébeszélések, relativizáló magyarázkodások nélkül, méltó egyszerűséggel – nyilvánosan bocsánatot nem kér Fazekas Csabától és a lap olvasótáborának minden tagjától. (Akkor már inkább a Magyar Demokrata, amelytől azt kapom, amit várok tőle. Pl. nyíltan gyaláznak, és nem lesből, hát mögül.)

Epilógus (1): A Magyar Hírlap hiányzó tisztessége címmel ellátott fenti írást szeptember 6-án megküldtem Szombathy Pál főszerkesztő úrnak, kérve a szöveg változtatás nélküli közlését. Két nap múlva levelet kaptam Nagy Iván Zsolt rovatvezetőtől, aki megvédte az MH általam kifogásolt eljárását. Mondanivalójának lényege az volt, hogy – legalábbis szerinte, illetve besúgói(k) szerint – Fazekas „azokért a húzásokért lépett ki a Hit Gyülekezetéből” (a rovatvezető úr valószínűleg az egyház korábbi politikai elköteleződésének jeleire gondolhatott), „amelyeket ebben a cikkben is bírált. (…) Tényleg nem vagyok biztos abban, hogy ez befolyásolta-e a cikk megírásánál, ám kizárni sem tudom. Márpedig rendszerint minden szerzőnknél feltüntetjük azokat a szakmai-életrajzi adatokat, amelyek befolyásolhatják véleményét. (Lásd: exképviselők, szakértők stb.)” Egyébként azonban, írta, nem érdekli őket az „ilyesmi” (ti. a felekezeti hovatartozás). „Ám ha utólag tudunk meg valamit – folytatta, azt szerintünk meg kell osztani az olvasókkal. Nem örültünk neki, jobb lett volna, ha a szerző maga emlékeztet erre.” Végül közölte azt is, hogy írásomat levelezési rovatukban tudnák lehozni kb. egyharmadnyi terjedelemben. Szeptember 11-i válaszomban arról tájékoztattam a rovatvezető urat, hogy ragaszkodom az eredeti írás publikálásához, és jeleztem, hogy Fazekas Csaba nem az én házibarátom, hanem az ország egyik közismert történésze, közéleti véleményformálója, aki a szerkesztőséget még utólag is heveny lázban tartó „ilyesmi” életrajzi összefüggés ügyében néhány perces munkával, internetes úton „leinformálható” lett volna (szegény „kék fényes” Szabó László, mennyit kellett neki még fáradoznia anno dazumal egy-egy zaftos szektás írása elkészítéséhez). Végül megemlítettem azt, hogy furcsának tartom, hogy megítélésükben „a közéleti és foglalkozási tevékenységgel kapcsolatos adatok (…) ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a markánsan nem a nyilvánosság elé tartozó” (Fazekas esetében ráadásul nyolc éve nem aktuális) információk; az pedig, hogy az adott módon még egyetlen írás szerzőjénél sem tüntették fel e szenzitív privát adatot, levele alapján külön is elképesztő. „Ez ugyanis vagy azt jelenti, hogy lapjuk módszeres vallási ellenőrzés alatt tartja a szerzőket (belegondolni is rémes, hogy némelyek talán az „időben” felfedezett adataik közlésének letiltása miatt nem juthattak szóhoz hasábjaikon)”, vagy azt, hogy Fazekas valamilyen ismeretlen okból külön is inkvizíciós célkeresztjükbe került. Mivel soraimra nem érkezett válasz, szeptember 16-án megírtam Szombathy Pál főszerkesztő úrnak, hogy a közlés náluk való kérésétől elállok (választ erre sem kaptam).

Epilógus (2): A lap szeptember 23-i számában megjelent egy közelebbi apropó nélküli, könnyed, nyájas hangvételű interjú Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezetőjével. A terjedelmes beszélgetésben a lelkész diszkréten emlékeztette a riportert arra, hogy a gyülekezet politikához fűződő viszonyáról tett recens kijelentései csak a Magyar Hírlapban kavartak vihart (értelemszerűen a Fazekas-cikk révén). A közelmúlt másik híre szerint a Fidesz-féle gazdaság- és társadalomfilozófia-közeli (ilyent talán még szabad állítani?!) Széles Gábor szárnyai alatt az MH másodszor is feltámadt.

A fejléc- és rovatcím átfestésével kezdetét vett, és Fazekas Csaba esetével folytatott laptörténeti tendencia perspektívái egyelőre beláthatatlanok.

Majsai Tamás

(A szerző teológus)

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 40. szám