Forrás: Magyar Hírlap

Ma hirdet győztest a norvég nobel-bizottság

Ma délelőtt 11 órakor kiderül, ki kapja a 2005-ös Nobel-békedíjat. Az elismerés nemzetközi tekintélye egy évszázada töretlen – még akkor is, ha a norvég bizottság néhányszor bizony tévedett.

A Nobel-békedíjasok névsora meglehetősen pontos képet rajzol fel a zűrzavaros 20. századról, homályos korszakairól, ellentmondásos személyiségeiről. A nevek mögött történelmi események sejlenek fel. A békedíj főként abban különbözik a többi Nobel-díjtól, hogy ahhoz „mindenki ért”, képes véleményt mondani a díjazottról, vélt vagy valós érdemeiről. A tudományos díjaknál nem ez a helyzet, és az irodalmi díjazott körül is inkább értő, szakmai körökben dúl a vita.

Alfred Nobel, az alapító vagyonának zömét a dinamittal szerezte. Abban a hitben ringatta magát, hogy a tökéletes robbanószer majd elrettenti a háborútól a szembenálló feleket, így nem lesz más választásuk, mint a tárgyalóasztalnál megegyezni. Végrendeletében három kikötést fogalmazott meg arról, hogy ki kaphatja a díjat: aki a legtöbbet tette a nemzetek közötti testvériségért és ennek érdekében a legjobban végezte munkáját, eközben a hadseregek felszámolásán, a seregek csökkentésén munkálkodott, és végül az, aki békekongresszusok megrendezésén dolgozott.

A világ norvég szemmel

Nobel még azt sem magyarázta meg testamentumában, hogy miért kell a békedíjat Norvégiában, Oslóban, norvégok által megítélni és ott adományozni, miközben a többi Nobel-díj Svédországban marad. A svédek kapálóztak is az ellen, hogy a rebellis norvégoknak ilyen kiemelkedő szerep jutott, de a norvég parlament, a Storting 1897-ben vállalta a szerepet, és így egy évvel megelőzte a svéd döntést. Nobelt feltehetően az motiválta, hogy Norvégia akkoriban még perszonálunióban volt Svédországgal (csak Nobel halála után tíz évvel, 1905-ben lett független állam).

Az eddig Nobel-békedíjjal jutalmazottak névsorát áttekintve nem szabad megfeledkezni arról, hogy a jelöltek listáját – az idén 199-en vannak – a norvégok norvég szemüvegen át vizsgálják. A győztes személyéről a norvég Nobel-bizottság öt „teljesen független” tagja dönt. (Őket a parlament választja hat évre, de újraválaszthatók.) A norvég látásmód leginkább a testület korai működésére volt jellemző. Rossznyelvek szerint ez játszott közre abban, hogy hiába jelölték a díjra többször is az India függetlenségéért küzdő Mahatma Gandhit, a béke és az erőszakmentesség emblematikus alakját, mivel Norvégia akkoriban igen szoros kapcsolatban állt Nagy-Britanniával. S mire Gandhi feltehetően megkapta volna a békedíjat, már halott volt: 1948 elején meggyilkolták. Halála után nem részesülhetett a megtiszteltetésben. A „kuzinokkal” viszont később kivételt tett a Nobel-bizottság, Dag Hammarskjöld, az ENSZ néhai svéd főtitkára 1961-ben posztumusz kapta meg a kitüntetést.

1973, a baklövés éve

A bizottság tevékenységén állandóan érzékelhető volt a törekvés, hogy olyanokat is kitüntessen, akik ugyan nem fejezték be a béke érdekében kifejtett áldásos tevékenységüket, de remélhető volt, hogy munkájuk gyümölcsöző lesz. A különböző „békefolyamatok” kellős közepén így kaphatott Nobel-békedíjat 1973-ban Henry Kissinger amerikai külügyminiszter és a vietnami Le Duc Tho. Hatalmas baklövés volt. Le Duc Tho visszautasította a kitüntetést – erre a békedíj történetében azelőtt és azóta sem volt példa -, Kissinger pedig, aki korábban Kambodzsa szőnyegbombázásában is közreműködött, alighanem kínjában maradt távol a díjosztási ceremóniától, és az Egyesült Államok oslói nagykövetével olvastatta fel ünnepi beszédét. (Később meg is akart szabadulni a díjtól, de erre nincs lehetőség.)

A norvég bizottság, hogy békére sarkallja a kiszemelt jelölteket, 1978-ban Anvar Szadat egyiptomi elnököt és Menahem Begin izraeli kormányfőt tisztelte meg a díjjal – korainak bizonyult. Bár a két ország azóta nem vívott egymással újabb háborút, az arab-zsidó konfliktust azóta u

u sem sikerült békésen lezárni a Közel-Keleten. A testület később sem volt teljesen tudatában annak, hogy a folyamatban lévő béketeremtés nem mindig végződik a kívánt eredménnyel, és talán Norvégiát magát is jutalmazta akkor, amikor az oslói egyezkedések után, 1994-ben Jasszer Arafat palesztin vezetőt, illetve Jichak Rabin izraeli kormányfőt és külügyminiszterét, Simon Pereszt jutalmazta a díjjal.

Sztálin, Hruscsov hiába akarta

Érdemes szót ejteni a Nobel-békedíj „nyugati” és „keleti” megítéléséről. Ki gondolná, hogy kezdetben Sztálin és Molotov is áhítozott a tekintélyes kitüntetésre – sőt a kivételes Nyikita Hruscsov is. Amikor Sztálint, Molotovot és a híres Alekszandra Kollontaj asszonyt, orosz nagykövetet a norvég Nobel-bizottság folyamatosan „negligálta”, egy norvég kommunista javasolta Sztálinnak: hozzanak létre egy Makszim Gorkij-díjat különféle fokozatokkal, és hagyják a csudába Nobelt, a „dinamitkirály burzsoát”. Bár Sztálin már 1925-ben alapítani akart egy Lenin-díjat, ezt az ötletet végül félretette, majd jóval később hosszas rábeszélésre beleegyezett, hogy a Szovjetunió hozza létre a Sztálin-díjat – de csak a halála után ítéljék oda. Ez volt a szovjet nép ajándéka a hetvenéves generalisszimusznak. Az első Sztálin-békedíjakat 1953-ban adták át, többek között Paul Robesonnak és Pablo Nerudának.

Hruscsov 1956-ban a Sztálin-díjat felváltotta a Lenin-békedíjjal, de 1960-ban jól jött volna neki a Nobel-békedíj, és tett is lépéseket érte. Hruscsov bajban volt: a katonai kiadások felemésztették a szovjet nép jólétét, elveszítette kínai barátait – szükség volt nyugati barátokra, hinni kezdett a békés egymás mellett élés teóriájában. Azt hitte, hogy a díjat ő és Dwight Eisenhower volt amerikai elnök közösen veheti át…majd elkezdett hadonászni a cipőjével az ENSZ-ben, és öklével csapkodta az asztalt.

A hidegháború győztesei

A norvég Nobel-bizottság érdemei a „fellazításban”, a hidegháború befejezésében vitathatatlanok. Andrej Szaharov – az orosz hidrogénbomba atyja – már ellenzékiként, 1975-ben kapott békedíjat. Lech Walesa 1983-ban lelt hatalmas támaszra a Nobel-bizottság ítéletében. Őt persze nem engedték ki Oslóba, a díjat felesége, Danuta vehette át. Mihail Gorbacsovot 1990-ben jutalmazták meg.

A bizottság ítélete sokszor megegyezett a világéval: Nelson Mandela, Albert Schweitzer, Martin Luther King, a dalai láma, hogy csak néhányat említsünk az érdemesek közül – és két kiemelkedő nőt a tucatnyiból: az iráni Sirin Ebadit és a kenyai Wangari Maathait. A Nobel-békedíjasok névsorának tükrében a kép itt-ott alaposan torzul. Ma azonban más világ van, Oslóban is percről percre lehet nyomon követni a jelöltek minden rezdülését, kimondott szavait és tetteit. A globális közeg csökkenti a tévedés és a baklövés lehetőségét – remélhetőleg.

MH-összeállítás