Forrás: NOL

Wladimir Kaminer: Orosz diszkó

Horeczky Krisztina, 2005. október 8. 00:00

Kaminer 1990-re végérvényesen elvesztette bizalmát a nyugati világ ellentmondásaival riogató Nemzetközi panoráma „túlsúlyos és mindig kissé ideges” műsorvezetője iránt.

Megelégelve a New York-i látképet eltakaró politológus képmutató hazudozását, sürgetően javasolta fiának, a sörös kriglik emelgetése helyett vegyen búcsút Oroszország Anyácskától. Wladimir vasúti jegyet vásárolt. Misa cimborájával, egy üveg „Isten veled” vodkával, és egy apró koporsóban fekvő, sápadt matrjoskával szállt vonatra, hogy bevegye (Kelet-)Berlint.

A ma már kilenckötetes bestseller szerző – DJ és a Russendisko nevű, nemzetközi klubhálózat ötletgazdája – 1998-ban szánta rá magát irodalmi szkeccsek alkotására. Árói énjét a német felolvasószínház („Vorlesung”), és „szilaj” baráti köre hozta felszínre. Az identitását tekintve zsidó-orosz- német Kaminer számára az abszurd(itás) létélmény. Első – Németországban 2000-ben publikált – munkája ötven kurta elbeszélés a változásról, Lendvay Katalin fordítói remeklésében.

Kaminer orosz toposzokból építkezik, ám szemben hírneves emigráns kollégáival (Andre? Makine), vagy kultírótársaival (Borisz Akunyin, Viktor Jerofejev) nem emeli egzotikummá a szlávságot. Azaz: nem bolyong az irrealitásban. Nem hisz az okkultizmusban, nem mereng a múlton, nem vágyódik „Moszkvába, Moszkvába, Moszkvába”. Ellenben igazat ad Goethének: „nincs a szerelemnél nagyobb erő a világon”.

Kaminer szerencsejátékosai a népek olvasztótégelyében, Berlinben teszik meg tétjeiket. A „sarló és kalapács között tipródó középmezőny”, és a mindenféle náció hazardőrei: lendületben lévő túlélők. Missziójuk meghatóan hétköznapi; a legjobb szándékok vezérlik őket, mégis eltévednek.

„Ahonnan én jöttem, ott élhetetlen az élet… Sűrűn előfordul, hogy valaki leugrik vásárolni, és többé nem jön vissza, vagy az ember nekiül regényt írni, és a kétezredik oldalnál döbben rá, milyen zavaros lett az egész, ezért újra nekiveselkedik”. Csak azt viszi Kaminer a Parnasszusra, ki igaz tettekre hivatott. A Nagy Mesélő arcképcsarnokának hősei – hiába választott új hazát a Szerző – elkezdik, elrontják, és be akarják fejezni művüket. Mindannyian Tatyjánák, Anyeginek – s persze Nasztaszja Filippovnák.

Az Orosz diszkó megátalkodott héroszai, heroikái banális történések áldozatai. Az elkóborolt férj visszaszerzését küldetésének tekintő Marina vajákos asszonyok körgyűrűjébe kerül. Az öt-tíz éves gyermekeknek szóló orosz nyelvleckét hallgató Klaus kiköt egy orosz börtönben. Fabrice Godar az elmeállapotával fizet szüzessége elvesztéséért. A vérfertőző Mászja kandúr férfiúi dicshadjáratának Kaminer vet véget. Kifejezett sikertörténet, hogy Frank, a német szellőzőtechnikus – néhány, a külügyminisztériumnak, a kancellárnak, a családügyi minisztériumnak, és a legfelső bíróságnak címzett levél után – elnyeri egy fehérorosz prosti kezét.

Wladimir Kaminer formátumos veszteseinek voksaiért nem küzd egyetlen ország politikusa sem, a japán terepjáró-tulajdonosok őket nevezik „lúzerek”-nek, a lapokban még mínuszos hírnek is kevesek. Az Orosz diszkó kíméletlenül-kacagtatóan ragad meg egy többgenerációs életérzést, miközben nem lubickol az utóbbi években tomboló, infantilis retrólázban. Árója nem sirat el, és nem sír vissza semmit.

Az „ötödik emigrációs hullám avantgárdjá”-nak kötete a (volt) szocialista blokk személyi igazolványa; az utóbbi évek egyik legvigasztalóbb olvasmánya. (Ulpius-ház, 156 oldal, 2480 forint)