Forrás: NOLMunkatársunktól, 2005. október 8. 00:00
Emlékmű a láger bejáratánál Walldorf Kornélia: „Ott voltam, amikor egy Böhm nevezetű foglyot agyonvertek. A konyhabarakk alatti pincében történt. Az volt a bűne, hogy élelmiszert adott valakinek. Megtehette, mert a konyhában dolgozott. Csak ezért verték agyon.” Sári: „A munkahelyről semmit nem vihettünk magukkal.
Ha valaki mégis magával vitt – mondjuk egy répát vagy hasonló „kincset” -, és ezt észrevették, akkor egész éjjelre bezárták a pincébe. Aztán egy társával huszonötöt csapattak rá. Ha az ütések nem voltak elég erősek, elölről kezdték a verést.”
Helén: „A repülőtérről üres cementes zsákokat vittünk magunkkal. A zsák három-négy réteges volt, fent a fejnek kivágtam egy lyukat, s így a ruha alatt használhattuk. Jó védelmet nyújtott a szél ellen. Amikor a táborparancsnok értesült erről, először csak a vacsorát vonta meg, majd összehívatta a blokkot és kijelentette, ha bárkin meglátja a papírruhát, akkor több napra is megvonja az ételt. A tiltás ellenére mégis hordtuk, mert nem akartunk megfagyni.”
Magda: „Egy nagy teherautó állt a betegek barakkja elé. A táborparancsnok megparancsolta, szálljak én is fel. A kocsiban összepréselve beteg sorstársaim ültek, akikre két fiatal SS-őr vigyázott. Nagyon megijedtem. Azt hittem, hogy engem is elvisznek. Egy nagy állomás mellett haladtunk el, át a síneken, aztán nyílt vidékre értünk. Ott megparancsolták, hogy szálljunk le, s a betegeknek teljesen le kellett vetkőzni. Egy részük erre már nem volt képes, ezért én és Bek asszony segítettünk nekik. A ruhákat két takaróra kellett összeszednünk, s az egyiket ő, a másikat én vettem a hátamra, majd az egyik fiatal SS-őr kíséretében gyalog megindultunk vissza a táborba. 100-200 métert haladtunk, amikor a csendet több sorozat szakította meg…”
Margit: „Voltak felügyelők is. Az egyik kijelentette: Most pedig ebédszünetet tartok.
