Forrás: MNO

Négynapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett Gyurcsány Ferenc. A kormányfő pénteken találkozik George W. Bush amerikai elnökkel. A miniszterelnököt több miniszter, üzletember és ezúttal az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor is elkísérte. Gyurcsány ma rövid tárgyalást folytatott Kofi Annan ENSZ-főtitkárral.

Négynapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett Gyurcsány Ferenc. A kormányfőt több miniszter és üzletember is elkísérte. A korábbi miniszterelnöki látogatásoktól eltérően ezúttal a koalíciós partner, a Szabad Demokraták Szövetsége elnöke, Kuncze Gábor is a delegáció tagja.

Négynapos amerikai programját Gyurcsány Ferenc és kísérete szerda reggel a világszervezetben kezdte, ahol Kofi Annan ENSZ-főtitkárral folytattak eszmecserét, mitegy húsz percen keresztül.

Az ENSZ általános reformjának ügye mellett a mi térségünk, Koszovó ügye és a Balkán kihívásai is szóba kerültek. Somogyi Ferenc külügyminiszter tájékoztatása szerint a Vajdaság ügye is szóba került az ENSZ főtitkárral folytatott eszmecserén.

Magyar idő szerint kora este Gyurcsány Ferenc és szűk körű kísérete egy New York-i zsinagógában a zsidó újév alkalmából szertartáson vett részt, amelyen a magyar kormányfő köszöntőt mondott. Közben Kóka János gazdasági miniszter a New York-i tőzsdén tett látogatást. Szerda délután Gyurcsány Ferenc fogadás keretében közéleti személyiségekkel találkozott a Yale klubban és állami kitüntetéseket adott át Glatz Péter matematikusnak, Vásárhelyi Miklósnak, aki mesterséges intelligencia-kutatással foglalkozik, George Campbell pénzügyi tanácsadónak.

A miniszterelnök programjában este a New York-i Magyar Kulturális Központ felavatása és egy kiállítás megnyitása szerepel.

Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége New Yorkban meglátogat egy rákkezeléssel és megelőzéssel foglalkozó kórházat, Washingtonban pedig majd három rákkutató, illetve kezelő központban és társaságnál teszi tiszteletét, és együtt ebédel az amerikai First Ladyvel, Laura Bush-sal is.

Gyurcsány csütörtökön utazik Washingtonba, ahol megbeszéléseket folytat George W. Bush elnökkel, Condoleezza Rice külügyminiszterrel, valamint az amerikai kongresszus vezetőivel. Az amerikai fővárosban csütörtökön megkoszorúzza Kossuth Lajos és Raoul Wallenberg szobrát, majd az amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket követően a George Washington Egyetemen tart előadást.

A Bush elnökkel folytatott pénteki megbeszélésen a biztonság és gazdaságpolitikai kérdéseken túlmenően várhatóan szó lesz az egészségügyi kapcsolatokról, különösen a rák- és szívbetegségek megelőzéséről. Várhatóan szóba kerül majd a vízummentesség kérdése is. A találkozó a tervek szerint ötvenperces lesz.

(Forrás: Magyar Rádió, Origo)

Comments are closed.