Forrás: Népszava

Mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, már tudni fogjuk, hogy a lengyelországi választások milyen eredményt hoztak(egyébként a két középjobb párt győzelmét stabil baloldal iellenzékkel). De én most és itt másrol akarok beszélni. Barátaimmal (akikkel öregecske autóm segítségével már Salzburgtól Varsóig bejártuk Közép-Kelet-Európát ), aválasztások előtti vasárnap Krakkóban voltam. Illetve Krakkó előtt – a királyok ősi „krakkói útján” -elfordultunk Nyugatnak, és Wadowiczébe, II. János Pál (Karol Wojtyla) szülővárosába mentünk. Franz Werfel írja a nagyszerű, „Halljátok az igét” című regényében, hogy vannak a világnak pontjai, ahol a spirituális energiák mintegy összesűrűsödnek,kiáradnak s „a boldogság és a tisztaság bárányfelhőivel borítják az ihletett helyet”. Wadowicze ilyen hely. Ha jól megnézzük, nincs ott semmi különleges. A ragyogó cseh, osztrák vagy lengyel katedrálisokhoz képest a kis templomocska minden, csak nem pompázatos. De annál inkább megható a hívek gyermeki kedvessége. Mindenki énekel, a katolikus liturgia ismert zsoltárai itt úgy hangzanak mintha megannyi népdal szólalna meg. Itt ismeretlenek lesznek ismerősök és János Pál szülőháza előtt fiatal papok fényképeznek le idősecske német turistacsoportot, máshol meg lengyel fiúk fényképeznek le a világ minden tájáról ide zarándokolt – mikor mi ott voltunk, afrikai szerzetesek egy csoportjával találkoztunk – egyházi embereket. János Pál szülőháza egyszerű és aki azt hiszi, hogy valami különleges szentséges dolgot fog a javarészt fényképekből álló állandó kiállításon látni, az téved. A szépség, a meghatóan emberi éppen a tárgyak köznapiságában van. Mindenki megnézheti, akár meg is tapogathatja az egész életében természetjáró pápa kajakevezőjét, turistabotját, ott vannak a prémes sícipők és a sílécek, amelyeken a fiatal Wojtyla síversenyeket nyert Zakopaneban.Mindenki természetesen és derűsen viselkedik, és ősi, eredetét tekintve zsidó szokás szerint az idősebbek, mikor kijönnek a pápa-házból, megérintik az ajtófélfát és utána megcsókolják az ujjukat.

Természetesen Wadowiczében is érződött, hogy vasárnap – akkor a jövő vasárnapról volt szó – választások lesznek. Még sokkal jobban érződött ez a leírhatatlanul szép Krakkóban. Köztudott, hogy erősek Lengyelországban a politikai feszültségek, a lengyelek 86 százaléka szerint a kormányuk rosszul végzte a munkáját, noha a miniszterelnök Marek Belka rendkívül népszerű. Népszerű a mérsékelt jobboldalvezetője, Jan Rokita is és lassan zárkózik fel az uj Demokratikus Párt, amely olyan kiválóságokat tudhat a sorai között, mint az egykori Szolidaritás emblematikus alakjai, köztük Mazowieczki volt miniszterelnök,Geremek professzor, volt külügyminiszter. De a politikasi rivalizálás olyan kulturáltan és olyan európai módon történik, ahogyan annak Wadowicze közelében, a királyok Krakkójában történnie kell. Az üzletek, nagy szállodák kirakatüvegei mögött egymás mellett mosolyognak vagy vágnak komoly arcot a legkülönbözőbb pártok jelöltjei. Egyetlen óriásplakáton nem láttam gyalázkodó firkálást, a legsúlyosabb „függelemsértés” az volt, hogy Rokita óriásplakátjára valaki krétával ráírt két szót, mint lengyelül tudó barátom lefordította annyit, hogy ” mamlasz vagy”. Nem láttam letépkedett plakátot, nem láttam kiszúrt szemű jelölt -fényképet, nem rajzolt senki választási plakátokra horogkeresztet, Dávid-csillagot – ahogy az Magyarországon szokás.Egymástól alig kétszáz méternyire tartott utcai nagygyűlést Rokita jobboldali iPlatformja, a lengyel Szocialista Párt és ott sétáltak az utcán – sokan kezet ráztak velük – a Demokratikus Párt jelöltjei. Este a Bárányhoz címzett fogadóban (lengyelül: U Barana kartshma – vagyis Bárány- kocsma).ott ültek egymás mellett a különböző pártok jelöltjei és szavazói, élénk beszélgetés folyt, természetesen vitatkoztak, de nem hallottam goromba szót, nem hazaárulózott, nem kommunistázott és nem keresztényezett és nem zsidózott senki. Egy helyi lengyel barátom azt mondta, igaz, Lengyelországban is van még antiszemitizmus, de Krakkóhoz túl közel van Wadowicze és Auschwitz ahhoz, hogy itt bárkinek eszébe jutna „jiddisezni”

Azt tartja a mondás, hogy magyar, lengyel két jóbarát. Mindenesetre Krakkó környéki barátainktól kultúrában, kiváltképp politikai kultúrában sok tanulnivalónk van.

Szász István