Forrás: Népszava

Több száz etiópiai zsidó kezdett éhségsztrájkba, hogy tiltakozzanak az ellen: ismét elhalasztották „hazatérésüket” Izraelbe. Elkeseredésük némileg érthető, hiszen Szilvan Salom, izraeli külügyminiszter közel másfél évvel ezelőtt, Etiópiában tett hivatalos látogatása alkalmával megígérte: „Hazavisszük az utolsó falasákat is.” Most pedig izraeli tisztviselők úgy nyilatkoztak, legkésőbb 2007 végéig lehetővé teszik számukra, hogy eljussanak az „Ágéret Földjére”. A falasák azonban szeretnének mihamarabb visszatérni őseik otthonába, ahol végre megszabadulnának a szenvedésektől. Ha ugyan megszabadulnának.

„Immáron nyolc éve szenvedünk Addisz Abebában és Gondarban” – kezdődik az a levél, melyet az etióp zsidók maradékának vezetői írtak Izrael állam vezetőinek. „Éhezünk és más nehézségekkel is szembe kell nézzünk” – folytatódik az írás. A falasák, vagy ahogy magukat nevezik „Bétá Észraél” – azaz „Izrael Háza -, megpróbáltatásai azonban jóval korábbra nyúlnak vissza, mint az elmúlt nyolc esztendő.

Amióta Etiópiában megjelent a kereszténység, szinte már születésekor vetélytársa lett a zsidó vallásnak. Utóbbi addig főként az uralkodó családjában, s a vezető rétegeknél játszott fontos szerepet, de a majdnem az egész lakosság átvette, követve királya példáját. A harc az Kr. u. VI-VII. században azonban, nem kis bizánci hatásra, a kereszténység javára dőlt el. Ettől kezdve az izraelita vallásúaknak szinte állandó üldöztetésben volt részük. Szenvedésüket csak fokozta az országba rendszeres időközönként visszatérő éhínség. Ágy lélekszámuk állandóan hol növekedett, hol csökkent, annak köszönhetően, hogy békésebb vagy viharosabb időszak köszöntött az országra.

A falasák saját eredetüket egészen Salamon királyig vezetik vissza. Legendájuk szerint az őseik azon zsidó kereskedők és katonák voltak, akiket a bölcs zsidó uralkodó adott kíséretül Sába királynő mellé. Sőt, a híres etióp uralkodócsalád, a Menelik-dinasztia is Dávid király fiáig vezeti vissza családfáját. E szerint a dinasztia tagjai annak a királynak a leszármazottai, aki Salamon és Sába királynő nászából született. A nyugati világ azonban egészen a XIX. század közepéig, végéig nem hallott róluk. Történelmükkel Joseph Halery bölcsészprofesszor foglalkozott, az ő tanulmányait, kutatásait és utazásait folytatta a lengyel származású, francia történész. Jacques Faitlovitch 1948-ban települt át Izraelbe, s azt hirdette: a „falasák az eredeti zsidók leszármazottai, és szerves részéi a zsidó történelemnek.” Nos, az izraeli alkotmány szerint minden zsidónak, bárhol is él a világon, joga van állampolgárságot kapni, s letelepedni az állam területén. Mindez a falasák számára azonban csak álom maradt. Egészen 1972-ig.

Először a szefárd főrabbi ismerte el, hogy a Bétá Észraél a zsidóság része. Majd ezt követte a kabinet 1975-ös állásfoglalása, mely a falasákra is kiterjesztette a visszatérés jogát. Menáhem Begin miniszterelnök szorgalmazására először 1984-ben léphetett izraeli földre falasa. Rögtön hatezernél több fekete zsidót szállítottak repülőkkel az országba a Mózes-hadművelet keretében. Ezt követte 1991-ben egy ennél is nagyobb vállalkozás: 36 órás légihídon keresztül több tízezer falasát költöztettek Izraelbe. Ez volt a Salamon-hadművelet. Ám becslések szerint még így is több ezren maradtak Etiópiában. Izrael legutóbb 2000-ben nyitotta meg az úgynevezett falasa-dossziét. Az afrikai országban ekkor legalább huszonhatezer ember vallotta magát zsidónak. A kormány el is határozta, hogy legalább húszezret közülük át is telepít az ígéret földjére. Ám az óta sem történt semmi. Hiába tett ígéretet Szilvan Salom külügyminiszter is.

Többen megelégelték, hogy állandóan csak hitegeti őket az izraeli kormányzat, s éhségsztrájkba kezdtek Addisz Abebában, Etiópia fővárosában. „Nekünk is helyünk van Izraelben. Kétezer éve már, hogy kiszorítottak minket onnan” – panaszkodott a BBC-nek Getenet Mengesa, a sztrájkolók egyik vezetője. „Vessenek véget szenvedéseinknek, s engedjenek minket haza!” – olvasható néhány transzparensen, melyet az elégedetlenkedők készítettek. A közösség úgy gondolja, ezzel a lépésükkel rákényszeríthetik az izraeli hatóságokat a gyorsabb cselekvésre. „Válaszolniuk kell a levélre” – mondta Getenet. „Izrael a hazánk.” Ha valóban sikerül megoldani a problémát, s lehetővé válik a falasák áttelepítése, közel százezresre nőne Izraelben az etiópiai zsidóság lélekszáma. Ez pedig kár kisebb feszültséget is okozhat a közel-keleti ország amúgy is viharos bel- és gazdaságpolitikájában, illetve társadalmában.

Kérdés ugyanis, valóban véget érnek-e a fekete zsidók szenvedései azzal, ha átköltöznek Izraelbe. Már a nyolcvanas évek közepén is kicsit bizalmatlanul fogadták az európai gyökerűek, illetve az arab országokból érkezettek a színes bőrű jövevényeket. Hirtelen a kormányzatnak, a politikusoknak és a társadalomnak is szembe kellett néznie a mélyben ott szunnyadó rasszizmussal. Más részről egy olyan iparosodott országban, mint amilyen Izrael, a falasák nem lehettek kellő versenytársai a szintén új bevándorló oroszoknak, akik rendelkeztek szakképzettséggel. A falasák viszont abból az Etiópiából érkeztek, mely a puszta életben maradásért küzdött, s polgárainak léte sokszor a nemzetközi segélyek megérkezésétől függött. Az is nehézséget okozott számukra, hogy nem vagy csak nehezen tudtak beilleszkedni a szabad életbe a menekült táborokban eltöltött hosszú idő után.

Rózsahegyi Péter