Forrás: Magyar Hírlap

Néhány lelőhely már kimerülőben van, mégsem találunk alternatívát

Mi lesz az után, hogy kisajtoltuk a kőolaj utolsó cseppjét is a földből? – teszik fel a kérdést egyre gyakrabban. A szaúdiak saját állításuk szerint akár száz évig is képesek napi tizenötmillió hordó olaj szállítására. Egy tekintélyes amerikai folyóirat szerint azonban tíz év múlva a kitermelés gyors csökkenése várható.

Akár forradalminak is nevezhetjük azt a felismerést, hogy a Föld soha nem fogy ki kőolajból, legfeljebb egyre nehezebben és drágábban jutunk hozzá. Az már évtizedek óta mindennapjainkhoz tartozik, hogy a kőolaj a politikai és gazdasági manipulációk eszköze: országok mehetnek csődbe, háborúk törhetnek ki miatta, az átlagembert pedig az egész világon tönkreteheti a begyűrűző olajár. Hogy ez a folyamat hová vezethet, azt egy nemrégi jóslat érzékelteti: az emberiség rövidesen a tiszta vízért is háborúba mehet. (Hogy ennek lehet némi alapja, arra halovány fényt vethet néhány kiragadott példa: a Duna körüli magyar-szlovák vita vagy a Jordán folyó vize miatti izraeli-arab ellenségeskedés.)

A Katrina nyomában

A Katrina hurrikán mellékhatásait sem gazdasági, sem politikai észérvekkel nem lehet alátámasztani: az olaj hordónkénti ára hetven dollár fölé szökött, George W. Bush amerikai elnök pedig felszólította az amerikaiakat, hogy „autózzanak kevesebbet”. Mindez a közelmúlt olajárválságaival együtt azt jelzi, hogy nagyon kényes ügyről van szó: a technika dicsőséges, mindent elsöprő forradalma ellenére az emberiségnek a mai napig nincs alternatív energiaforrása.

A Foreign Policy című tekintélyes amerikai folyóirat éppen ezért kérdéseket tett fel egy szakértőnek arról, miként látja az olaj jövőjét. Matthew Simmons, az energiaipar befolyásos befektetési bankára, a „peak oil” – olajcsúcs – (lásd keretes írásunkat) teóriájának egyik szószólója. Az elmélet szerint az olajkitermelés egy ideig rohamosan nő, de utána törvényszerűen csökken. A nagy kérdés az, hogy globálisan – és a világ nagy kőolaj-kitermelőnél egyenként – mikor következik be a „peak oil”.

A Cambridge Energy Research Associates (CERA) szerint a világ kőolajtermelése a jelenlegi napi 85 millió hordóról 2010-re akár 101 millió hordóra nőhet, az olajcsúcs bekövetkeztére pedig legfeljebb 2020 után lehet számítani. Simmons szerint a CERA ezt a becslést arra alapozta, hogy legalább harminc új olajmező megnyitását vette számításba, s ezekhez megfelelő adatokat is mellékelt; számolt további tíz új olajmezővel is, de azoknak a termelését csak homályos becslésekkel mérte fel. Meglehet, hogy a harminc biztos új olajmező termelése kiadja a CERA által jósolt növekedést, de nem vették figyelembe a már meglévő olajmezők termelésének törvényszerűen bekövetkező hanyatlását. A szakértő szerint a már létező olajmezők termelése – bár erre megbízható adat nincs – évente öt százalékkal csökken. A mérnökök persze azt jósolják, hogy jelenlegi technikánkkal, illetve annak jövőbeni fejlődésével minden lehetséges. Ennek ellenére még most sincsenek a rajzasztalon olyan tervek, amelyeknek a megvalósítása révén ez lehetséges lenne. „Beruházási bankárként tudom, hogy optimista tervekre nehéz pénzt szerezni” – kommentálta Simmons. A CERA jóslatával ellentétben ő azt állítja, hogy 2010-re nemhogy 101 millió hordóra nő, hanem a jelenlegi 85 millióról 75 millióra csökken a kitermelés.

Az összeomlás szélén

Eljutottunk az alapkérdéshez: azon lehet vitatkozni, hogy mikor következik be a globális olajcsúcs, de azt nem lehet tagadni, hogy bizonyos kulcsfontosságú olajmezőkön a kitermelés máris az összeomlás szélén áll. „Minél gyorsabb az olajkitermelési folyamat, minél több olajat akarunk kitermelni a lehető leggyorsabban, annál inkább vágjuk magunk alatt fát” – mondta Simmons.

Az olajat a tárolóréteg nyomása hozza a felszínre. Gyors kitermelés esetén ez a nyomás egyre csökken, s végül „mesterségesen”, víz beinjekciózásával vagy másként kell fokozni a nyomást. Ez nemcsak pénzbe kerül, hanem azt is jelenti, hogy a tárolókban sok olaj marad.

Simmons az északi-tengeri Brent olajmezőt hozta fel látványos példaként. A Brent mező az 1980-as évek elején érte el olajcsúcsát napi félmillió hordóval. Ez a mező ma napi ötvenezer hordót termel. (A BBC szerint a Brent termeléscsökkenése gyorsul.) Az ománi Jibal mezőn a Shell csodát akart tenni, és harminc százalékkal növelte volna a kitermelést. A Jibal mező olajcsúcsa 1997-ben napi 225 ezer hordó volt, most napi negyvenezret hoznak a felszínre. „Ha a termelés összeomlásáról beszélek, akkor nem holmi öt-tíz százalékos visszaesésre gondolok” – jegyezte meg Simmons.

A „peak oil”-elmélet

M. King Hubbert amerikai geofizikus 1956-ban az ismert olajlelőhelyek alapján modellezte az olajcsúcsot. A „peak oil” nem azt jelenti, hogy kifogyunk az olajból, hanem azt, hogy a termelés felfutása után a kitermelés törvényszerűen csökken, és ez a folyamat egy harang alakú görbén ábrázolható. Hubbert megjósolta, hogy az Egyesült Államokban az olajcsúcs 1965 és 1970 között lesz: egy évet tévedett, 1971-ben volt. Az elméletet lehet vitatni, de a globális tendenciát eddig nem tudták cáfolni. A baj az, hogy a „világmegváltó ötletek” – napelem, szélerőmű, hullám- és apály-dagály erőmű, napkohó, biogáz és biobenzin, hidrogén üzemanyagcella – egyelőre alkalmatlanok az olaj kiváltására. Ha a globális olajcsúcs 2020 táján valóban bekövetkezik, akkor előbb-utóbb bevezetik az olaj- és benzinjegyet, a szénhidrogénekből előállított termékek pedig hiánycikkek lesznek.

„Öreg” mezők

A bankár szerint a szaúdiak „öreg” és túlhajtott olajmezőkön termelik ki az olajat. Amikor figyelmeztette őket, hogy az olajkutak termelése rövidesen csökkenni fog, akkor azt válaszolták neki: „Bízzon bennünk, nincs itt semmi probléma.” Ali Naimi olajminiszter pedig kijelentette: kútjaik akár száz éven át képesek napi tizenötmillió hordót a felszínre hozni. „Ennek a valószínűsége olyan csekély, mint annak, hogy én tíz év múlva a Holdon csücsülök” – mondta erről Matthew Simmons.

A bankárnak vannak érdekes tervei a megoldásra: takarékosság, ésszerűség. A legnagyobb üzemanyag-zabálók a hatalmas kamionok. Manapság Amerikában minden élelmiszer, ami a tányérra kerül, előtte ezer-ezerötszáz mérföldet tesz meg. Értelmes dolog mindent áthurcolni a fél világon ahelyett, hogy helyben megtermelnénk?

Senki se számítson arra, hogy az utolsó pillanatban majd csak kitalálunk valamit. A kőolajtermelés csökkenni fog, felszínre hozatala drágul, közben az olajfogyasztás exponenciálisan növekszik. „Arra a hamis feltételezésre építettük fel a globális gazdaságot – mondta Matthew Simmons -, hogy az olaj is csak egy áru. Tévedtünk.”

Fodor György