Forrás: NOL

Bächer Iván, 2005. október 1. 00:00

Kigl Sándor József Attila emlékműve, amelyet vasárnap avatnak fel HódmezővásárhelyenKép: Dömötör Mihály

Holnap avatják szobrát József Attilának Hódmezővásárhelyen.

El tudok mélázni ezen is.

Nem érdem, csak érdekesség, hogy kis közöm van ehhez. Nem sok, de köz.

A ház, amelyben most lakom, azé az emberé volt, akinek köszönhető, hogy József Attila sokat és szívesen időzött Vásárhelyen egykor.

Hogy ennél többet is tudok, az atyai barátomnak, a szegedi Péter Lászlónak köszönhető, aki tudós alapossággal szedett föl és markolt össze messzi múltba futó szálakat, és kutakodásának gyümölcseit megosztotta velem.

A költő 1929 elején járt először az alföldi városban, s már ennek az évnek majd egész nyarát itt töltötte testvéreinél, Jolánnál és Etánál, illetve gyámjánál, testvéreinek férjénél, Makai Ödönnél.

A szituáció közismert, de azért elismétlem, részben a gyerekek miatt, részben, mert kedvemre való, szép a történet.

Hiszen van egy pillanat, amikor Ödönnek két felesége van, akik testvérek, és akiknek – biztos, ami biztos – van egy másik férjük is. Ez azért rendben van, mondaná egy mai gyerek.

A makói, patinás, polgári – ha zsidó is – családból való, szépen induló, sikeres, vaskos szakmunkákat is publikáló ügyvéd, Ödön az első világháború idején ismerkedett meg József Jolánnal, akit azonban elvett feleségül. Nem tudjuk, hogy megbánta-e tettét, de az bizonyos: a titokban, zavaros körülmények között elvett keresztény, ferencvárosi prolilány és a vele járó család szegény Ödön balvégzete lett: a Makaik kitagadták, praxisa tönkrement, a tudományos munkával felhagyott, eladósodott, Jolántól gyermeke nem lett, és vele való házassága zátonyra futott. Amikor mindez kellőn összeadódott és kulminált, akkor jött, mintegy utolsó mentőövként, Hódmezővásárhely.

Ez pedig mégiscsak egy Makainak volt köszönhető, Ödön bátyjának, Makai Ernőnek, aki a Belvárosi Takarékpénztár igazgatója volt. A pénzintézet a pesti belváros, a Jégbüfé, a Párizsi Udvar vagy az IBUSZ, vagy a Katona által emblematizált ház monstrumában székelt, itt lakott az igazgató is családjával, amíg nem internálták, persze.

A bankár az augusztusokat verőcei villájában töltötte el, biztosan állítom, hogy igen szép helyen. A villa a tízes években épülhetett, tervezőjének neve sajnos nem ismert, mindenesetre abban az időben Kós Károly, Ybl Miklós és Griegl Kálmán is dolgozott errefelé. Hatalmas birtok is tartozott a házhoz, amelyben eredetileg nem volt se folyóvíz, se konyha, se fürdőszoba. Duna volt, öt perc sétányira. A házat csak nyáron használták, akkoriban még szombaton is dolgoztak a népek, nem lehetett leugrani egy víkendre csak úgy. Az az érzésem, hogy a bankár kicsit befektetésnek is szánta a villát, és nem is kalkulált rosszul: a telek apródonkénti eladogatása évtizedeken át segedelem volt – igaz, nem Ernő, hanem Ödön hátramaradottjainak.

Visszatérve a húszas évek végére, a szigorú, de úgy látszik, mégiscsak érző báty által Hódmezővásárhelyre mentett Makai Ödön vitte magával feleségét, Jolánt, akitől gyorsan elvált, és aki gyorsan férjhez ment Bányai Lászlóhoz. De Ödön vitte Vásárhelyre „házvezetőnőjét”, Etát is, akitől viszont gyorsan gyermeke született. Ezért aztán Eta is férjhez ment, bizonyos Sztranyovszki Ernőhöz. Mindez alig pár hét alatt ment végbe. Képzelhetni, hogy kapkodták fejüket a vásárhelyiek.

De minden zűrzavar elcsitul egyszer. 1931-ben Ödön elvette Etust, aki még két szép és tehetséges gyerekkel ajándékozta meg őt. A három Makai gyerek közül Péter lett a legnevesebb; igazi művész volt, opera- és színházi rendező, díszlet- és jelmeztervező, akiből hiányzott minden akarnokság, hatalom- vagy dicsvágy. Dolgozott. 1991-ben halt meg leukémiában. Barátom, Molnár Gál Péter emlékezett meg róla szépen nemrégiben. Makai Péter gyermek- és ifjúkorában sokat időzött a verőcei házban, az ő szelleme is benne van a vaskos falakban talán.

Ő is Vásárhelyen született tehát, és a városnak gyógyító lehetett lege: itt mindenkivel elrendeződtek a dolgok, beállt a rendszer, Vásárhelyen mindenki jól érezte magát, nem csupán Eta és Jolán, de Attila is, aki hat év alatt több tucatszor és mindig szívesen tartózkodott itt – Makai Ernőnek érdeme ez.

A – mellesleg nagyszerű, sikeres és tudós monográfiákat is publikáló – pénzember jutalma természetesen nem maradt el: családjának jó részét megölték, őt internálták, javait elvették, nyaralóját kifosztották. Életben maradt, de amint tehette, elhagyta az országot. Izraelben halt meg 1957 táján.

Nekem egy képem van róla. Keretezve függ falán szobámnak, amely egykor tán az ő szobája volt. A Harc című lap 1944. május 20-i számából ollóztam. Az együtt a díszes társaság! képaláírással ellátott fotográfián az internált finánctőkések egy csoportja látható; mellükön tenyérnyi sárga csillaggal állnak egy téglafal előtt komoran, összeszorított szájjal, méltósággal, büszkén. A sorban az első, kopaszodó, bajszos úr Makai Ernő.

A lap főszerkesztője egyébként az a Bosnyák Zoltán volt, akinek újból kiadott művei korlátlanul beszerezhetők ma is az összes „jobb” könyvkereskedésben.

Persze, mindehhez már Vásárhelynek nincs köze.

A városnak csak szépeket köszönhet minden Makai, minden József, minden magyar tehát.