Forrás: Magyar Hírlap

A bejrúti malév-gép 1975-ös katasztrófája

Harminc évvel a tragédia után még mindig rejtély, hogy pontosan miért és hogyan zuhant a tengerbe a Malév 240-es járata Bejrút közelében, 1975. szeptember 30-án. A gépet minden bizonnyal lelőtték.

Harminc év után is válaszokra várnak. Látogatók és friss virágok a tragédiában meghalt magyarok emlékművénél a Farkasréti temetőben, tegnap délután fotó: Hartyányi NorbertA Földközi-tenger keleti medencéjében szeptember 30. hajnalán négy óra előtt pár perccel még nem derengett csodás lila és rózsaszín hajnal. A sötétség eltakarta a bejrúti kikötőhöz közeli vizeken lebegő undorító rothadt narancsokat, szeméthalmokat. A Malév 240-es járata itt csapódott a tengerbe.

Libanon 1975 őszén már nem volt a régi. Az éjszakában fegyverropogás hallatszott, palesztinok palesztinokkal, libanoni maronita keresztények palesztinokkal, izraeliek palesztinokkal harcoltak, s mindennek a kellős közepébe Szíria is bedobott időnként néhány bombát. A „Közel-Kelet Svájca” hadszíntér lett. Ilyen körülmények között normális kereskedelmi légitársaságok gépei nem szálltak le Bejrútban. Akadt azonban kettő-három, amely vállalta a kockázatokat, köztük egy osztrák is, amely Ausztria semlegességében bízott.

Rejtélyes szállítmányok

A Malév nem semleges ország légitársasága volt. Budapesten éppen előző nap, 1975. szeptember 29-én avatták fel a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) képviseletét. Ebből az alkalomból népes palesztin küldöttség tartózkodott a magyar fővárosban. Magyarország az 1967-es közel-keleti „hatnapos” háború után – a Szovjetunióval „egyeztetve” – megszakította a kapcsolatokat Izraellel, teljes mellszélességgel az arabok mögé állt. Budapest arab, palesztin politikusok tucatjait, u

u ösztöndíjasaik tömegét fogadta, és a Technika külkereskedelmi vállalat révén szállította a fegyvereket (Fegyver- és Gázkészülékek Gyára, FÉG) az arab világba, Szíriában pedig magyar tisztek oktattak egy katonai kiképző központban. A magyar-szíriai katonai kapcsolatok állandóknak voltak mondhatók, Damaszkusz libanoni szerepe és befolyása közismert volt. Magyarország és az „arab-palesztin kapcsolat” jelentősége csak nőtt az 1973-as októberi izraeli-arab háború után.

A Malév bejrúti légi járatának fenntartására nem volt ésszerű magyarázat: turisták ekkor már nem utaztak Libanonba, Bejrút pedig Damaszkuszból közúton sem volt messze. Elterjedt a híre viszont, hogy a Malév nem annyira utasokat, mint inkább titokzatos embereket és „ismeretlen tartalmú” ládákat szállít. Utóbbiakat néha még az utastérben is.

Azon a napon, 1975. szeptember 29-én a Malév 240-es bejrúti járata eredetileg délután ötkor indult volna Ferihegyről. Háromszori halasztás után a gép végül éjjel 23.15-kor szállt fel. Németh László – akinek felesége utaskísérő volt a gépen – később kinyomozta, hogy a Malév állításával ellentétben létezett pontos utaslista, de a felszállás idején 53 úgynevezett „no show” utas volt: a kifejezés azt jelenti, hogy ez az 53 ember vásárolt ugyan jegyet, de beszállásra végül nem jelentkezett.

A feltételezések szerint ez az 53 ember annak a palesztin delegációnak volt a tagja, amely a PFSZ irodájának avatásáról utazott volna vissza Bejrútba. Nem volt ez ritkaság akkoriban, a feltételezett „célszemélyek” konspiráltak, és gyakran az utolsó pillanatban választottak inkább más közlekedési eszközt.

A Carlos-kapcsolat

Felvetődött a Carlos-kapcsolat lehetősége is. Ma már közismert, hogy a hírhedt internacionalista terrorista valamilyen „békés egymás mellett élési” paktumot kötött a magyar kormánnyal, és gyakori vendég volt Budapesten. A „ne zavard a köreimet” jellegű megállapodásba talán az is belefért, hogy Carlos és emberei valahol Magyarországon képeztek ki palesztin és más harcosokat, akik a bejrúti légi járattal tértek volna haza.

A legkülönösebb Fülöp Andrásnak, a Malév volt főpilótájának, a magyar vizsgálóbizottság tagjának a Magyar Rádióban tavaly elhangzott kijelentése volt. Fülöp szerint a bejrúti gépet indulás előtt hátravontatták a hangárokhoz, az utasok is ott szálltak be, s akkor nyolc-tíz percre megszűnt a világítás. „Gyanús volt” – mondta. Megerősítette, hogy a gépnek voltak palesztin utasai, azok egy része azonban eltűnt, és közülük csak kevesen szálltak be a gépbe.

Nem világos, hogy a gép személyzetén és az egyetlen magyar utason kívül hányan és kik tartózkodtak a fedélzeten. Az biztos, hogy közöttük volt két finn ENSZ-diplomata, négy francia apáca, két angol, egy iraki, de voltak közöttük libanoniak, szaúdiak, egyiptomiak is. A magyar közlemény hatvan halottról adott hírt, de az állampolgárai után nyomozó budapesti finn nagykövet egy nyolcvanfős olyan csoportról számolt be, amelyet Magyarországon képeztek ki. A finn nagykövet szerint a gépet lelőtték, hogy az utasokat likvidálják.

A 240-es járat szeptember 30-án hajnali 2.33-kor hagyta el Ciprus légterét, húszpercnyire volt Bejrúttól, a bejrúti légiirányító engedélyezte a leszállást. A Tu-154-es felgyújtotta leszállófényeit, sikló pályára állt, majd Bejrúttól tíz kilométerre nyugatra a tengerbe zuhant. Egyes források szerint egy repülőgép levegő-levegő rakétával lelőtte. Mások szerint vállról indítható rakétával robbantották fel. Elképzelhető az is, hogy pokolgép volt a járaton, és robbanószerkezetét a leszálláskor növekvő légnyomás hozta működésbe. Annyi bizonyos, hogy a gép leszállásakor az időjárás tökéletes volt, műszaki hiba lehetőségét kizárták.

Fél tucat variáció

Az a feltételezés, hogy a gépen fegyverek voltak, és fedélzetén palesztin személyiségek, harcosok utaztak, többféle magyarázatot kínál.

1. Izrael tudott a palesztinok magyarországi jelenlétéről, tevékenységéről, a fegyverekről és kapóra jött neki, ha ezeket a veszélyes embereket, talán palesztin vezetőket is, „egy csoportban” likvidálja. A hírek szerint Izrael többször is figyelmeztette ez ügyben Budapestet. (A gép a PFSZ budapesti irodájának megnyitása után zuhant le. Olyan találgatások is voltak, hogy egy csehszlovák repülőgép augusztusi damaszkuszi katasztrófája is ezzel hozható összefüggésbe: a gép ugyancsak közvetlenül a PFSZ prágai irodájának megnyitása után esett darabjaira Damaszkusz repülőtere mellett. Ezen a gépen halt meg Vujicsics Tihamér zeneszerző.)

2. Szíriának rengeteg konfliktusa volt a palesztinokkal. Damaszkusz nem akarta, hogy azok – mint korábban Jordániában – államot alkossanak az államban.

3. A palesztinok „mérsékelt” és „radikális” frakciói (Abu Nidal) között javában folyt a véres leszámolás. Elképzelhető, hogy terrorista akcióval rendezték a számlát.

4. A libanoni keresztények és a Jordániából elűzött, majd Libanonban letelepedett palesztin mozgalmak között dúlt a háború az ország ellenőrzéséért. Lehetséges, hogy a libanoni maroniták álltak bosszút a palesztinokon.

5. Még Kadhafi ezredes Líbiája is felkerült a lehetséges bűnösök listájára.

6. Végül az sem lehetetlen, hogy a korábban említett okok miatt közvetlenül Magyarországnak küldött „valaki” üzenetet.

A gép pár száz méter mélyen fekszik a tenger fenekén. A felszínre jutott halottakat – állítólag 37-et – Bejrútnál tömegsírba temették. Ha a gépet sikerülne kiemelni, akkor választ lehetne kapni a rakományra, az utasok számára, kilétére és el lehetne temetni őket. A válasz azonban harminc éve senkinek sem sürgős. Bizonyítékok egyik verzióra sincsenek.

MH-összeállítás