Népszabadság Online, 2005. szeptember 28. 12:40
Franciaország elleni dzsihádra (szent háborúra) szólított fel kiáltványban az északafrikai országok egyik legjelentősebb terrorszervezete, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló algériai Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC), amelynek kilenc franciaországi tagját hétfőn tartóztatták le Párizsban.
A Le Figaro című francia napilap szerdán közölt részleteket az Abdelmalek Drukdal, a GSCP vezetője által jegyzett, szeptember 14-i keltezésű szövegből, amelynek alapján Nicolas Sarkozy belügyminiszter nagyon magas fokozatúnak minősítette a terrorveszélyt Franciaországban.
„Franciaország ellenséges magatartása és hitszegése nem ijeszt meg minket. Franciaország első számú ellenségünk, a vallásunk és a közösségünk ellensége” – olvasható az interneten közzétett kiáltványban.
„A katonai beavatkozást kivéve Franciaország Algériába való visszatérése egyéb módokon továbbra is aktualitással bír. Az egyetlen módszer Franciaország vágyainak véget venni az Allah nevében elindított dzsihád, ez az egyetlen lehetőség, hogy megtörjük Franciaország algériai befolyását, és kiszorítsuk az algériai belügyekből. Elvágjuk gyökereiket Algériában. Az egyetlen mód Franciaországot rendre inteni a dzsihád és a mártíromság az iszlámért. Esküszöm Allah nevében, hogy ellenségeink nem lesznek biztonságban, és egyetlen ajtó sem áll többet nyitva előttük Algériában” – áll a fenyegető kiáltványban, amelyben külön kitértek Párizs algériai „cinkosaira, a világi szervekre, amelyek Franciaország lakájai, ügynökei, zsoldosai és támogatói”.
„Vérontás” szükséges ahhoz, hogy Franciaország „spirituális gyermekei” eltűnjenek – mutatott rá Drukdal, külön megnevezve például az algériai államfőt, mint aki Franciaország nevében kormányozza Algériát, és „átjárókat épít a zsidók országával”.
A francia konzervatív újság hangsúlyozta, nem ez az első alkalom, hogy az algériai Iszlám Fegyveres Csoportból (GIA) 1998-ban kiszakadt – megfigyelők szerint feltehetőleg ötszáz fős – GSPC bírálja Franciaország algériai politikáját. A szervezet már augusztusban is felszólította az interneten „franciaországi muzulmán testvéreit”, hogy tartsák megfigyelés alatt a francia területen jelen lévő algériai politikai, katonai és gazdasági vezetőket, valamint „állítsanak nekik csapdákat”.
(MTI)

