Borotvaélen táncoló győzelmet aratott Ariel Saron izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahuval szemben a kormányzó Likud párt központi bizottságában a pártelnöki, egyben kormányfőjelölti választások időpontjáról tartott szavazáson – jelentette hétfőn éjszaka az izraeli rádió és a közszolgálati televízió.
A központi bizottság tagjai az este befejeződött szavazáson rendkívül csekély többséggel támogatták Saron elgondolását, miszerint jövő áprilisban tartsák meg a pártban az előválasztást, amely döntést hozna arról, hogy ki vezesse a Likudot a jövő évi parlamenti választáson – vagyis ki legyen a párt kormányfőjelöltje. Saron így időt nyert ahhoz, hogy megszilárdítsa párton belüli bázisát a kivonulás miatt feldühödött szélsőjobboldali szárnnyal szemben, amelynek vezéralakja fő ellenlábasa, Netanjahu. A volt pénzügyminiszter azt szorgalmazta, hogy az előválasztást lehetőleg már idén novemberben megrendezzék, a parlamenti választást pedig jövő év februárjában.
A hivatalos végeredményt még nem tették közzé, de értesülések szerint a 3050 fős központi bizottságban alig hetven szavazat döntött a hivatalban lévő kormányfő javára.
(MTI)

