Forrás: Magyar Hírlap

Műtárgy

A 122 millió forintnak megfelelő összegért Chicagóban eladott Rippl-Rónai árnyékában több hazai aukciós ház hozzákezdett a második fél évre tervezett programjához. A tengerentúli hallatlanul magas ár kiváló bizonyíték arra, hogy a műtárgyak nemcsak művészeti, hanem komoly anyagi értékkel is bírnak, az elmúlt napok pesti aukciói pedig azt jelzik, hogy még mindig lehet néhány tízezer forintért is nagyszerű műalkotásokat vásárolni.

Noha a BÁV grafikai aukciójának eladási eredménye korántsem éri be a másnapi ékszeraukció sikerét, jó kezdeményezés volt a műtárgyfelvevőknél összegyűlt rajzokat együtt, tematikus rendezvényen piacra bocsátani. Az árak többsége tíz- és negyvenezer forint között mozgott, elérhető áron lehetett megszerezni olajképeikkel milliós értékű művészek (Barcsay, Bálint, Korniss) limitált példányszámban készült sokszorosított grafikáit.

Egy árkategóriával feljebb értékesítették Kádár Béla tusrajzait (140-160 ezer forint) és Egry József Balatoni halászok című, vegyes technikával készült munkáját (380 ezer). Ismeretlen alkotók tempera plakáttervei (Háreméves terv, IBUSZ stb.) tíz- és húszezer forint között keltek el.

A Belvedere Szalon októberi művészeti aukciója előtt az „olcsóbb” képeit árverezte. A „drágább” nagybányai művek előtt a kevéssé ismert Gruzda János vagy P. Kováts Ferenc tájképei szerepeltek kedvcsinálóként, és el is keltek 120 és 160 ezer forintért. Az árverés igazi értéke néhány felfedezésre váró tétel volt, ismeretlen alkotók tetszetős és további kutatásra érdemes munkái. Akadtak is felfedezők szép számmal, akik egymásra licitálva feljebb vitték az árakat: egy 20. századi orosz festő art deco jellegű olajképe (Zsidók tánca) megtízszerezte negyvenezres kikiáltási árát, a „Wilhelm Freddie, 1927” jelzésű Kubista jelenet pedig 170 ezer forintot ért el mindössze a negyedéről. Gara Arnold Kerthelyiség című akvarelljéről nem gondoltak sokat az árazók, annál többet a vevők, mert húszezres indításról 190 ezerért vásárolták meg.

Bár indultak grafikák, elsősorban a festményeké volt a főszerep az Abigail Galéria aukcióján. Az értékesebb tételeknek a felét sikerült eladni, ami nem kevesebb a konkurensek „hiteles” eladási arányainál. Itt ugyanis nincsenek rejtett védőárak, minden műtárgy annyiba kerül, amennyiért az aukciós teremben leüti az árverező.

Egry József Kikötői munkásaiért megadták az 5,5 milliós nyitó árat, Kassák Lajos 1959-es Kompozícióját pedig 4,8 millióért vették meg. Rippl-Rónai gazdag életművében ritka a százmilliós érték (a kiemelkedő kvalitású képek többségét amúgy is már múzeumok őrzik), a pasztell Női hátaktot már 2,8 millióért – jutalékkal együtt valamivel hárommillió fölötti áron – haza lehetett vinni.

Gréczi Emőke

Comments are closed.