A közelmúltban elvégzett szakértői vizsgálatok sem hozták meg a várt „áttörést” a nyomozásban a Kozma utcai zsidó temetőben történt sírgyalázás ügyében; továbbra sem tudni, kik lehettek a tettesek – közölte hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője.Horváth Ferenc elmondta: semmi új információval nem tud szolgálni. A június közepén történt – Magyarországon eddig példátlan méretű – temetőgyalázás ügyéről a rendőrség két hete azt nyilatkozta, hogy „nagyon rövid idő múlva – ez lehet napokon belül is, de elhúzódhat akár újabb hetekig – megkapjuk azt a szakértői véleményt, amely a vizsgálatokban áttörést jelenthet”. Horváth Ferenc akkor egy lapértesülésre reagálva azt a tájékoztatást adta: nem biztos, de valószínűsíthető, hogy a 132 sírt megrongáló, több tízmillió forintos kárt okozó tettesek szándéka mögött „anyagi érdekeltség lehet”. Úgy fogalmazott, hogy ismereteik – a „klasszikus módszerek” alkalmazása – szerint elsősorban valóban a „sírkőkészítők” lehetnek az ügy hátterében, és két-három ember követhette el a bűncselekményt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tanúk és a gyanúsítottak kihallgatásáig nem lehet kizárni azt sem, hogy rasszista vagy vandál szándék motiválta a tetteseket. (MTI)

