Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. szeptember 25. 13:03

A német konzervatívok (CDU/CSU) szövetsége, úgy tűnik, kitart Angela Merkel kereszténydemokrata (CDU) kancellárjelölt mellett, míg a szociáldemokraták (SPD) táborában egyesek magasabb szinten sem zárják ki, hogy az SPD esetleg Gerhard Schröder kancellár nélkül lép nagykoalícióra a CDU/CSU-val.

Az egy héttel ezelőtti „csonka” választásokon kis különbséggel a CDU/CSU győzött, és előrejelzések szerint az arányon az egy hét múlva esedékes drezdai választás sem változtat döntően. A 160-as, drezdai választókerületben haláleset miatt voltak kénytelenek elhalasztani a szavazást.

Most nagykoalíció alakítása tűnik a legvalószínűbbnek, miután az egyéb variációkról hamar kiderült, hogy nincs esélyük a megvalósulásra. A választásokon nem szerzett stabil többséget sem a konzervatív-liberális felállás, sem a jelenlegi szociáldemokrata-zöld kormányzat. A szociáldemokraták azt hangoztatják, hogy joguk van a kormányalakításra, mert a CDU és a CSU külön-külön gyengébb, mint az SPD, s „személyi komponenseket” is figyelembe kell venni. Schröder még a választások estéjén kijelentette, hogy stabil kormányzás csak az ő vezetésével képzelhető el.

A CDU és a CSU egyre határozottabban áll ellen a szociáldemokrata támadásoknak, hírek szerint a szociáldemokraták Angela Merkel helyett mással is beérnék, és köreikben állítólag felmerült az a nyolcvanas évek Izraeljéből származó megoldás is, hogy a nagykoalíció irányítását a két tábor időben ossza fel egymás között.

Christian Wulff alsó-szászországi miniszterelnök (CDU), akit a szociáldemokraták állítólag el tudnának képzelni Angela Merkel helyében, a Bild am Sonntagban „ostoba ötletnek” nevezte az „izraeli megoldást”, és kizárta, hogy beugrana Angela Merkel helyére. „Valakinek meg kell már magyaráznia Gerhard Schrödernek, hogy a választást elvesztette” – jelentette ki Wulff. A másik oldalon Kurt Beck, Rajna-Pfalz tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke, az SPD egyik alelnöke olyan tabudöntögető jelzést adott le, hogy egy nagykoalíció Schröder nélkül is elképzelhető.

A konzervatív pártok köreiből elhangzik az is, hogy csak akkor kezdődjenek koalíciós tárgyalások a szociáldemokratákkal, ha Schröder lemond kancellári álmairól, míg Franz Müntefering, az SPD elnöke eleve csak a drezdai szavazás után tartja elképzelhetőnek a konzultációkon túllépő koalíciós tárgyalásokat. A szociáldemokraták és a konzervatívok legközelebb szerdán konzultálnak.

Gregor Gysi, a Baloldali Párt parlamenti frakciójának egyik vezetője a Der Tagesspiegel vasárnapi kiadásában nem zárta ki, hogy pártja megfontolná Schröder támogatását a Bundestagban (a parlamenti alsóházban), a kancellárválasztás esetleges harmadik fordulójában, amikor a jelenlévők többségének a szavazata is elegendő a jelölt megválasztásához. Harmadik fordulóra azonban csak akkor kerül sor, ha az előző kettőben nem sikerül abszolút többséggel kancellárt választani. Az abszolút többséghez az összes Bundestag-képviselő szavazatának a felére, plusz egy szavazatra van szükség.

Az új összetételű Bundestagban a baloldalhoz sorolt erőknek – a szociáldemokratáknak, a zöldeknek és a keletnémet szocialista múlttal rendelkező Baloldali Pártnak – együttesen abszolút többségük van, de a jelenlegi programok alapján nem hajlandók közösködni egymással. (MTI)

Comments are closed.