Negyven százalékos távfűtési támogatást kapnak a fővárosi kisnyugdíjasok, a leghidegebb hónapokban – jelentette be a főpolgármester egy budapesti fórumon. Demszky Gábor elmondta: úgy használják fel a miniszterelnök által már korábban ismertetett 10 százalékos távhő-kompenzációt, hogy decemberben, januárban és februárban, 40 százalékos támogatást adnak a rászorulóknak. A Fidesz szerint hiteltelen Demszky Gábor bejelentése, ami a 3 éve tartó áremelkedések után most, a kampány kezdetén hangzik el. Új földosztást és földértékesítést tervez a kormány. A miniszterelnök Battonyán, a nyugdíjas és civil szervezetek országos találkozóján kijelentette: eljött az ideje, hogy a kis parcellákon gazdálkodó gazdák és vállalkozók több földhöz jussanak. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a Nemzeti Földalapban több százezer hektár állami tulajdonú föld van. A Fidesz szerint a kormányfő a költségvetés jelenlegi problémáiról szeretné elterelni a figyelmet. Családbarát karrierépítő programcsomagot készít a Fidesz. Navracsics Tibor, a Kormányzat 2006 program felelőse egy füzesgyarmati konferencián elmondta: bővíteni szeretnék a részmunkaidőben dolgozók körét, mivel a nyugdíjasoknak, a kismamáknak és az egyetemistáknak, ez az optimális munkavégzési forma. Fontosnak nevezte a távmunkát, amely a képzett munkaerőt segíti. A program támogatná a 40 év feletti családos nők visszatérését a munka világába. Elmerült egy kisrepülő a Dunában Nagymarosnál. A gép pilótája sértetlenül partra úszott. Az egyelőre ismeretlen típusú gép nagyfeszültségű vezetéknek ütközött, ezért kényszerleszállást hajtott végre. Egy darabig sodródott a vízen, majd elsüllyedt. A baleset miatt állt a vasúti közlekedés Szob és Nagymaros között. A szakemberek vizsgálják, hogy milyen mélyre süllyedt a repülő és akadályozza-e a hajóforgalmat. Áradást, tüzeket és áramkimaradást okozott a Rita hurrikán tegnap Texas és Louisiana államokban. A természeti csapás halálos áldozatot egyelőre nem követelt. A forgószél időközben egyes erősségűre szelídült az ötfokozatú skálán. Számos transzformátor felrobbant, aminek nyomán tűz keletkezett, de több épület is kigyulladt. Egymillió otthonban szűnt meg az áramszolgáltatás. Kiújultak a Gázai-övezet fegyveres akciói. Újabb palesztin rakéta zuhant egy izraeli városra, a támadásnak nem voltak sebesültjei, károkat sem okozott. Az akció előtt nem sokkal Gázában négy Hamász aktivista meghalt, kilencen megsebesültek, amikor izraeli helikopterek rálőttek az őket szállító két autóra. A palesztin kormányfő közben arra kérte a nemzetközi közösséget: gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy az szüntesse be katonai akcióit a palesztin területeken.

