Ma és holnap zajlik Budapesten az Ifjúsági Ügyekért Felelős Európai Miniszterek 7. Konferenciája. Az esemény kapcsán utcafesztivált rendeznek szombaton a Mechwart ligetnél.
A kétnapos rendezvény témája az Emberi méltóság és társadalmi összefogás: ifjúságpolitika az erőszak-prevencióért. A konferenciára 48 országból érkeznek delegációk, kormányzati és civil szervezetek ifjúsági szakemberei. A miniszteri plénummal párhuzamosan sor kerül egy ifjúsági konferenciára, valamint 2005. szeptember 24-én utcafesztiválra várják a látogatókat a Mechwart ligetben.
A szervezők szerint az emberi jogok érvényesülésének hiányosságai, az erőszak társadalmi megjelenésének hátterében olyan bonyolult társadalmi problémák állnak, melyeknek megoldására nem elegendők a kizárólag kormányzati lépések, közös társadalmi összefogásra van szükség. A civil szervezetek aktív, előremutató szereppel bírnak ezeken a területeken. A Civil Ligeten ifjúsági, szociális, esélyegyenlőségi, gyermekvédelmi és fogyasztóvédelmi területen működő alapítványok, egyesületek, csoportok kínálnak lehetőséget arra, hogy a látogatók megismerhessék tevékenységüket.
A fesztiválon a látogató egy-egy órára „kikölcsönözhet” embereket az Élő Könyvtárból, így tabuk nélkül beszélgetve szembesülhet korábbi véleményével, sztereotípiáival. A valóságos személy-könyvek olyan embercsoportokat testesítenek meg, akikkel kapcsolatban a társadalom több-kevesebb előítélet táplál: romák, rendőrök, zsidók, feministák, muzulmánok, melegek, volt alkoholisták, egykori bűnözők, pszichológusok, környezetvédők, jegyellenőrök stb.
A civil szervezetek mellett lesz játszóház, zene-bona, vigasság olyan fellépőkkel, mint Váczi Eszter és a Szörp, Szilvásy Gypsy Folk Band, Gryllus Vilmos vagy Boogie. A sokszínű gasztronómia jegyében pedig a különböző népek ételeiből válogathatunk az Ázek Utcájában.
A fesztivál az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, a Mobilitás és az Európa Tanács Budapesti Európai Ifjúsági Központjának (BEIK) közös eseménye. Az idén 10 éves BEIK székházában „Európa több mint gondolnád” című nyílt napján interaktív kiállításokkal, nyitott vitaműhelyekkel, filmvetítésekkel várja a látogatókat.
Az utcafesztivál programjain való részvétel ingyenes és nyitva áll minden érdeklődő előtt.

