Forrás: ÉSSzita Szabolcs: Aki egy embert megment – a világot menti meg. Corvina Kiadó, Budapest, 2005. 175 oldal, 2800 Ft
A magyar holokausztról számos könyv, visszaemlékezés jelent meg, különösen a háborút közvetlen követő években, illetve az elmúlt húsz évben. Ezek a munkák a vészkorszakot számos aspektusból vizsgálták, számtalan kisebb-nagyobb részproblémáját járták körül a magyar történelem eme sötét fejezetének. A múlttal való szembenézés elmulasztásának is lehet értékelni, hogy a magyar zsidó vezetőkről, illetve az SS-szel való tárgyalásaikról eddig még nem jelent meg olyan összefoglaló munka, amely folyamatában mutatná be a magyarországi zsidó – elsősorban cionista – szervezetek ön- és/vagy embermentő tevékenységét. Ezt az űrt tölti ki Szita Szabolcs legújabb könyve.
A szerző könyvében – olvasmányos stílusa mellett – végig tárgyilagos, kiegyensúlyozott maradt. Figyelembe véve a téma kényességét, önmagában már ez is dicsérendő. A nagyszámú levéltári forrás, visszaemlékezés és könyv feldolgozása, értelmezése mellett az ellentmondások feltérképezését tartjuk a könyv legnagyobb újdonságának és értékének. A kötet végén található névmutató mellett hasznos lett volna még egy helységnévmutató, illetve egy, a témát felölelő bibliográfia közlése is.
A mű elején a szerző röviden bemutatja a magyarországi cionista szervezetek kiépülését, politikai beállítottságukat és vezetőiket. Megtudjuk, hogy a német megszállásig a magyar zsidóság nem tekintette magát veszélyben lévőnek, így a cionista szervezetek befolyása minimális volt. Ezek a zsidó szervezetek azonban sokat dolgoztak a hazánkba menekült lengyel és szlovák zsidók ellátásában és az országból való kijuttatásukban. A helyzet a német megszállást követően gyökeresen megváltozott. Az addig szinte mellékes tényezőnek tartott cionisták felértékelődtek. Az SS-nek a törvényesség látszatának betartása végett szüksége volt egy szervezetre, mellyel tárgyalhatott; ez lett az úgynevezett Központi Zsidó Tanács, amelyben valamennyi magyarországi zsidó irányzat képviseltette magát. A németek nemcsak a Tanáccsal tárgyaltak, hanem külön-külön is a különböző irányzatokkal. A tárgyalásokban a Kasztner Rezső neve által fémjelzett cionistáknak kiemelt szerep jutott, vagy inkább juttattak nekik a németek. Elhitették velük, hogy ők megmenthetik a deportálások miatt folyamatosan fogyó magyarországi zsidóságot. A cionisták, akárcsak a többi Tanácstag, pontosan tudták, mit is takar a deportálás. Ezért utazhatott el Joel Brand, Kasztner egyik közeli munkatársa, hogy megtegye a szövetségeseknek a németek ajánlatát, amely szerint tízezer teherautóért egymillió zsidót hajlandóak átadni az angolszász szövetségeseknek. Az eleve abszurd ajánlatból semmi sem lett, sőt magát Brandot is német ügynöknek gondolták az angolok.
Hasonlóan az SS-taktika része volt az a lépés is, miszerint a Magyarországról deportált zsidók egy részét nem Auschwitz-Birkenauba, hanem a Bécs melletti Strasshoffba irányíttatták. A cionista vezetők ebben is a németek „jóindulatát”, tárgyalási szándékát vélték felfedezni.
Külön alfejezetben olvashatunk a budapesti cionista gyűjtőhelyekről (Aréna út, Columbus utca, Bocskay utca). Nóvum, hogy a szerző nemcsak a budapesti, hanem a vidéki menekültekről is közöl adatokat, vázolja további sorsukat.
Szintén újdonság az úgynevezett Kasztner-vonat utasainak nem túl lelkes svájci fogadtatása és ottlétük története is. Megtudjuk, hogy a helvétek számára inkább teher volt befogadásuk annak ellenére, hogy a menekülők nem a legszegényebb és legképzetlenebb magyar zsidók közül kerültek ki.
Tanulságos Chorin Ferenc és családjának története is. A dúsgazdag gyárost előbb Mauthausenbe deportálták, majd Kurt Becher SS-Obersturmbannführer parancsára visszaszállították Budapestre. Mindezek után Becher megzsarolta Chorint, hogy elengedi őt és családját, és komoly pénzösszeget is kapnak, ha átadja üzemeit az SS-nek. Chorin ráállt az üzletre. Az SS azonban becsapta: az ígért pénzt soha nem kapta meg, és családjának egy részét végül az SS jobbnak látta Bécsben túszként fogva tartani.
Hasonlóan meghökkentő az egyes szereplők utóélete is: például: hogyan lett a háború után – a Magyarországon összerabolt pénzből – Becher dúsgazdag német terménykereskedő, akinek fő partnere Magyarország, illetve a Monimpex volt, hogyan tüntette fel magát a zsidók megmentőjének az egyetlen, az izraeli tévének adott interjújában.
A cionista Kasztner története jóval tragikusabb. Az Izraelbe alijázott vezető nem tudott sem tetteivel, sem pedig a rábízott pénzzel elszámolni a nemzetközi zsidó szervezetek előtt. Pere az 50-es években megosztotta Izraelt és a világot. Bár büntetőjogi értelemben nem mondták ki bűnösnek, de erkölcsileg elmarasztalták. Életét végül 1957-ben egy gyilkos golyója oltotta ki. A legfőbb tárgyalópartner, az egykori SS-tiszt Becher Brémában ágyban, párnák közt fejezte be életét 1997-ben.
Élet és Irodalom
49. évfolyam, 37. szám
