Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. szeptember 17. 14:00

Állítólag megtalálták Ukrajnában a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó legenda, a keleti fronton munkaszolgálatosként 1943-ban meggyilkolt Petschauer Attila földi maradványait; egyetlen ma élő rokona kampányt indított azért, hogy a hamvakat megkapja, és Izraelben végső nyugalomra helyezze.

A Hampstead and Highgate Express című londoni helyi lap honlapján () pénteken közölt hír szerint a Nagy-Britanniában élő, 74 esztendős Treuenberg báró, Petschauer Attila unokatestvére három hónappal ezelőtt olyan dokumentumokat kapott Ukrajnából, melyek tanúsága szerint megtalálták az olimpiai bajnok földi maradványait. Petschauer Attiláról eddig úgy tudták, hogy tömegsírba temették.

A magyar kardvívás kiváló és népszerű egyéniségét 1943. január 20-án, 39 éves korában a Don-kanyarban, Davidovkában megkínozták és megölték. Életének történetét Szabó István magyar filmrendező dolgozta fel A napfény íze című filmjében.

A brit külügyminisztérium arra kérte az ukrán hatóságokat, hogy vizsgálják ki, valóban megtalálták-e Petschauer sírját. Bekapcsolódott az ügybe a londoni magyar nagykövetség is.

Treuenberg báró, akinek szüleit egy náci koncentrációs táborban gyilkolták meg, és aki gyermekkorában maga is egy gyerekmunkatábor foglya volt, Izraelben szeretné eltemettetni Petschauer hamvait, mivel, mint mondta, az olimpiai bajnokot magyarok kínozták és ölték meg, és lényegében hontalan zsidó volt, amikor meghalt.

(MTI)

Comments are closed.