Forrás: 168 ÓraA Nagy Nő
HŐSÖK ÉS PÉLDAKÉPEK
2005/37 – Háttér
Sándor Zsuzsanna
Az utrechti egyetem egyik nemzetközi nyári kurzusán diáklányoktól azt kérték, írjanak női példaképeikről. Meglepő eredmény született: az egyetemisták kizárólag családtagjaik, ismerőseik közül válogattak. Történelmi személyiséget, politikus asszonyt egyikük sem említett. A kutatók szerint a férfidominanciájú történelemben a nők leginkább áldozatként szerepelnek, pozitív azonosulási mintát nem nyújtanak. A mai magyar közéletből pedig hiányoznak a korszakos nők.
Kéthly AnnaAz utrechti kutatásban részt vett Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem docense. Az eredményt azzal magyarázza: a történelem alapvetően férfihistória: harcok, csaták krónikája. Ebben a nők legfeljebb magányos hősként, áldozatként jelennek meg. Pozitív azonosulási mintákat nem nyújtanak. Amikor a diákoktól kérték, nevezzenek meg számukra jelentős történelmi nőalakokat, az egykori Szovjetunió tagországaiból érkezett hallgatók a munkásmozgalom mártírjait – Rosa Luxemburgot, Clara Zetkint – sorolták. A nyugati diákok a feminizmus kultuszfiguráit: Virginia Woolfot, Simone de Beauvoirt. A magyarok Kaffka Margitot említették. De inkább senkit.
„Ezért a helyzetért nálunk a férfidominanciájú politika és társadalom felelős” – véleményez Ilonszki Gabriella, a Budapesti Közgazdasági Egyetem politikatudományi tanszékének docense. Hozzáteszi: a nők évszáza-dokon át csak mint a nemes urak családtagjai, harcostársai kerülhettek be a közéletbe. Ezért őrizte meg az emlékezet például Zrínyi Ilonát, aki a Habsburgok elleni küzdelemre nevelte fiát, II. Rákóczi Ferencet. A törökverő Dobó Katica – valójában Krisztina – az egri vár kapitányának, Dobó Istvánnak volt a lánya, s felesége Balassi Bálintnak. Kossuth Lajos legkisebb húga, Kossuth Zsuzsanna tábori kórházakat szervezett a 48-as honvédeknek.
A 19. századi nőmozgalmak vezetői már „saját jogon”, önálló programmal léptek a közélet porondjára. De mindehhez szükség volt az arisztokrata származásra és férfi támogatóra. Beethovennel és Kossuth Lajossal is szoros barátságot ápolt Brunszvik Teréz grófnő, az első magyarországi óvoda – Angyalkert – megalapítója. Unokahúga, Teleki Blanka 1846-ban nyitotta meg Pesten az első magyar leánynevelő intézetet. Munkájához a legtöbb támogatást Vasvári Páltól kapta. A Nógrád vármegyei főjegyző felesége, Veres Pálné hozta létre az első Nőképző Egyletet, amelyet Gyulai Pál
Schlachta Margitigazgatott.
„Ezek a mozgalmak a művelődés révén akarták a nőket politikai szerephez juttatni, honszeretetre nevelni” – mondja Pető Andrea. E történelmi nagyasszonyok sorsában közös elem az önfeláldozás és a harc. Gyakran ütköztek koruk vezető, reformer férfijaival is. Például Veres Pálné Deák Ferenchez fordult petíciójával, amelyet kilencezer nő írt alá: az Országos Női Főtanoda felállítását kérvényezték. Deák elutasította őket. Teleki Blankát és a nevelőköréhez tartozó Leővey Klárát a szabadságharc leverése után többéves várfogságra ítélték. „Bár e nők küzdöttek bizonyos kiváltságokért, a nők választójogáért nem. Sosem kérdőjelezték meg a férfiuralmú társadalom alapjait” – állítja Pető.
A 20. században két fő politikai irányzat vált meghatározóvá Magyarországon: a baloldali és a konzervatív. Mindkét oldalnak megvoltak a maguk női ikonjai is. A konzervatív és a balos politikus asszonyok értékrendje eltért egymástól. A „női ügyeket” – anyaság, gondoskodás, nevelés – főleg a konzervatív pártok nőtagjai képviselték. A szociáldemokrata és a kommunista pártban az egyformaság jelentette az egyenjogúságot. Azt hirdették: nincs külön nőügy, csak közös munkásügy. A karakterek különbségét jól mutatja a konzervatív Slachta Margit szembeállítása – mondjuk – Kéthly Annával vagy Martos Flórával.
Slachta a Keresztény Női Tábor vezetője volt, 1920-ban első női képviselőként jutott be a parlamentbe. Debütálásakor kijelentette: „A keresztény nők tábora nem szerepelni és tündökölni kíván, hanem áldozatokat hozni a haza oltárán.” Mondta azt is: „A családban lévő nőt fel kell emelni – anélkül, hogy őt a kenyérkeresetre kényszerítenénk – szellemileg, világnézetileg arra a nívóra, amelyben jobban tudja szolgálni a család, a gyermek, a férfi érdekét.” Felszólalásait a honatyák vulgáris közbekiabálásai kísérték. Emlékirataiban a férfi felsőbbrendűséggel kapcsolatban azt is lejegyezte: az Országházban női vécé sem volt.
Brunszvik Teréz
1945 után került a szociáldemokrata párt vezetésébe Kéthly Anna, aki már megjelenésében is eltért a nőies hagyományoktól: a puritán, kissé katonás stílust kedvelte. „Bár a szakszervezeti nőmozgalomból indult, a női jogokat sosem képviselte. Kiállt amellett is, hogy az akkoriban törvényben lévő botbüntetés alól a nőket se mentsék fel. Úgy gondolta, mivel a férfival mindenben egyenlő a nő, a kínzás is éppúgy kijár neki” – mondja Pető. Kéthlyt 1949 után koncepciós perben elítélték. Szabadulása után részt vett az 56-os forradalomban. Árulónak bélyegezte a Kádár-hatalom. Később, a rendszerváltáskor újraalakuló SZDP politikai idoljának választotta.
Martos Flóra a kommunista párt női eszményképe lett. A proletármozgalom mártírnőjévé avatták, az iskolai történelemkönyvek kedvelt hősnője volt az „átkosban”. Külön női jogokkal ő sem foglalkozott. Ratkó Annából, a Rákosi-kormány első egészségügyi miniszteréből „antihőst” faragott a historikus emlékezet. A Ratkó-korszak a kommunista diktatúra egyik legembertelenebb időszakaként él ma is a köztudatban. Az akkori abortusztilalom törvényét valójában a szovjet pártállamban vezették be, és minden „elvtársi” országban kötelező volt végrehajtani. Nálunk tíz hónapig volt érvényben. Ratkót a népharag mégis az idealizált kommunista asszonykép „ellenpéldájává” formálta.
Pető Andrea úgy véli, az adott politikai kánon határozza meg, kiből válhat történelmi ikon, s kit felejtenek el. Az irányzatok abban közösek: olyan nő, aki megkérdőjelezte a férfihierarchiát, nem maradhatott meg a közemlékezetben. Pető véletlenül bukkant Mellerné Miskolczy Eugénia nyomára, akinek az Ausztráliában élő unokája kérte, segítsen kinyomozni a nagymama élettörténetét. Mellerné egyik alapítója volt a Feministák Egyesületének. A nyilasok 44-ben agyonverték: „Feminista volt, radikális, polgári származású, zsidó is – egyik párt számára sem felelt meg példaképnek. Ezért felejtődött el. Rajk László özvegyét, Rajk Júliát a múlt rendszerben – egyebek közt – azért törölték a politikai emlékezetből, mert a demokratikus ellenzéki mozgalmakat segítette.”
Az elfelejtett hősnőket nem könnyű visszahozni a köztudatba. Pető tanulmányt írt Mellernéről, kötetet Rajk Júliáról, s most új középiskolás történelemkönyvet ír, amelyben a társadalmi nemek szerepeinek alapján elemzi a 20. századot.
Ilonszki Gabriella szerint mai közéletünkből hiányoznak a korszakos nők. A vezető politikai pozíciókba kerülők pedig nem tudnak stílusban, tartalomban igazán újat hozni. A pártok férfiközpontúak, csak azok az asszonyok érvényesülhetnek, akik beleilleszkednek a zárt maszkulinközegbe.
Ratkó Anna
Bár az MDF-nek nő elnöke van, női jogokról nemigen nyilatkozik. Rajta kívül az MDF közép- és felsővezetői között politikus aszszonyt nemigen találni. Ilonszki meséli, egyszer interjút készített Dávid Ibolyával, aki példaképének a konzervatív, kemény Konrad Adenauert tartotta, és férfias jellemvonásokat sorolt rokonszenves politikusi tulajdonságokként. A docens úgy látja, a női jogok igazán a liberális pártban sincsenek képviselve: „Miközben az SZDSZ a romák és a homoszexuálisok jogaiért küzd, a női esélyegyenlőséget elhanyagolja.”
Az MSZP ismertebb hölgytagjai – Szili Katalin, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Lamperth Mónika – a rendszerváltás előtti „állami feminizmusban” kerültek közéleti pályára. (A Kádár-rendszerben előírták, hány munkásnak, parasztnak, nőnek kell szerepelni a közéletben.) És bár e politikusok közül akad, aki nőkérdésekben is felszólalt, lényegében a balos hagyományt folytatják: nincs külön nőügy, csak pártügy.
A szakértők azt jósolják: ha a közeljövőben egyáltalán felbukkan jelentős politikus asszony, az inkább a konzervatív oldalon várható. „E pártok általában erősen centralizáltak. A Fidesz elnöke, Orbán Viktor megtehette, hogy az ismeretlenségből emelje alelnöki posztra Pelczné Gáll Ildikót, aki megfelel a többgyerekes, családközpontú, ám sok mindenhez értő konzervatív női eszményképnek. Az új alelnökkel sok női szavazatot remél a Fidesz” – magyaráz Ilonszki.
A közéleti női ikonok hiányának az is oka, hogy nálunk a politika az egyetlen kiemelkedési terep. A civil mozgalmak erőtlenek, a tudományos ranglétra felső fokain, az akadémiai tagok között kevés a nő.
A kutatók az uniós csatlakozástól várják, hogy egyre több női közszereplő lesz nálunk is. Talán egyszer itt is megjelennnek a Thatcherhöz, Albrighthoz hasonló karizmatikus politikus aszszonyok. De tény az is: felnőtt egy új nőnemzedék, amelynek nincsenek közös példaképei.
