Minden muszlim potenciális terrorista – állítja egy titkos társaság, melynek célja „feltárni az iszlám és a terrorizmus elválaszthatatlanságát”. Minderről a múlt héten a társaság által Budapest több kiemelt útvonalán kiragasztott plakátokról szerzett tudomást a járókelő és a Magyar Iszlám Közösség is, amely nyomban feljelentést tett a rendőrségen az uszító jellegű falragaszok miatt.
Magyarország eddig a béke szigete volt, de ez most komoly fenyegetésnek tűnik – reagált lapunknak a Magyar Iszlám Közösség elnöke a múlt héten több forgalmas budapesti útvonalon kiragasztott plakátra. „Az iszlám bűnöző vallás?” , „Allah egy bűnöző?” feliratú falragaszokon egy eddig ismeretlen társaság fejti ki ily módon nézeteit.
Minden muszlim potenciális terrorista – állítja a névtelenségbe burkolózó budapesti csoport már a honlapján. A weboldalon az ITT nevű társaság céljaként azt fogalmazza meg: „feltárni az iszlám és a terrorizmus elválaszthatatlanságát”. A leírtak szerint baráti kötelékeken alapuló szervezet nem tart kapcsolatot politikai pártokkal, elhatárolódik antiszemita, rasszista szervezetektől és a radikalizmustól, csak békés, informális módon folytatják tevékenységüket. Mint olvasható, tagjaik között vannak neves vallási szakértők, közéleti szereplők, sportolók, médiaszemélyiségek és a gazdasági szféra képviselői, akik közéleti szerepük miatt meg kívánják őrizni anonimitásukat.
A csoport akciója felháborította a Magyar Iszlám Közösséget, melynek elnöke feljelentést is tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen az uszító plakátok miatt. A BRFK-n közölték: vizsgálják a bejelentést, s a hét közepéig döntenek arról: fennáll-e a jogsértés gyanúja, indítanak-e eljárást.
Eddig is kapott a közösség mocskolódó telefonokat, leveleket de ez a provokáció példátlan – mondta lapunknak az Iszlám Közösség elnöke. Mi jöhet még? Molotov koktélokat dobnak ránk? – tette fel a kérdést Bolek Zoltán. Hangsúlyozta: maga is elítéli a terroristákat és az iszlám szélsőségeseket, akiknek véleménye szerint nincs helye az országban, de – mint fogalmazott – „akinek nincs ilyen háttere, azt hagyják békén”. Az elnök szerint a nyilvánvaló támadás ellenére semmi sem történt: ugyan az iszlám országok nagykövetei „háborogtak kicsit” de a politika nem állt ki mellettük, akik igyekeznek az iszlám mellett Magyarországot is szolgálni, de lassan úgy érzik, megtűrt emberek a saját hazájukban. Szerencsére a rágalmazó plakátokat a jóérzésű emberek lassan letépkedik.
Lengyel Tibor

