Nem alakult túl szerencsésen a magyar kosárlabda-válogatott ráhangolása az Európa-bajnoki pótselejtező utolsó köre előtt. A mieink útba ejtették Újvidékre menet Szlovéniát, ahol a teljes Eb-fegyverzetben álló házigazda 94-64-re elkalapálta a Meszlényi-csapatot.
Önmagában ez nem baj – majd eldől a pótselejtezőn, van-e csúcsformája a mieinknek és ha igen, mikorra tartogatják -, az már inkább, hogy bár a hírek szerint a mezőnyemberekre játszott figurákat gyakorolták az elmúlt héten a válogatott edzésein, mégis a két center, Gulyás és Dávid pontjaira támaszkodtunk leginkább – és most kiderült, ha minőségi centerek ellen kell játszaniuk, ők sem szórhatják a portugálok és svédek ellen látott ipari tempóban a kosarakat.
Márpedig újvidéki ellenfeleink nem „portusvéd” stílusú magas emberekkel állnak fel. A csehekkel holnap, Izraellel hétfőn játszik a magyar válogatott, remélhetőleg a második meccsünknek lesz még tétje. Előzetesen a szakemberek többsége inkább Izraelt tartja igazi ellenfélnek – a nemzetközi szövetség honlapja is őket nevezi favoritnak -, a csehek továbbjutásában állítólag Csehországban sem bíznak, olyannyira, hogy a televízió nem is közvetíti a meccseiket. Azért mi ne bízzuk el magunkat: a csehek a pótselejtezővel együtt összesen háromszor verték a lengyeleket és odahaza a minket tegnapelőtt brutalizáló szlovénoktól is csak egy ponttal kaptak ki. (Igaz, Szlovéniában majdnem pont annyival, mint Dávidék.) Izrael hagyományaihoz méltatlan a pótselejtező, mégis itt vannak, sőt, a belgák ellen kis híján ezt is elszórakozták – mit számít ma már, hogy a selejtezőkörben a letteket is megverték…? Az biztosnak látszik, ellenük minden poszton muszáj lesz jól teljesítenünk.
Minden poszton – és ez elsősorban a kisemberek aktivizálódását kellene, hogy jelentse. A helyzetet bonyolítja, hogy Mészáros sérüléssel bajlódik, Németh szintén, míg a szakág honi helyzetét illusztrálja, hogy a sorsdöntő meccsek előtt a keretbe épp ezek okán visszahívott Fodor Márton helyett egy üzenet jött debreceni klubjától: nem engedik.
Mondtuk már, hogy csoda lenne, ha megérkeznénk Európába?
S. Á.

