„Szörnyen érzi magát” Colin Powell előző amerikai külügyminiszter azért, mert 2003 februárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsánál az iraki háború mellett érvelt az általa felhozott bizonyítékokra hivatkozva. Ezekről ugyanis utóbb kiderült, hogy hamisak és hiteltelenek.
Powell egy televíziós interjúban szólt a kérdésről. A külügyek volt irányítója egy hónappal az iraki háború megkezdése előtt azt állította, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, ezért fenyegetést jelent a világra.
Gyilkosok azok az amerikai és brit pilóták, akik bombát dobtak iraki polgári személyekre és hazájuk, az Irakot megszálló két ország tettei terrorcselekményekkel érnek fel – jelentette ki Mahathir Mohamad volt malajziai kormányfő pénteken egy Kuala Lumpur-i nemzetközi emberi jogi konferencián. A beszédet hallgató amerikai és brit diplomaták közül többen tiltakozásul kivonultak a teremből. Mahathir – aki 2003. évi nyugdíjba vonulásáig 22 éven át volt a többségében muzulmánok lakta Malajzia miniszterelnöke – beszédében kiállt kormánya emberi jogi politikája mellett, pedig az akkori vezetés annak idején számos bírálatot kapott amiatt, hogy tárgyalás nélkül börtönzött be bűncselekménnyel gyanúsított személyeket, és rács mögé juttatta eltávolított helyettesét, Anvar Ibrahimot. A volt kormányfő beszédében az Irakot megszálló erőket tette felelőssé sok ezer polgári személy haláláért. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia háborús tetteit Izraelnek a palesztinok elleni rakétatámadásaihoz hasonlította, és mint „terrorista országokra” hivatkozott e kettőre. Megvádolta őket azzal, hogy megsértik az emberi jogokat, mert őrizetben tartanak és kínoznak irakiakat és más országbelieket a bagdadi Abu Graib börtönben és a guantánamói fogolytáborban.
Mahathir vádjai elleni tiltakozásul Bruce Cleghorn, Nagy-Britannia Kuala Lumpur-i főmegbízottja és több meg nem nevezett amerikai diplomata a beszéd közben kivonult a konferenciateremből. Brit és amerikai diplomaták nem voltak hajlandók nyilatkozni az incidensről. Hamdan Adnan, a konferenciát rendező, állami támogatású malajziai emberi jogi bizottság magas rangú tisztségviselője szerint a kivonuló diplomaták „nagyon ízléstelenül” viselkedtek. A beszéd jellemző volt Mahathirra, aki kormányfőként gyakran intézett zsigeri támadást a Nyugat és Izrael ellen, és azzal vádolta a gazdag országokat, hogy akadályozzák a szegény államok fejlődését, illetve hátrányos megkülönböztetésben részesítik a muzulmánokat.
A volt kormányfő 1998-ban jogsértések vádjával leváltotta Anvar Ibrahim miniszterelnök-helyettest, aki azután kormányellenes tüntetéseket vezetett, majd korrupció és fajtalankodás vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélték őt. Mahathir Washington szövetségese lett a terrorizmus elleni harcban, de ellenezte Afganisztán és Irak megszállását. Az Egyesült Államok gyakran bírálta Kuala Lumpurt amiatt, hogy az ország törvényei szerint meghatározatlan ideig tarthatnak őrizetben gyanúsítottakat, később azonban, amikor terrorizmussal vádolt személyeket – köztük olyanokat, akiknek köze lehetett a 2001. szeptember 11-i merényletekhez – zártak be így, az amerikai vezetés felhagyott a heves bírálattal. Népszava-összeállítás

