Forrás: Népszava

Bátorság az együttműködéshez kell

Először vagyunk magyarok, magyarságunkba kapaszkodik bele demokratikus közéleti szerepünk, és csak ezt követően vagyunk konzervatívak, szociáldemokraták, szabadelvűek, vagy éppen bal- és jobboldaliak.

Magyarországon az elmúlt években mintha elvétettük volna ezt a sorrendet. Magyarországon mintha a demokratikus versengés elhomályosítaná a közös nemzeti együvé tartozás fenntartásáért és megerősítéséért viselt közös felelősséget, és hovatovább a versengés, a különbözőségek megmutatása veszélyezteti a nemzet morális, kulturális lelki egységének fennmaradását.

Baloldaliként úgy látom, hogy miként a jobboldal, szociáldemokrataként úgy látom, hogy miként liberálisok és konzervatívok, mi magunk is sokat változtunk az elmúlt években, sokat az elmúlt évszázadban. Tanultunk saját hibáinkból, és tanultunk riválisainktól. Egyiket sem kell szégyellni.

A baloldal maga mögött hagyta radikális forradalmi karakterét, mára a modern baloldal mérsékelt és demokratikus. Mára a baloldal maga mögött hagyta az állam mindenhatóságába vetett hitét, és tudja, hogy erős és hatékony állam létezhet akkor is, hogyha nem nagy, nem mindenre rátelepedő, és nem mindent önmagára vállaló.

A baloldal megtanulta, hogy az államon kívül a nemzeti, társadalmi közösség összefogásának vannak egyéb fontos színterei: a család, a lakóhelyi közösség, a szabadság táguló kis köreinek intézményesülésével létrejövő civil szervezetek, az egyházak, kamarák és érdekvédők. A baloldal társadalmi sokszínűségben és az ezt megtestesítő intézményi sokszínűségben hisz. A baloldal mindezeket riválisaitól is tanulta, és önmaga hibáiból is okult.

A magyar baloldal megértett és elfogadott még valamit: a közös nemzeti akarat és igazság megformálása türelmet és állhatatosságot igényel. Nagyvonalúságot annak megértésében, hogy saját igazságaink csak a többiek igazságaival együtt képeznek nemzeti egészet. Az, aki a nemzet igazát a „melyikünknek van eggyel több szavazata” egyszerű erőpolitikájának elvén kívánja eldönteni, az talán valahol gyógyít, de máshol bizonyosan sebet okoz. Talán valamit egyesít, de mást bizonyosan szétválaszt.

Mindazoknak, akik azt a célt tűzik maguk elé, hogy részt kívánnak venni a nemzeti egység megerősítésében és újraformálásában, van egy megkerülhetetlen kötelességük: mások hazafiságára, mások másként megélt magyarságára nyitottan, saját igazságuk azokkal történő összehangolásának felelősségével kell, hogy fellépjenek.

A nemzet ügye nem többség és kisebbség ügye. A nemzet ügye a türelmes összehangolás képessége. Van-e bárkinek joga azt mondani, hogy a nemzeti egység úgy állítható elő, ha mindenki más olyan lesz, mint én?

A nemzeti egység megformálásának nem az a demokratikus és nem az a hazafias módja, hogy mindenki osztozik az én igazamban, hanem, hogy van kellő erőnk osztozni egymás igazában, és létrehozni a közös igazságot.

Ma bátorság az együttműködéshez kell. Volt idő, amikor bátorság a különbözőség megmutatásához kellett. Ma nem. Ma bátorság ahhoz kell, hogy pontosan tudjuk, csak részek vagyunk az egészben.

Magyarországnak, ha van most igazi nemzeti sorskérdése, akkor az az, hogy a politikai elit és hátországának megosztottsága végletes és végzetes társadalmi megosztottsággá alakul-e; hogy a közöttünk lévő válaszvonalakat csökkentjük, hanem gyarapítjuk; hogy a politikai küzdelem „vagy-vagy” logikája, a hétköznapok mindent átitató kérdésévé válik-e.

Szárszó igazi üzenete, hogy azt keresse, ami összeköti a baloldalt a jobboldallal, ami összeköti a modern szociáldemokratát a konzervatívval. Ami összeköti őket a szabadelvűekkel, a határon belül élőket a határon túl élőkkel. Türelemmel, és nem kioktató felsőbbrendűséggel.

A magyar baloldal nagy szerencséje, hogy benne egymásra talál sokfajta demokratikus politikai áramlat: a népi baloldaltól a szocialistákon át, a szociáldemokratákon keresztül a polgári baloldalig. Én a Magyar Szocialista Párt, a magyar baloldal legnagyobb politikai erejének fő erényét abban látom, hogy sikerült ezeket az áramlatokat együtt tartani, ezeket legitimnek, demokratikusnak, az egészet építőnek elfogadni, és az MSZP képes ezek szintézisét újra és újra megerősíteni.

A Magyar Szocialista Párt addig lesz alkalmas kifejezni a magyar baloldal progresszivitását, amíg képes ezeket az áramlatokat együtt tartani. A baloldal lényege, hogy képesek vagyunk fölháborodni azon, hogy az embernek születése, családi háttere, lakóhelye jobban meghatározhatja sorsát, mint a tehetsége. Fölháborodni azon, ha olyan társadalmi viszonyokat, intézményeket hozunk létre, amelyek nemcsak hogy nem kiszabadítják az embert a családi, lakóhelyi származás fogságából, hanem bezárják oda, sőt, még lakatot ráraknak.

A baloldal sok mindenben változott, de egyvalamiben nem, hogy végső célja kiszabadítani az embert abból a fogságból, amelyet nem saját képességének végessége, saját teljesítményének szűkössége, hanem a társadalmi viszonyok mérnek rá. Ez a baloldal demokratikus áramlatai és a konzervatívok között egyik legmeghatározóbb különbség: át tudjuk-e alakítani legalább részben társadalmi viszonyainkat? Urai vagyunk-e, legalább részben mindannak, amit mi létrehoztunk?

A közös nemzeti és humanista örökségünk a zsidó-keresztény Európa teljes kultúrája, családi örökségünk egészen nyilvánvalóan fogva tartanak bennünket. Hála Istennek, ezek nem felülírhatók! Fontos öröksége mindegyikünknek. Nem korlátlanul alakíthatók tehát azok a viszonyok, amelyek között élünk, de társadalmi viszonyaink, intézményi viszonyaink szabályozottsága igenis átalakítható.

A magyar szociáldemokrácia legfőbb vetélytársa ma nem a konzervativizmus. A magyar szociáldemokrácia és a magyar baloldal legfőbb vetélytársa ma a populizmus. A populizmus, amely kivonja magát a parlamentáris demokrácia kényszerítő és szabályozott intézményi keretei közül. A populizmus, amely nem elég bátor és erős, hogy programot adjon, hanem az általános alanyként használt „ember” mögé bújva azt mondja, hogy „az én programom az emberek programja”.

Az emberek programjára való hivatkozás csak a totális rendszerek sajátossága. Demokratikus politikus pontosan tudja, hogy a társadalmat érdekviszonyok tagoltak. Demokratikus politikus tudja, hogy a programadás kötelessége át nem hárítható az általános alanyként használt „ember”-re. Demokratikus politikus kellően bátor, hogy megmutassa programját, és vitára ajánlja szövetségeseinek és ellenfeleinek.

A 15 éves fiatal magyar demokrácia számára, a harmadik Magyar Köztársaságban a legnagyobb veszély egymás kiátkozása a nemzeti közösségből, a demokratikus köztársaságból. A legnagyobb veszély a populizmus.

0Hogyha elsőként vagyunk magyarok és demokraták, és majd csak ezek után konzervatívok vagy szociáldemokraták, akkor nincs helye a szótárban annak a szónak: hazaáruló. Van helye viszont annak, hogy hazaszeretet, hogy patrióta, hogy felelősség. 0

Magyarország erős. A nemzeti közösség erős. Aki ma élet és halál harcaként állítja be a politikai oldalak vitáját, az felmentést ad a morális és demokratikus normák és korlátok betartása alól. Ahol élet- és halálharc van, ott minden megtehető.

Demokrata elismeri, hogy a riválisai is – hacsak az ellenkezője be nem bizonyosodik – demokraták, ők is hazafiak. Másként gondolkodnak, mint mi, de ez nem ok arra, hogy élet és halálként fogjuk fel a demokratikus választást.

Még akkor sem, hogyha minden politikai erő azt gondolja, hogy a saját programja, és az, ahogyan ő képviseli, az van hasznára a nemzetnek. De tudni kell, hogy a riválisaink is ezt gondolják. És joguk van arra, hogy ezt gondolják. Szükség van a riválisokra is. Mindannyiunkra szükség van.

Egy sor dolgot nem oldottunk még meg. A magyar XX. század félfeudális-félpolgári világának átalakítása hosszú időt vesz igénybe. Ehhez kell állhatatosság: tudni, hogy hova akarunk jutni. És kell türelem: hogy azoknak a kezét is fogjuk, akik másként gondolkodnak, egy-egy közös akarat megfogalmazásában lemaradnak, vagy éppen más úton indulnak.

Aki hazafi és demokrata, értse meg: a nemzetnek mindenkire szüksége van!

(Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Balatonszárszón, 2005. szeptember 2-án elmondott beszédének szerkesztett változata)