Népszabadság Online, 2005. szeptember 9. 10:00
Felfüggesztette a kiürített gázai övezeti telepek zsinagógáinak lerombolását pénteken Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter, annak ellenére, hogy előző nap az izraeli legfelsőbb bíróság gyakorlatilag engedélyezte azt.
Huszonegy település huszonöt zsinagógájának lerombolása ellen vezető rabbik nyújtottak be keresetet. Azzal érveltek, hogy a vallásjog értelmében a zsidóknak tilos lerombolniuk zsinagógáikat, és még a megszentségtelenítés veszélye mellett is meg kell őrizniük őket. A bíróság elutasította a keresetet.
Saul Mofaz az izraeli közszolgálati rádióban kijelentette, hogy a kormány vasárnapi döntéséig függesztette fel a zsinagógák lerombolását. Ez egy nappal késlelteti ugyan az izraeli hadsereg teljes kivonulását a gázai övezetből, de az még így is a – korábban kitűzött szeptember 15-i – határidőnél, hamarabb valósul meg.
Hozzátette: hagyományos zsidó környezetben nőtt fel, és ő maga is ellenzi azt, hogy Izrael rombolja le a zsinagógákat. (MTI)

