Forrás: hirszerzo.hu

Irán nem áll le a nukleáris kísérletekkel

Hírszerző információ 2005. szeptember 8. 16:40

Még hosszú évekig tarthat, de Irán megépítheti saját atombombáját, és elkészítheti nagy hatótávolságú rakétáit is. Egy londoni kutatócsoport most publikált tanulmánya szerint elkerülhetetlen a diplomáciai összecsapás Teherán és a nyugati országok között. Az új, konzervatív iráni vezetés hallani sem akar a nukleáris kísérletek leállításáról.

A Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete felmérte, hogy Irán milyen nukleáris, kémiai és biológiai programokon dolgozik. A tanulmány részletesen foglalkozik az iráni rakétaprogrammal is.

A befolyásos londoni intézet egyik legfontosabb előrejelzése, hogy nem lehet elkerülni a diplomáciai összecsapást Irán és az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok között. Azt jósolják, hogy Teherán feladja egyre kelletlenebbül gyakorolt maradék visszafogottságát is, és saját nukleáris robbanófejet és nagy hatótávolságú rakétát épít. Az „Irán stratégiai fegyverzetprogramja” című tanulmány egészen az 50-es évekig, a sah idejéig visszamenőleg vizsgálja az ország atomprogramját, ugyanakkor nem vállalkozik arra, hogy felbecsülje Irán politikai szándékait.

Az atombomba is ugyanúgy készül

A fegyverzet-szakértők számára a legfontosabb kérdés, hogy milyen messze jutott Irán a dúsított uránium gyártásában. Áramot vagy atombombát gyártanak? Teherán természetesen azt mondja, hogy a nukleáris energiát kizárólag békés célokra, áramfejlesztésre akarja felhasználni. A probléma ott van, hogy ugyanez a technológia alkalmas arra is, hogy hasadóanyagot termeljen egy megépítendő atombombához.

Röviddel ezelőtt kiderült, – Teherán el is ismerte – hogy az ország 20 évig titokban nukleáris munkálatokat folytatott. Az Európai Unió és az Egyesült Államok ezért is ragaszkodnak ahhoz, hogy Irán önként hagyjon fel az uránium dúsításával. Politikai és diplomáciai okokból a teheráni vezetés egy időre belement a korlátozásokba, 2004-ben szerződésben is lemondott az atomkísérletekről, mostanra azonban kitáncolt a megállapodásból: látványosan, a tévé nyilvánossága előtt leverette a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség pecsétjeit a reaktorokról, és újrakezdte – a talán soha abba nem hagyott – urániumdúsítást.

Szankciók Irán ellen?

A BT szankciókkal sújthatja Iránt Franciaország, Németország és Nagy-Britannia mindezek után lemondta a Teheránnal tervezett tárgyalásokat, bár „megüzenték” az iráni vezetőknek, hogy az ajtó a megbeszélésekhez továbbra is nyitva áll. Irán, miközben a nukleáris reaktorokban folyik az urándúsítás, a jövő hónapra ígért új, diplomáciai javaslatokat. Ezek tartalma természetesen ismeretlen.

A legutóbbi fejlemények után Brüsszel arról dönt majd, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vigye-e az ügyet. Ha ez megtörténik, a világszervezet akár súlyos szankciókkal is sújthatja Iránt. Ferrero Waldner asszony, az Unió „külügyminisztere” azt mondta, hogy kénytelenek lesznek megtenni ezt a lépést, ha Irán továbbra sem működik együtt. „Az irániak jobban teszik, ha nem követik el azt a hibát, hogy alábecsülik Európa erejét” – mondta.

Teherán azonnal és kemény hangon válaszolt arra a figyelmeztetésre, hogy ügye a Biztonsági Tanács elé kerülhet. Mohammad Saeedi, az iráni Atomenergia Szervezet helyettes vezetője „elképesztőnek” nevezte a lépést. Nála is szigorúbban fogalmazott az iráni nukleáris ügyek fő felelőse, Ali Laridzsani, aki kijelentette: „Ha azt hiszik, hogy e nagy nemzet akaratát meggyengíthetik a Biztonsági Tanács által suhogtatott bottal, akkor tévednek, rossz a logikájuk, és csak saját méltóságukat veszítik el”.

Az iráni rakéta eléri Izraelt

A londoni tanulmány szerint válság van, amely azonban csak lassan válik nyilvánvalóvá. Mielőtt használható nukleáris fegyverre tenne szert, Iránnak két problémát is meg kell oldania: elegendő és megfelelő hasadóanyagot kell előállítania, és meg kell építenie a fegyver robbanófejét. Ez a munka évekig tarthat.

Nukleáris robbanófej még nincs, rakéta már van

Jóval előbbre tart viszont Irán a rakétaépítésben. A tanulmány szerint az elmúlt években a mérnökök egy sor problémát megoldottak, és közel járnak ahhoz, hogy működőképes, nagy hatótávolságú rakétákat készítsenek. A Shahab-3 rendszer egy észak-koreai rakéta továbbfejlesztett változata, amely Irán területéről képes elérni Izraelt, Törökországot és Oroszország déli területeit is.

Comments are closed.