Forrás: NOLM. A., 2005. szeptember 9. 00:00
Két és fél év hosszú idő. És ezt most nem azért írom, mert szeretem a közhelyeket, hanem azért, mert a vasárnaptól keddig tartó, az ellenfeleket illetően a cseheket és az izraelieket felvonultató Eb-pótselejtezőre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott két tagja az utóbbi napokban azt szemléltette: mi minden történhet ekkora időszak alatt.
Például – diszkrét leszek – törlődhet a memória. Másként: a visszatekintésnek az a sajátos formája valósulhat meg, amelynek vezérfonala a „rajtunk nem múlt, ellenben ha…, amennyiben…, akkor aztán mi…” tartalmú összegzésféle.
A legutóbbi, 2003-ban zárult Eb-kvalifikációs sorozatról van szó.
Pontosabban annak a szériának az utolsó fordulójáról, amelyben a magyar együttes maga dönthetett magamaga sorsáról. Vagy mégsem? Mészáros Zalán – egyebek közt – így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: „Őszintén szólva én egy dologtól tartok, nevezetesen, nehogy túlságosan kidomborodjon az izraeliek sportdiplomáciai fölénye. Emlékezhetünk rá, hogy egy korábbi Európa-bajnoki középdöntőben elérték, hogy az utolsó fordulóbeli meccsüket egy nappal utánunk, már az eredményünk ismeretében játsszák, ez azóta is nagyon fáj nekem.” Gulyás Róbert pedig a Népszava „miért az 1999-es Eb-részvétel a mindmáig utolsó legnagyobb válogatott siker?” tartalmú kérdésére reflektált ekként: „Jó kérdés. Sok mindenről beszélhetnék ezzel kapcsolatban, ha a rajtunk kívül álló dolgokkal kezdjük, például az izraeliek húzásáról a legutóbbi sorozatban, amikor az utolsó mecscsüket a mienk után egy nappal játszották, tudva, mi nekik a megfelelő eredmény.”
Ami e két gondolatból körülbelül helytálló, az az, hogy Izrael legjobbjai valóban nem szombaton, a Varga Mátyás vezette garnitúra találkozójának napján fogadták Románia csapatát, hanem vasárnap.
Viszont: 1. a magyar válogatott a szombati zárókörben 88:75-re kikapott Észtországban; 2. pedig – minden eredménytől függetlenül – egypontos győzelem is elég lett volna az Eb-döntőhöz; 3. az egypontos siker azért sem tetszett elérhetetlennek, mert Dávidék előzőleg idehaza huszonhárom pontoskiütést mértek az észtekre; 4. a tallinni derbi harmadik negyedében a magyarok vezettek is egy ponttal. (A teljesség kedvéért: az izraeliek vasárnap huszonnyolc ponttal verték a románokat, ami abból a szempontból nem megdöbbentő, hogy korábban Romániában tizenhat ponttal nyertek.)
Hadd rágjak szájba: elsősorban tehát azon múlott a magyar társulat Eb-szereplése, hogy a minimális feladatot sem tudta megoldani az egyszer már szétzúzott észtek ellen, mi több – lásd az eredményt -, összebukott Tallinnban.
Amúgy a magyar válogatott kedden éppen az izraeliekkel vívja utolsó pótselejtezőjét: az a meccs (nincs kizárva, sőt…) sorsdöntő lehet az Európa-bajnoki rajtjogot illetően.
S ezúttal talán szimplán győzni kellene.
