A belle epoque Párizsa, a nagy gazdasági válság New Yorkja, a kelet-európai értelmiség illúzió-vesztettsége, zsenialítás és őrület határai – ezek a témák kerültek a Mostra fókuszába az utóbbi napokban. Emberi mikrodrámák és érzelmi megszállottságok töltik be a vásznak a vetítőtermekben.
A hazai moziban már látható, Velencében most mutatták be a fesztiválon Ron Howard kemény és emberséges filmjét Jim Breddock ökölvívó életéről, Russell Crowe-val a címszerepben. Még soha nem láthattuk ennyire elszántnak és megszenvedetten hitelesnek az ausztrál színészt. A reménység bajnoka nem egyszerűen egy box-bajnok élete, hanem történet a szegénységről, túlélésről, szeretetről. A Crowe-Rennée Zellweger páros mellett a szegénység is a történet főszereplőjévé lép elő a múlt századi nagy gazdasági válság idejét idéző filmben. Crowe, aki életének egy időszakában utcai zenéléssel kereste a kenyerét, Velencében azt mondta legfrissebb mozijáról: „Egy kivételes értékű történelmi pillanat a jelenből nézve, amely emlékezteti az amerikaiakat arra, hogy nem is olyan régen nem a bőség volt a mérce, az emberek sorban álltak ételért és segélyekért”
A Szerelmes Shakespeare óta először talált egymásra a filmvásznon John Madden rendező és Gwyneth Paltrow. Madden a Pulizer-díjas David Aubum darabját korábban színpadon vitte sikerre Londonban, szintén Paltrow-val az elmebajban szenvedő matematika professzor lányának szerepében. A Proof című film érdekessége, hogy az Anthony Hopkins-Gwyneth Paltrow páros számára a nagy visszatérés filmje. Hopkins szakmai visszavonulásra készült, Paltrow pedig apja halálát és kislánya születését követően szakította meg színésznői karrierjét.
„Paltrow a legjobb színésznő – Jodie Fosteren kívül -, akivel valaha is dolgoztam”, jelentette ki Hopkins Velencében. Dicséretét élő telefonos kapcsolás útján tolmácsolhatta a New Yorkban rekedt színésznőnek, akinek repülőgépe technikai okok miatt volt kénytelen visszafordulni. A telefonos kapcsolatnak köszönhetően Paltrow így is megajándékozta a fesztivált néhány személyes vallomással: „A Proof forgatása közben halt meg az édesapám, és akkor voltam terhes a kislányommal. A tragédia közelebbről megértette velem ennek az édesapját ápoló nőnek a fájdalmát. Ezentúl csak olyan szerepet vállalok el, ami színésznőként, anyaként, szerelmes asszonyként gazdagít”.
Szenvedélyes lelki sztriptíz
A múlt veszteségeiről, a jelen képmutatásáról és a jövő reménytelenségéről szól a tőle megszokott moralizáló hangnemben a lengyel rendező, Krysztof Zanussi. A Persona non Grata elegáns, távolságtartó pszichológiai dráma, egy lengyel nagykövet személyes és diplomáciai gyanakvásairól. Az olasz-lengyel-orosz koprodukcióban készült film a Szolidarnoszty szellemi örökségét hordozza a vállán. A film társproducere és orosz diplomatája Nyikita Mihalkov, aki Velencében jelentette be a Csalóka napfény folytatását. Csehov mondását idézte a ma Európájából a szovjet múltra visszatekintő filmje kapcsán: „Az oroszok imádják a múltat, utálják a jelent és félnek a jövőtől.” Zanussi hithű katolikushoz illően nem veszítette el a reményt a jövőben. Az új Európáról szólva elmondta, hogy az uniós csatlakozás előtt A menyasszony szép volt, ám amióta megköttetett a házasság, előjöttek a csúfságai is. „Filmem hőse számvetést készít a múltjával, a gyanakvásai végére jár, és a halála előtt felszabadul. Ez részemről az optimizmus jele a jövőt illetően. Egy jobb Európáért kívánok harcolni a mindenütt jelen lévő gonoszság és bűn ellen” – mondta a világpolgárok derűs mosolyával.
Nagy visszhangja van a fesztiválon az Intimitás óta nemzetközi rangú francia rendező legújabb alkotásának. Patrice Chéreau ezúttal is irodalmi témához nyúlt, értő kézzel és szenvedéllyel adaptálta filmre, Joseph Conrad Visszatérés című novelláját. A Gabrielle című film címszereplője Isabelle Huppert egy kielégítetlen nagypolgári feleség a múlt század elejének Párizsából, partnere a mindent megszállottan ellenőrzés alatt tartó férj (Pascal Greggory) két boldogtalan felnőtt, akikből hiányzik mind a testi, mind a lelki intimitás, mígnem a feleség egy másik férfi révén megismeri a szerelmet, ami mindkettejük számára az önmagukra találáshoz vezet. Döbbenetesen modern, strindbergi lelki sztriptíz beavatottjának érezheti magát a néző a film láttán. Isabelle Huppert Gabrielljét a legjobb női alakítás visszhangja kíséri a Mostra félidejében.
Ellen Passió és munkás musical
A leghosszabb taps Tim Burton animációs horrormeséjének (A hullafeleség) jutott, az alkotás főszerepeit Johnny Depp és Emily Watson alakítja. Az egyéni hangú mozgókép a komputer animáció diadala. A rendező az élők és halottak világát egy régi orosz-zsidó mese alapján az örök szerelem parabolájává emeli. A legnagyobb füttykoncertet Roberto Faenza patetikus melodrámája a Lemondás napjai (I giorni dell” abbandono) kapta. A rendező azonban nem akar ebbe belenyugodni és háborús nyilatkozatokkal támadja a versenyfilmjét jegesen fogadó közönséget és a kritikát.
A kereszt botrányától vérző Mel Gibson-„horrorra” (a Passió) a Vatikán közelében lakó és alkotó Abel Ferrara a Mary című alkotásban Mária Magdolna „evangéliumával” felelt.
Az alkotás lényege: film a filmben, erőszak a mában. A mű szereplői mindannyian a kereszt súlya alatt roskadozó emberekként jelennek meg. A katolikus családban nevelkedett Ferrara, a bűn mítoszát, az Istenkeresés útjára cserélte. A szeretet evangéliumát hirdeti, Mária Magdolna ürügyén.
– A Passió, Mel Gibson „dollárszenvedélyének világsikere” adott zöld utat a Mary elkészítéséhez. Ennek a filmnek a terve jóval azelőtt született meg bennem, mint Mel Gibson Passiója.” Arról, hogy mi vezette a bűn mozgóképes alkotóját a krisztusi szeretet megfogalmazásához, Ferrara a következőket nyilatkozta:
– A jelen társadalmaiban minden ország és minden egyén csak önmagára gondol. A vallásháborúk korát éljük újra, de mi értelme bármely ideológia nevében ölni? Szeptember 11-e vészjelzés volt arra nézve, hogy irányt kell váltani. Fel kell szabadítani magunkat az erőszak fogságából, belső békére kell jutni önmagunkkal és a világgal.
Amíg Ferrara istenkereső filmje a szellemi felemelkedés irányába mutat, addig a szintén olasz gyökerű Turturro a testi vágyak börtönében vergődő emberekről fest groteszk, fekete humorral átszőtt képet. Két vörös ciklon a megúnt feleséget alakító Susan Sarandon és a férfifaló bombázót megformáló Kate Winslet pecsételi meg a New York-i fémmunkás (James Gandolfini) sorsát a Románc és cigaretta című musicalben James Brown, Tom Jones, Janis Joplin dalainak harsány koreográfiájára. A Coen-fivérek a producerei a fesztivál legszórakoztatóbb versenyfilmjének, amely A reménység bajnoka mellett a közönség és a kritika nagy kedvence, a képi ötletességben szegény idei Mostrán.
Szentgyörgyi Rita (Velence)

