Népszabadság Online, 2005. szeptember 6. 18:52
A dokumentum vitairatként is értékelhető, de mindenképpen egyfajta kísérlet a forradalom előtti események, a forradalom feldolgozására. Az 56-os Intézet igazgatója szerint a szöveg tele van belső feszültségekkel – olvasható a holnapi Népszabadságban.
„Arra a kérdésre, hogy lehet-e mindebből azt a következtetést levonni, hogy Nagy Imre nem volt teljesen érintetlen az antiszemitizmustól, Rainer azt felelte, ő ezt kizárja, mivel ilyen jellegű megfogalmazásokra sehol sem lelt az életműben. Inkább arról lehet szó – véli a történész -, hogy csalódottsága miatt érzelmi gátak szakadtak át a rabságban tartott politikusban. Egyébként a miniszterelnök olykor maga is érezte, hogy nem igazán higgadt – úgymond marxista – az elemzése és megfogalmazása. Ezt egyszer egy záradékban meg is jegyezte a szövegben.”
…”Elképzelései a többpártrendszer vagy a semlegesség tekintetében nem voltak azonosak a forradalomban hangoztatott követelésekkel. Ugyanakkor – mivel többször kapott híreket Magyarországról, és tudott arról, hogy a forradalomból odahaza ellenforradalom lett – az átminősítést nem fogadta el, sőt, azt a tizenkét napot „nemzeti demokratikus forradalomnak” nevezte. Nem kímélte a Szovjetuniót sem, imperialista célokkal vádolva a testvéri államot. A dokumentum szerint Nagy Imrének lesújtó véleménye volt Kádár Jánosról. Neosztálinistának nevezi őt jegyzeteiben, és árulással vádolja az új főtitkárt, felróva neki, hogy a negyvenes években feloszlatta a pártot, hogy Horthyék idején besúgó volt a rendőrségen, és hogy kinyilatkoztatásai ellenére mindvégig hűséges volt Rákosihoz.”…
„A 2003-as Medgyessy- Nastase-tárgyalások eredményeként mikrofilmen több ezer oldal új irat került Magyarországra. Ennek köszönhetoen készül egy másik kötet is. Ezt Baráth Magdolna történész szerkeszti, aki elmondta: a román titkosszolgálat anyagait, továbbá Losonczy Géza és Donáth Ferenc Romániában született politikai levelezését felhasználva tavaszra összeállítanak egy könyvet” – olvasható Gréczy Zsolt holnap megjelenő cikkében.

