Forrás: Heti Válasz

Mráz Ágoston Sámuel, vilag@hetivalasz.hu

Összesen négymilliárd euróért (ezermilliárd forintért) veheti meg a német Axel Springer Rt., Európa legnagyobb lapkiadója a magyar nézők előtt sem ismeretlen PRO7 és SAT.1. kereskedelmi tévécsatornákat. Az év legnagyobb médiaüzlete azonban nem arat osztatlan sikert: a baloldalhoz közel állókat aggodalommal tölti el, a versenyhivatal pedig alapos vizsgálatot ígér.

A hatalmas összegért cserébe a ProSiebenSat.1. müncheni tévéholding többségi tulajdona és a szavazati jogok száz százaléka száll a Springer konszernre, amely így a névadó tévécsatornákon kívül az N24 nevű hírtévét, valamint a Kabel1 és Live9 szórakoztató adókat is megkaparintja. Ráadásul az új tulajdonos – a most ismertetett tervek szerint – a közeljövőben magába olvasztja a teljes tévétársaságot. A kisrészvényesek ezért már csak azt dönthetik el, hogy most adják el papírjaikat, amelyekért a Springer az aktuális tőzsdei kurzus alatti árat kínál, vagy kivárnak, s az egyesüléskor kötelező kivásárlástól remélnek nagyobb hasznot.

Mindehhez mintegy hárommilliárd eurós hitel felvételére kényszerül a médiakonszern, hiszen a tranzakció költségeit még értékes ingatlanjainak – köztük híres berlini székházának – eladásával sem tudja fedezni.

EURÓPAI LÉPTÉKEK

A vételár nagy része, mintegy 2,4 milliárd euró és a Springer 2,42 százaléka a tulajdonrészétől most megváló Haim Sabanhoz kerül. Az amerikai-izraeli milliárdos, aki első millióit a Dallas filmzenéjével, első milliárdjait pedig a Rupert Murdochhal közösen alapított amerikai Fox Tv eladásával szerezte, bátorságának méltó jutalmához jut. 2003-ban ő vásárolta meg az óvatoskodó német érdeklődők orra elől a csődbe ment tévéholdingot, amelyet az elmúlt két évben vaskézzel szanált, és ismét növekedési pályára állított. Nem csoda, hogy egykor befektetett pénzének most kétszeresével távozhat.

A jövőre hatvanéves Springer konszern – bár már a német tévépiac húsz évvel ezelőtti liberalizációja óta mintegy 12 százalékos tulajdonnal rendelkezik a tévéholdingban és annak elődjében – eddig inkább a lapkiadásra koncentrált. Ma már több mint 150 napilap és folyóirat tartozik hozzá a világ 27 országában. Németországi zászlóshajói a 11 milliós olvasótáborral rendelkező Bild című bulvárlap és a patinás Die Welt. Tavaly Francia- és Spanyolország után az orosz piacra is betört (az amerikai Forbes és a Newsweek magazinok kiadójaként), kínai leányának kiépítése pedig gőzerővel folyik. Közép-Európa is kedvelt célpontja a rendszerváltozás óta: Lengyelországban ő adja ki a legnagyobb példányszámú és igen befolyásos Fakt bulvárlapot, s Cseh- és Magyarországon (lásd keretes írásunkat) is jelen van.

A televíziózás azonban eddig szűz területnek számított. Kérdés, hogy mihez kezdenek a vállalatóriás lapkiadásban rutinos, de a mozgóképekben járatlan menedzserei. Talán nem véletlen, hogy a Sabannal kötött megállapodás része, hogy a tapasztalt médiamogul tévés igazgatóként továbbra is rendelkezésre áll. Ötleteire és érzékére már csak azért is szükség lesz, mert a német piac forradalmi változások előtt áll: 2010-től bevezetik a digitális televíziózást, így az adás a mindenki zsebében ott lapuló mobilon is elérhető lesz.

ELLENLÁBASOK

Persze bőven akadnak, akik nem örültek a nagy üzletnek. Mindenekelőtt a hagyományosan inkább a baloldalhoz köthető Bertelsmann konszernnél aggódhatnak. Utóbbihoz tartozik a német piac második legnagyobb lapkiadója a híres-hírhedt Stern és Spiegel magazinokban lévő részesedéssel és a szövetségi főváros két legbefolyásosabb napilapjával, valamint a nemzetközi RTL csoport 90,4 százaléka. E társaság az Európa-szerte ismert RTL- illetve angol, francia és orosz csatornákat is birtokol. Bár a csöndes Güterlohban székelő Bertelsmann hivatalosan nem ítélte el az árbevételének csak negyedével büszkélkedhető Springer terjeszkedését, a falak mögött lázas készülődés indult. A hírek szerint késő ősszel több német városban a magyarországi Metro újsághoz hasonló grátisz lapokkal támasztanának konkurenciát vetélytársuknak.

A Springer konszern mostani jókedvét a versenyhatóság is elronthatja, a médiaházasság ugyanis csak az ő engedélyével válhat jogerőssé. Márpedig vezetője két kérdésben is alapos vizsgálatot ígér. Egyrészt az új társaság piaci erőfölényét veszi górcső alá. Ettől a Springernek nincs félnivalója, mert nézettsége nem éri el a kritikus harminc százalékot. A másik téma sokkal veszélyesebb lehet: a törvény ugyanis mindenfajta összefonódást tilt. A két nagy rivális, a Bertelsmann és a Springer azonban közös nyomdavállalattal rendelkezik, amelyet eddig hajszál híján engedélyezett a brüsszeli bizottság, a mostani befolyásszerzéssel azonban minden felborulhat.

A versenyhatóságok lehetőségei ugyanakkor korlátozottak, mert médiavállalataik megerősítése és európai terjeszkedése érdekében a kilencvenes évek derekán igen elnéző versenytörvényeket alkottak Németországban. A nyomtatott és az elektronikus sajtó ehhez hasonló összefonódása az Egyesült Államokban aligha lenne elképzelhető, sőt Silvio Berlusconi médiabirodalma is valójában csak tévécsatornákból áll, egyetlen napilapja igen szerény példányszámú.

KONZERVATÁV MÚLT

A kétfajta média összekapcsolása az egyesített sajtókampányok, az úgynevezett „mediális kereszthatások” miatt veszélyesek: amit a Bild újság reggel botrányként tálal, azt este a Sat.1. híradója is feldolgozza, vagy valamely tévéadó új műsorát a konszern lapjai dicsőíthetik. Igaz, a Springert vezető Mathias Döpfner eddig minden nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az ő lapjainál a főszerkesztők teljes szabadságot élveznek, s hogy a belső pluralitásra különösen nagy hangsúlyt fektetnek, ezt még jóindulattal is nehéz lenne maradéktalanul elhinni.

De vajon örülhetnek-e a német és az európai polgári erők, hogy médiahátországuk megerősödött? A német közéletben a Springer kiadót ugyan közhelyszerűen konzervatívnak címkézik, elkötelezettsége azonban ma már nehezen tetten érhető. A 68-as diáklázadások során a „huligánokat” még kemény szavakkal ostorozó Springer-lapok és az ellenük „le a Springer-hatalommal” jelszó alatt tüntetők idejében a szembenállás még egyértelmű volt, manapság azonban a médiakonszernek már sokkal inkább üzleti érdekeiket követik, s ennek része, hogy nincs világos pártpreferenciájuk. Csupán a ma kormányzó 68-as politikai elit nyilatkozatai emlékeztetnek a régi időkre: a baloldali megszólalók mind a túlzott véleményhatalomról értekeztek, míg Stoiber bajor miniszterelnök a „bajor és német médiaközpont” megerősítését üdvözölte. A Springer „felvilágosult konzervativizmusára” ma már inkább csak annyi emlékeztet, hogy a konszern minden új munkatársának belépésekor el kell fogadnia a vállalati alapelveket, melyek között az európai és a transzatlanti integráció, valamint a szociális piacgazdaság mellett az izraeli nép élethez való joga s a totalitarizmus minden formájának elítélése is szerepel. Az pedig, hogy mind a „baloldali” Bertelsmann, mind a „konzervatív” Springer egyszemélyi többségi tulajdonosai, Liz Mohn és Friede Springer is Angela Merkel, a CDU kancellárjelöltje szimpatizánsi köréhez tartoznának, a meg nem erősített és nem is cáfolt értesülések világába tartozik.

MÉDIABIRODALMAK MAGYARORSZÁGON

A magyar médiapiacon minden jelentős német médiavállalkozás jelen van. Legkiterjedtebb hálózattal az Axel Springer rendelkezik, a vidéki Magyarország nagy részén szinte monopolhelyzetben van. Az elmúlt években sikerült elérnie, hogy kilenc megyei napilapja közül csupán a komárom-esztergominak van vetélytársa. Sokan feltételezik, hogy a német konszernek ezen a területen megnemtámadási szerződést kötöttek. Tavaly ősszel a Springer komoly tárgyalásokat folytatott a Magyar Hírlap megvételéről, de végül nem sikerült kibővítenie a Világgazdaságot, a Budapesti Reggelt és a Lakáskultúrát is tartalmazó széles portfólióját.

A Bertelsmann korábban a Népszabadság többségi tulajdonosa volt, de miután az anyacég 2001-ben az RTL csoport többségét megszerezve a televíziózás felé fordult, meg kellett válnia Magyarország „legkedveltebb politikai napilapjától”. A magyar médiatörvény ugyanis – szemben német társával – tiltja az országos napilapban és televízióban egyszerre fennálló „befolyásoló részesedést” (25 százalék). A vevő svájci Ringier (Nemzeti Sport, Blikk, akkor még Magyar Hírlap) azonban mégsem független teljesen a Bertelsmanntól: Szlovákiában – örök barátságuk jeleként – közös céget alapítottak, s ebbe apportálták ottani újságjaikat. Idehaza a Bertelsmann már csak az RTL Klub 69 százalékos tulajdonosaként van jelen, melynek maradékán a Magyar Telekom Rt. (25 százalék) és az IKO Production Kft. osztozik.

Szintén erős pozíciókkal bír az esseni WAZ csoport, melyet Bodo Hombach, Gerhard Schröder egykori kancelláriaminisztere vezet. Néhány regionális lapja (Fejér, Hajdú-Bihar, Vas, Zala megyében és Dunaújvárosban) mellett a társaság 2003 nyarán igen magas áron (39 millió euróért) megvásárolta a HVG 75 százalékos tulajdonát, s komolyan tárgyalt az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvánnyal, annak Népszabadság-beli részesedéséről.