Forrás: UNO

Baleset okozta az öt halálos áldozatot követelő robbanást egy Hamász-tag gázai házában a palesztin hatóságok keddi közlése szerint.

A kormányzat ezzel elutasította a szélsőséges palesztin mozgalom feltételezését, hogy az izraeli hadsereg felelős a hétfő esti robbanásért, amelyben öten meghaltak és több mint harmincan – köztük nők és gyerekek is – megsérültek. A vizsgálatok eredménye szerint házilag előállított robbanószerkezetek robbantak fel véletlenül az egyik lakrészben – közölte a belügyminisztérium. A Hamász kitart a detonáció okára vonatkozó álláspontja mellett.

Comments are closed.