Elhalasztja első hivatalos amerikai látogatását Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök, mivel a hurrikán utóhatásával elfoglalt George Bush elnök nem tudja őt fogadni. A pekingi külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint a két államfő telefonon beszélt egymással, és megállapodott a szerdára tervezett találkozójuk elhalasztásában a rendkívüli körülmények miatt. Megállapodtak viszont abban is, hogy az ENSZ-Közgyűlés új ülésszaka alkalmával, szeptember közepén tárgyalni fognak egymással. A 2003-ban Kína élére álló Hunak ez lett volna az első amerikai látogatása, amely során szerette volna eloszlatni az ázsiai óriás növekvő gazdasági és katonai ereje miatt az Egyesült Államokban érzett aggodalmakat. (MTI)
Kegyetlen, de tűzszünetet hirdet
Három hónapos, egyoldalú tűzszünetet hirdettek szombaton Nepálban a kommunista felkelők, hogy lehetőséget biztosítsanak a béke megteremtésére a himalájai országban. A tűzszünet azonnali hatállyal lépett életbe – közölte a hírügynökségekhez eljuttatott üzenetében a gerillák vezére, Pracsanda (a Kegyetlen). A dokumentum szerint a felkelők nem támadnak sem kormányzati, sem polgári célpontra, de megvédik saját állásaikat. A tűzszünet lehetőséget teremt arra, hogy megtalálják a békéhez vezető utat Nepálban, ahol 1996, a felkelés kezdete óta 11 ezer 500 ember vesztette életét. A nepáli kommunisták a néhai Mao Ce-tung kínai pártvezér eszméit követik. (MTI)
Albániában ujra Berisha próbálkozhat
Miután hosszú szavazatszámlálás eredményeképpen kiderült, hogy a jobboldali-polgári Albán Demokrata Párt (PDS) nyerte a július elejei választásokat, a szervezet saját elnökét, Sali Berishát jelölte a kormányfő tisztségére. A politikus, aki a kilencvenes években a balkáni ország államfője volt, e héten nevezi meg minisztereit. Albániát eddig a volt kommunista párt utódszervezete kormányozta. Az új albán parlament a hét végén a PDS második emberét, Jozefina Topalit választotta elnökéül. Ez az első eset az országban, hogy e tisztséget nő tölti be. Sali Berisha 1997-ben egy katonai puccskísérlet nyomán távozott a hatalomból. (Népszava)
Schüssel a horvátokat pártolja
– Nem Törökországgal, hanem Horvátországgal kellene uniós felvételi tárgyalásokat kezdeni – mondta Wolfgang Schüssel. Az osztrák kancellár kijelentése a jobboldali bajor Keresztényszociális Unió (CSU) hétvégi nürnbergi kongresszusán hangzott el, ahol az azonos politikai „családba” tartozó Schüssel meghívott előadóként szólalt fel. „Groteszk dolog lenne, ha Törökországgal megkezdenénk a tárgyalásokat, Horvátországot viszont tovább éheztetnénk” – mondta az osztrák kancellár. A CSU testvérpártjával, a CDU-val együtt szintén ellenzi Ankara teljes jogú tagként történő felvételét, ami helyett csak valamiféle különleges partnerséget kínálna neki. (Népszava)
Kína ünnepelt, de óvta Tajvant
A második világháborúban Japán felett aratott győzelmet ünnepelte Kína azt hangoztatva, hogy elkötelezett a béke iránt, ám óva intette Tajvant attól, hogy kikiáltsa államiságát. Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök a Pekingben rendezett megemlékezésen kifejtette, Kína nem törekedett hegemóniára a múltban és a jövőben sem fog. Ennek ellenére, mint mondta az ország korszerűsíti fegyveres erőit. Beszédében – a korábbi kommunista gyakorlattal szakítva – megemlékezett arról, hogy a Japánok elleni harcból kivették részüket a Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) tábornokai is. A Kuomintang vereséget szenvedett a kínai polgárháborúban és Tajvan szigetére szorult, a terület pedig elszakadt Kínától. (MTI)
Irán gyanús tevékenységet folytat
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője szerint Irán az utóbbi egy hónap alatt több tonna uránt dolgozott fel uránhexafluoriddá, amelyből dúsított urán állítható elő. Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója ezt abban a jelentésében állapította meg, amelyet az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő szervezet kormányzó tanácsának a megbízása alapján készített. A 35 ország képviselőiből álló testület augusztusban bízta meg a főigazgatót az iráni atomprogramról szóló újabb jelentés elkészítésével, miután Teherán bejelentette, hogy felújítja atomprogramjának a megvalósítását. A tanács augusztus 11-i határozatában felszólította Iránt, hogy szeptember 3-ig állítsa le a dúsított urán előállítását. (MTI)
Képviselőjelöltet öltek meg a tálibok
A tálib lázadók megölték szombaton a szeptember 18-ra kitűzött afganisztáni parlamenti és tartományi választások egy újabb jelöltjét, egy körzeti vezetőt és az őket kísérő három rendőrt, akit előző nap raboltak el – közölte egy tálib szóvivő. A kandahári tartományi tanács tagjának jelölt Hán Mohammadot és négy kísérőjét pénteken hurcolták el – mondta el Hadzsi Padsah, Gorak körzet rendőrparancsnoka. „Megöltük, lelőttük őket” – mondta el az ismeretlen helyről telefonáló Abdul Latif Hakimi tálib szóvivő. A hatalomból 2001-ben az Egyesült Államok és afgán ellenzéki fegyveresek hadműveletével eltávolított tálibok az elmúlt hetekben több választási jelölt elleni támadásért vállalták a felelősséget. (MTI)
Hitközségi találkozó Révkomáromban
Magyarországi és szlovákiai zsidó hitközségek küldöttségei találkoztak vasárnap Révkomáromban az Európai Zsidó Kulturális Napok keretében. Az első regionális találkozón a dunaszerdahelyi, érsekújvári, nyitrai, galántai hitközségek a győri, mosonmagyaróvári, váci, tatabányai és a székesfehérvári hitközségeik küldöttségeit látták vendégül a révkomáromi Menház nevű kulturális központjukban. A második világháború előtt Komáromban és Révkomáromban mintegy háromezer zsidó hitű ember élt. Közülük a háború után csak kevesen, három-ötszázan tértek vissza, majd a zsidó állam létrejötte után a többségük Izraelbe települt. (MTI)

