Forrás: Magyar Hírlap

Amikor a rendőrség betiltotta József Attila Önhöz írt versének felolvasását, „a nemzeti társadalom” és a „magyar érdekek” nevében az Új Magyarság külön cikkben szögezte le: „Mi nem helytelenítjük azt, ha az ilyen propagatív ódaköltészetbe a rendőrség is beleszól. Nem mint cenzor, hanem mint a magyar érdekek hivatott védelmezője.”

Tisztelt Uram, 1955 augusztusában tizenöt éves voltam, s épp az Ön műveit tartalmazó könyvsorozat első kötetét, a Buddenbrook-házat olvastam, mikor híre jött, hogy meghalt. Egyszerre ért a reveláció, hogy mekkora írók vannak a világon és a döbbenet, hogy még sincsenek, mert az élők legnagyobbika mostantól nem ír többet. Ez a privát élmény azért tolakszik levelem elejére, hogy érzékeltessem, miért jut mindmáig (reflexszerűen) Ön az eszembe, ha irodalmi értékről esik szó. Márpedig nálunk mostanság azt próbálják elhitetni, hogy szemben a baloldallal, melyhez tartozónak magamat is vallom, művészetben és politikában egyaránt a jobboldal az értékek őrzője és teremtője.

Hogy így van-e, az általánosságok szintjén nem lehet eldönteni, de talán sok minden kiderül abból, ha megnézzük, miként kezelte Önt, egy kétségbevonhatatlan értékű életmű létrehozóját a magyar jobboldal, amikor alkalma volt megmutatni, mi telik tőle. 1935 januárjában, alig két évvel azután, hogy Ön elhagyni kényszerült a Harmadik Birodalmat, Budapestről felkérték: tartson nálunk előadást Wagnerről. Az Új Magyarság, melynek gárdája egyfajta militáns jobboldaliság elitjét képviselte, még az Ön ideérkezése előtt sietett eligazítani a közvéleményt: tisztelet Thomas Mann-nak csak addig jár ki, míg „el nem kalandozik politikai térre”. Ezt a cikket január 27-én amolyan figyelmeztetésnek szánták: azt ne képzelje Ön, hogy itt nem tudják, „Párizsban, Prágában és más városokban több ízben kikelt a horogkereszt uralma ellen, és több olyan beszédet tartott, melyben elítélte a hitlerizmus lényegét”. Áróként lehet jelentős, talán, de politikai tényezőként „a polgári radikalizmus kopott hanglemezeit szólaltatja meg”, vagyis csak „harmadrangú egyéniség”. A valószínűleg Milotay István tollából származó belső vezércikk fölrója Önnek, hogy „sohasem értette meg az új Németországot, ezért ment önkéntes emigrációba, s ezért fogott bele abba a reménytelen apostolkodásba, hogy külföldről igyekezzék propagandát kifejteni a Harmadik Birodalom ellen”. Az 1980-ban megjelent, Thomas Mann és Magyarország című dokumentumgyűjteményből ez az írás, valami fura tapintat jegyében, éppúgy hiányzik, mint egy másik jobboldali megnyilvánulás: a nyilas Nemzet Szava cikke, amely szintén az Ön látogatásával foglalkozik. Thomas Mann, írja a nemzetiszocialista szerző, „kidugta lábát a liberális kaftán alól, és a magyar közvélemény meglátta alatta a nemzetközi lólábat”. A stílus ugyan a jobboldaliságnak egy „plebejusabb” változatát jelzi, de afelől nem hagy kétséget, hogy melyik oldal nevében írja az Ön Wagner-esszéjéről: „Csak azért is más, mint az elfogadott vélemény. De hát ő ilyen fiú. Thomas és Mann. Neki lehet.”

Következő, 1937-es látogatása napján az Új Magyarság ismét megmutatta, hogy mire értékeli Önt a jobboldal: felolvasásának hírét így közölte olvasóival: este, a Magyar Színházban „szellemi eltévelyedéssel szórakozik Thomas Mann”. Ehhez semmi közünk, írta a továbbiakban nagyvonalú szerző, „de hogy az emigránsok e pápájának itt bizonyos körök nemzeti ünnepet csináljanak, s benne a Kultúreurópa lelkiismeretét ünnepeljék, az ellen mégiscsak föl kell emelnie szavát ennek az annyiszor provokált, annyiszor megszégyenített nemzeti társadalomnak!”. Mit mondjak: fölemelte. Amikor a rendőrség betiltotta József Attila Önhöz írt versének felolvasását, „a nemzeti társadalom” és a „magyar érdekek” nevében az Új Magyarság külön cikkben szögezte le: „Mi nem helytelenítjük azt, ha az ilyen propagatív ódaköltészetbe a rendőrség is beleszól. Nem mint cenzor, hanem mint a magyar érdekek hivatott védelmezője.”

Január 20-án ugyanez a lap méltatlankodva közölte, hogy a hírügynökségek jelentése szerint „Thomas Mann író urat a bonni egyetem megfosztotta a díszdoktorságtól”, s erre Ön (szerintük nevetséges módon) „egy elítélő levéllel válaszolt”. A jobboldal értékrendjét híven szemlélteti, hogy mit talált ebben gúnyolnivalónak: „úgy sincs egyéb bajunk ezen a szép kerek világon, mint Thomas Mann díszdoktorsága, eltekintve a trianoni békétől, nyomorúságunktól, az európai helyzettől”. Tegyük hozzá: ez még a jobboldal művelt, verzátus részének a megnyilatkozása volt. De (miként 1935-ben) most is kitett magáért a Nemzet Szavát előállító radikális szárny, mely 1937. január 24-én az Ön látogatását így kommentálta: „az újabb időben holmi Thomas Mannok, a zsidó internacionálé, továbbá ezek kommunista frakciójának hírességei szinte tervszerűnek látszó igyekezettel látogatnak el magyar földre”. A nyilas orgánum azt is kifejti, miféle veszélyt rejt mindez: a könyvesboltok megtelnek olyan művekkel, „a Thomas Mannok” könyveivel, melyek mindegyike „csupa izgatás minden ellen, ami magyar érdek”, közben pedig a baloldaliak „cirkuszt játszanak és jajgatni kezdenek a jobboldali felvilágosító, nyíltan becsületes röpiratok ellen”! Ez a helyzet indokolja a cikk címét: Tűzre a baloldali szellem termékeivel!

A jobboldal nevében az Új Magyarság legközelebb 1937. február 2-án vette tollára az Ön nevét: azzal a leleplezéssel állt elő, hogy létrejött „az úgynevezett Thomas Mann-alap, mely nem foglalkozik egyébbel, mint a Németországból kiseprűzött bolsevik és félvörös intellektuelek segélyezésével”, s így teszi föl a kérdést: az adakozók miért nem inkább a nácibarát tevékenység miatt csehszlovák állampolgárságuktól megfosztott „ezrek és tízezrek” részére gyűjtenek, elvégre „Thomas Mannékat kár annyira félteni ebből a szegény kis országból”.

Tisztelt Uram, a magyar jobboldalra (egyébként máig) jellemző úri modor és szemlélet későbbi megnyilvánulásaitól sem kímélhetem meg: 1943 augusztusában, mikor az angol rádió az Ön Amerikában lemezre vett, a nácik rémtetteiről szóló beszédeit sugározta, a jobboldali sajtó sietett közölni, hogy azért teszi, mert „annak idején zsidó nőt vett feleségül”. Az Egyedül Vagyunk célzásaiból az volt kiolvasható, hogy Önből genetikailag kódolt, „eltorzult emberi szörny” lett. A Magyarság Buzogány Botondja nem hitte, hogy az Ön politikai kiállása veszteség volna, de – írta – „el kell tudnunk viselni még akkor is, ha a régi és nagy Thomas Mannt áldozzuk is fel érte”. Tanácsa a jövőre nézve így hangzott: „ha a nagy író ennyire kegyetlen, legyünk mi, olvasók hasonlóan kegyetlenek”. Tisztelt Uram, igazolhatom: szót fogadtak neki.

Nyerges András író