Forrás: NOL

Révész Sándor, 2005. szeptember 3. 00:00

Németh László… 1943. augusztus 23. és 29. között rendezték meg Szárszón a Soli Deo Gloria Szövetség és a Magyar Élet Könyvbarátai ifjúsági táborát, „Az ifjúság az új magyar szellemért Magyar Élet Tábort”. A tábor a háború utáni jövőről szólt.

Az előadók és a hozzászólók, népi és urbánus írók, társadalomtudósok az antifasiszta és antihorthysta szellemi elithez tartoztak. Voltak köztük kommunisták és antikommunisták, antiszemiták és antirasszisták, szociáldemokraták, történelmi materialisták, keresztényszocialisták, harmadik utasok. Valamennyien mielőbbi békét és új társadalmi rendszert akartak, olyat, ami a parasztságot, a munkásságot és az értelmiségi proletárokat kiváltja a nyomorúságból. Azt a liberális kapitalizmust, amelyet a rendszerváltás óta valamenynyi kormány és kormánypárt menedzsel, nem akarta közülük senki. Szárszót tehát joggal érezheti magáénak mindenki, aki hisz az antifasiszta összefogásban, de senki, aki hisz abban a rendben, amelyben a polgári Magyarország épül.

A Szárszón összegyűlt csoportok az összefogásra is el voltak szánva, és féltek is egymástól. Mindkettőre volt okuk. A magyar kommunisták a nemzeti függetlenség eszméjét hangsúlyozva a Moszkvából elrendelt népfrontpolitika jegyében fogtak össze, akivel lehetett, a többieknek ehhez elég volt a világomlás.

…és Erdei Ferenc

Szárszó a Kádár-korszak kánonjában a társadalmi haladá-sért vívott harc fontos állomása. Kállai Gyula a negyvenedik évfordulóra kiadott Szárszó – 1943 kötet előszavában így ír: „Szárszó szellemi és politikai talaj-előkészítés volt, azt is meg kell mondanom, hogy ebbe a talajba elsősorban a kommunisták hintették el a termő magot”. (7. o.) Ha nem is elsősorban és nem is termőt, de hintettek.

Püski Sándor számára is fontos volt, hogy ne csak a „népi” oldal képviselői legyenek jelen ezen a „népi országgyűlésen”: „s hogy ne csak egyes munkások legyenek jelen, hanem a jövőbeli munkásmozgalmi partnerek is, meghívtam Kállai Gyulát, Marosán Györgyöt és Somogyi Miklóst is, de csak néhány ifjúmunkás jött el.”

Németh László ellensúlyozta a kommunista maghintést egyrészt a kolhozba terelt parasztság, a nagy közös műhelyekbe terelt kisiparosság és a legszorosabb felügyelet alatt álló értelmiség látomásával, másrészt azzal a föltételezéssel, hogy ebben a rendszerben a zsidóság „önkritikátlan, bosszúszomjas” részének uralma alá kerül majd a bennszülött magyarság.

Szárszó régi és új kánonja között, 1988-ban a régi tábor közelében összejött az összes alakulófélben lévő, „alternatív”, rendszerbontó szervezet. A rendszerváltás hosszú folyamatának egyik legszebb hete volt ez. Akkor már láttuk, milyen sokan vagyunk és milyen sokfélék, de még nem láttuk, hogy két éven belül mennyire fogjuk utálni egymást.

1993-ban, az ötvenedik évfordulón a rendszerváltás antiliberális kritikusai gyűltek össze Szárszón. Volt köztük MSZP-s, KDNP-s, kisgazda, MDF-es, MIÉP-es. Csak fideszes és SZDSZ-es nem. Ki a kormány mellett, ki ellene, de majd mindenki arról szónokolt, hogy a liberálisok elfuserálták a rendszerváltást, és tönkreteszik az országot. Pető Iván és Kövér László kemény szavakkal utasította vissza a „93-as szárszói szellemet, amelynek reprezentatív alkotása Csurka Istvánnak a Szárszói Frontban megjelent cikke volt. A MIÉP ideiglenes vezetője, Horváth Lajos fölszólította a kormányt, hogy „a liberális kalandok után térjen meg népéhez”, és azt javasolta, hogy „kezdjék meg egy keresztényszociális unió választási szövetségének” kiépítését. Az Antall-kormány jelen lévő nemzetbiztonsági minisztere ezzel lelkesen egyetértett.

Suchman Tamás szerint az 1943-as Szárszó üzenete ma is érvényes. Melyik?