Forrás: NépszavaA közelmúltban egy új, a magyar nyelvű bölcseleti tudományos ismeretterjesztés szempontjából igen fontos munka látott napvilágot. Az elegáns kiállítású kötet címe: „A filozófiatörténete.” A szerzője az a Pais István, aki a dimbes-dombos Göcsej Paisszeg nevű községében született és családjának a szegénysége miatt csak a falusi tehetségmentő mozgalomnak köszönhetően juthatott be középiskolába. Később aztán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lenin Intézetében szerzett 1957 nyarán filozófiai szakos diplomát. Majd pedig ugyanennek az egyetemnek a Bölcsészettudományi Karán oktatott filozófiatörténetet, valláselméletet és Biblia-ismeretet 2002-ig. 1996-ban a Bokros-csomag keretében nyugdíjazták. Ám ezt követően hat éven át – társadalmi munkában – még megtartotta régebbi kurzusait. Korábbi könyvei („Ember és vallás”, „A görög filozófia”, „Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák”, „Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák”) húsz alkalommal, 150 ezer példányban láttak napvilágot. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat keretében és egyéb helyeken legalább 2000 előadást tartott. A nyugalmazott egyetemi docenssel, a tudományok kandidátusával most megjelent munkájával, „A filozófia történeté”-vel beszélgetek.
– Mindenekelőtt talán arról ejtsünk szót, hogy a most kiadásra került könyve a gondolkodás történetének mely korszakával foglalkozik.
– Benne a bölcselet múltját a görög kezdetektől a klasszikus német filozófia végéig tárgyalom. Ez azt jelenti, hogy helyet kapott a kötetben az ókori görög bölcselet minden fontos alakja és irányzata. És ne feledjük el velük összefüggésben: ezek nem csupán megteremtették a valóság új típusú szemléletmódját, a filozófiát, hanem egyúttal fölvetették és egyúttal olyan magas szinten meg is válaszolták az összes alapvető filozófiai problémát, hogy ilyen szintű feleletekkel az antikvitást követően legközelebb csak a 17-18. században találkozunk. Könyvem későbbi részében szó esik a kereszténység kialakulásáról, az egyházatyák gondolatvilágáról, a középkori arab filozófiáról és skolasztikáról, a reneszánszról, valamint a bölcselőkben ugyancsak gazdag újkori filozófiáról.
– Munkájában a bölcselet történetének a tárgyalását nem Thalésszel, „a filozófia atyjá”-val, nem az általa Milétoszban megteremtett iskolával, hanem Homérosszal, Hésziodosszal, a hét bölccsel és a szellemes gondolatokat megfogalmazó poétákkal, az ún. gnómaköltőkkel kezdi. Mi ennek az oka?
– Az, hogy a filozófiai látásmód létrejöttét a görögöknél hosszú szellemi fejlődés előzte meg. Ha aztán erről, az említett személyek munkásságáról nem ejtek szót, akkor a könyvem olvasójában azt a hamis látszatot keltem, hogy a hellén bölcselet éppúgy eszmei előzmények nélkül alakult ki, amint a görög mítoszok szerint a Pallasz Athéné nevezetű istennő is felnőtt hölgyként – tényleges fogantatás és születés nélkül – pattant ki „apja”, Zeusz fejéből.
– Kötetének a most ismertetett fő anyagát azonban megelőzi három dolog. Közülük az egyik – „Mottók” címmel – mindjárt a tartalomjegyzék után áll és benne nyolc, csodálatosan szép aforizma olvasható különféle szerzőktől. Hérakleitosztól például a következő töredék: „Ezt a kozmoszt itt, amely ugyanaz mindenkinek, sem Isten, sem ember, senki nem alkotta, hanem volt mindig és van és lesz örökké élő tűz, amely fellobban mértékre és kialszik mértékre.” Miért kerültek ezek a mottók ilyen hangsúlyos helyre?
– Két ok miatt. Velük egyfelől be akartam mutatni kötetem lapozgatójának, hogy milyen alapvető világnézeti gondolatok szerepelnek a tárgyalásra kerülő bölcselőknél. Másfelől érzékeltetni kívántam vele azt is, hogy én mint szerző milyen szemléletmód által vezérelve írtam meg a könyvemet.
– A másik dolog, amely a kötetben a fő szöveg előtt, a „Mottók” után áll, egy viszonylag részletes „Előszó”. Ez mivel foglalkozik?
– Ennek keretében voltaképp azt vázoltam fel, hogy miért, kiknek a részére és milyen célok szolgálatában írtam meg a munkámat. Hangsúlyoztam benne, hogy a mai, egyre irracionálisabb, mind elvadultabb világunkban humanista és racionális segítséget igyekszem nyújtani az érdeklődő olvasóknak.
– A fő szöveg előtti harmadik dologként a kötetben egy 42 oldalas, tehát igen nagy terjedelmű „Bevezetés” szerepel. Ennek megírásával mi volt a célja?
– Az, hogy az eszmeileg rendkívül zavaros mai világban olyan általános bölcseleti összképet nyújtsak az embereknek, amelyre jelenleg igen nagy szükség van, és amelynek a segítségével némileg talán el tudnak igazodni a jött-ment „prédikátorok” által uralt szellemi zsibvásár viszonyai közepette. E szándéktól vezérelve elemeztem a „Bevezetés”-ben a filozófia természetét, a köznapi tudathoz, a valláshoz, a művészetekhez, a szaktudományokhoz való viszonyát és a bölcselet alapvető kérdéseit. Továbbá azokat a nehezen tisztázható titokzatos problémákat is, amelyek a fő filozófiai irányzatokat – az idealizmust és a materializmust – a múltban előidézték és napjainkban is fenntartják.
– Könyvének borítóját a tragikus eseményt megjelenítő Laokoón-szoborcsoport képe díszíti. Mit akart ezzel a képpel kifejezni?
– Két dolgot. Elsődlegesen azt, hogy a maradi-agresszív erők mily kegyetlenül bántak el a történelem során azokkal a gondolkodókkal, akik tudtak és mertek a korabeli szemléleten a maguk új nézeteivel túllépni. Emlékezzünk csak az Athénban bíróság elé állított Anaxagoraszra, Prótagoraszra, Diagoraszra! Vagy a halálra, méregpohár kiivására, ítélt Szókratészre! Aztán az inkvizíció által 1600-ban máglyán elevenen elégettetett Brunóra! Továbbá a francia felvilágosodás deista és materialista bölcselőire, akiknek gyakran kellett hazájukból külföldre menekülniük, és akik sokszor kényszerültek „élvezni” a hírhedt párizsi börtön, a Bastille „vendégszereteté”-t. És hadd utalok Spinozára is, akit evilági szemlélete miatt 24 éves korában barbár átokkal közösített ki soraiból az amszterdami zsidó hitközség. – A kérdésére válaszolva még szükségesnek tartom megemlíteni: a Laokoón-szoborcsoportnak a borítón szereplő képével némileg a saját sorsomat is akartam érzékeltetni. Kellemetlenségek az életemben ugyanis bőségesen értek. Mégpedig azért, mivel a gondolati értelmességet és az erkölcsi tisztességet igyekeztem képviselni. Ám ezekre a történésekre nem kívánok kitérni részletesen e mostani beszélgetésünkben. Kettőt azonban megemlítek közülük. Az egyik az, hogy 1984-ben – nem szakmai, hanem politikai okok miatt – eltiltottak attól, hogy előadásokat tartsak a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat budapesti szabadegyetemén. A másik dolog pedig az, hogy én, a szegény sorsú, népi származású ember a népinek mondott demokráciában nem voltam kedvelt a könyvkiadóknál, és ezért a köteteimet – midőn rá lehetőség nyílt – magánkiadásban kényszerültem megjelentetni. Éppúgy, mint a most napvilágot látott munkámat, „A filozófia történeté”-t is.
– Csak ez a kényszerhelyzet játszott közre abban, hogy szerzői kiadásban jelentette meg a könyveit?
– Eleinte csupán ez a kényszerhelyzet. Később – a szabadabb politikai légkörben – viszont már két másik ok is ösztönzött a magánkiadásra. Közülük az egyik az, hogy ennek révén megőrizhessem gondolkodói önállóságomat. A másik ok pedig azzal függ össze, hogy én mint egy két holdas parasztcsalád gyereke, szegénységpárti vagyok, és a hivatalos kiadók mellőzése révén a köteteimet minél olcsóbban szeretném eljuttatni a szellemi értékeket kedvelő, ám az utóbbi tizenöt évben igen rossz anyagi helyzetbe került emberekhez. E szempont miatt vagyok aztán nagyon hálás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, hogy anyagilag támogatta „A filozófia történeté”-nek szerzői kiadását.
– A könyvében szereplő gondolkodók közül kik azok, akikhez szellemiségük miatt leginkább vonzódik? Úgy látom, hogy Spinoza például minden bizonnyal az Ön által kedvelt bölcselők sorába tartozik, mert 666 oldalas kötetében igen agy részt, 60 oldalt szentelt az elemzésének.
– Az igazat megvallva, a múlt bölcselőinek – szinte kivétel nélkül – őszinte tisztelettel hódolok. Mégpedig azért, mivel majdnem mindnyájan az igazság elkötelezett hívei lévén a régebbi idők teremtette szellemi bilincseket törekedtek széttörni, mivel kortársaikat a vallás emberellenes köréből a humanizmus életigenlő ösvényére igyekeztek vezetni. Az antikvitás gondolkodói közül épp ezért különösen vonzódom Démokritoszhoz, Szókratészhez, Arisztotelészhez és Epikuroszhoz. De a tragédiaíró Euripidészhez is, akit Arisztotelész a bölcseletben való jártassága miatt – joggal és igen találóan – a színpad filozófusának nevezett. Az újkori gondolkodók sokaságából pedig főként az olyan egyéniségeket kedvelem, mint Bacon, Descartes, Hume, Diderot, Holbach és Feuerbach. És, természetesen, az Ön által említett Spinozát is. Mégpedig azért, mivel ez a holland férfiú nem csupán az egyetemes történelem egyik legkiválóbb koponyája, hanem egyúttal igen nemes jellemű ember is volt. Nem csak nagyszerű, evilági szemlélettől áthatott bölcseleti rendszert, tudományos vallás- és Biblia-értelmezést munkált ki, hanem az életvitele miatt egyúttal az erkölcsi magatartás mintaképe is lehet számunkra. Ez az oka egyébként annak, hogy róla, a rettegés körülményei közepette tevékenykedő gondolkodóról Heine a következő jellemzést adta: „Spinoza életmódja minden gáncstól mentes volt, tiszta és feddhetetlen, mint isteni rokona, Jézus Krisztus élete, mint ez, szenvedett ő is tanáért, mint ez, hordta ő is a töviskoszorút. Ahol egy nagy szellem kimondja, amit gondol, Golgotha lesz ott.”
– Könyvének a megírása során milyen konkrét szempontok vezették és milyen célokat törekedett elérni?
– A kötetemet az érdeklődők széles körének szántam. Épp ezért igyekeztem minél közérthetőbben írni. A különféle bölcseleti kérdéseket világosan, határozott egyértelműséggel vetettem fel és válaszoltam meg. Az idealista és a materialista álláspontokat és a hozzájuk elvezető gondolatmeneteket árnyaltan mutattam be könyvem lapozgatóinak. Magába a kötetbe egyébként – magukat a gondolkodókat beszéltetve – szép idézetek sokaságát építettem be, amelyek bizonyára meg fogják nyerni az emberek tetszését. A Diderot-fejezetet elolvasók például valószínűleg nagy örömüket lelik majd abban a beszélgetésben, amelyet e francia materialista három alakja folytat – igen lényeges kérdésekről – egy fiatalember filozófussá történő avatásán. Mindaz, amit most röviden megemlítettem, részemről azt a célt szolgálja, hogy könyvem olvasói általános bölcseleti tájékozódáshoz jussanak, hogy józan kétkedéssel és humanizmussal társult önálló gondolkodásra tegyenek szert. Hogy aztán a kötetem megfelelően szolgálja-e ezeket a célokat, arról maguk a munkám leendő tulajdonosai fognak ítélkezni.
– Az elmondottakat figyelembe véve kiknek ajánlja a könyvét?
– Középiskolás diákoknak, egyetemi és főiskolás hallgatóknak, oktatóknak. Továbbá mindazoknak, akik a bölcseleti múlt és a különféle – minden kort foglalkoztató – filozófiai, világnézeti kérdések iránt érdeklődnek. Külön megemlítem: úgy vélem – talán úgy tűnik, nagyon szemtelenül -, hogy a szóban forgó munkámnak ott kéne lennie minden tanár könyvtárában. Hogy miért? Azért, mivel olyan bölcseleti, etikai, pedagógiai, esztétikai, tudomány- és művelődéstörténeti anyagot tartalmaz, amely így együtt nem található meg egyetlen más magyar nyelvű kötetben sem.
– Kedves Tanár Úr! Ön az aforizmák sokaságát ismeri az ókori és a későbbi bölcselőktől. Lebilincselő idézetekkel szokta színesíteni az egyetemen és az egyéb helyeken tartott előadásait. Az ilyen szövegeket nagyszámban építette be különféle könyveibe, többek közt a most megjelent munkájába, „A filozófia történeté”-be is. Mivel aztán a köteteit azok megvásárlóinak egy-egy szép aforizmával szokta dedikálni, szeretném, ha búcsúzóul – mintegy dedikációként – a Népszava olvasóit is megajándékozná ilyen szellemdús idézetekkel.
– Könyvemben a bölcseleti múlt pozitív értékeit törekedtem az érdeklődőknek bemutatni, s ezért legyen szabad két olyan aforizmával zárnom a beszélgetésünket, amely ezt az igyekezetemet érzékelteti. Közülük az egyik, amely a sztoikus császár-filozófusnál, Marcus Aureliusnál szerepel, humanizmusra ösztökél és így szól: „Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket.” A másik aforizma, amelyet a 24 éves korában az amszterdami zsidó hitközségből kiátkozott Spinoza vetett papírra, a racionalizmus emberi szükségességét hangsúlyozza és a következőket mondja: „…minden, ami a természet ellen van, az ész ellen is van, ami pedig az ész ellen van, az képtelenség s ezért elvetendő is.”
N. M.
Képaláírás:
Pais István nem eszmetörténetet írt, hanem egyéniségekként ismerteti a filozófusokat és magyarázza szövegeiket. Értékelő megjegyzéseit pedig nem próbálja az olvasókra erőszakolni
