Forrás: NOL

A „sírból üzent” Mohamed Szidik Khán, a tömeggyilkos, tisztes családapa

R. Hahn Veronika, 2005. szeptember 3. 00:00

A kétarcú: egyfelől a tisztes brit állampolgárként ismert családapa, másfelől a tömeggyilkos, a fanatikus iszlamistaKép: REUTERS – Al-Jazeera Biztonsági szakértők vizsgálják a hátborzongató felvételeket, amelyeket csütörtök este sugárzott az al-Dzsazira arab televízió. Nyolc héttel a londoni terrortámadások után – amelyekben a négy tettesen kívül ötvenkét személy vesztette életét – a „sírból üzent” az Edgware Road-i metróállomáson öngyilkos merényletet elkövető Mohamed Szidik Khán.

A legidősebb és legtanultabb, Nagy-Britanniában született és nevelkedett, fején piros-fehér sálat viselő terrorista jellegzetes yorkshire-i dialektusban adta elő mondanivalóját, amelynek lényege: „háborúban állunk egymással, és én katona vagyok”.

A nyilatkozatban – amelyet akár hónapokkal a koordinált robbantások előtt is rögzíthetett – a harmincéves családapa a nyugati civilizáció polgárait teszi felelőssé a történtekért, „akik olyan kormányokat választanak meg, amelyek súlyos bűnöket követtek el az emberiség ellen”. Khán további akciókat helyezett kilátásba: „Amíg nem érezhetjük magunkat biztonságban, ti lesztek a célpontjaink. Most ízelítőt kaptok ebből.” A tekercsen – immár arabul – megszólal az al-Kaida második embere is, bizonyítékot szolgáltatva a robbantások és a terrorszervezet közötti kapcsolatra. Ajman al-Zavahiri a támadásokat Tony Blair kormányfő „arculcsapásaként” értékeli. A katari székhelyű tévécsatorna szerint a felvételt az al-Kaida bocsátotta rendelkezésre.

A Downing Street 10. nem kommentálta az al-Dzsazira programját, de a newporti EU-külügyminiszteri találkozón elnöklő Jack Straw kijelentette: „A terrorizmus egyetlen formájára sincs bocsánat és mentség. Azok, akik elfogadhatatlanul az iszlám nevében lépnek fel, elsősorban muzulmán társaikat gyilkolják meg.”

? Izrael és Pakisztán külügyminiszteri találkozója felzaklatta az arab világot. Az izraeli külügyminiszter – éppúgy, mint a világ nagy része – „történelmi” eseményként értékelte. A konzervatív erők megrótták Pakisztánt, amiért szóba állt a gyűlölt ellenséggel, Izraellel. Ágy nyilatkozott a hat bigott iszlamista pártot magában foglaló pakisztáni Iszlám Szövetség (MMA) és a Hamasz palesztin terrorszervezet. Az Arab Liga főtitkára, Amr Musza szerint Izrael nem érdemelte meg ezt a pakisztáni „gesztust”. Ugyanakkor a pakisztáni kormánypárt elnöke azt mondta, hogy a tárgyalással a palesztinoknak akarnak segíteni. – Furcsa dolog, hogy házasságot köthetsz egy zsidóval, de tárgyalni már nem tárgyalhatsz vele – húzta alá. A pakisztáni külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a találkozó nem jelenti a zsidó állam elismerését, az csak a palesztinkérdés megoldása után kerülhet szóba. (Munkatársunktól)

Comments are closed.