Forrás: Népszava

Precedens nélküli nyilvános találkozóra került sor csütörtökön Isztambulban Kursid Kaszuri pakisztáni és Szilvan Salom izraeli külügyminiszter között. A találkozó után közös sajtóértekezletet tartottak és mindkét miniszter hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolata ezentúl nyílt és nyilvános lesz és rövidesen teljes diplomáciai kapcsolatokat létesítenek egymás között. A találkozót török közvetítéssel Pervez Musarraf pakisztáni elnök kívánságára rendezték meg. Kaszuri külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok nyilvánossá tételét Izrael kivonulása tette lehetővé a gázai övezetből.

Szilvan Salom áttörésnek minősítette a Pakisztánnal – Indonézia után a második legnépesebb iszlám országgal – létesített kapcsolatot és közölte, hogy Izrael a kulisszák mögött több mozlim országgal folytat tárgyalásokat a kapcsolatok felvételéről vagy kiszélesítéséről. Eddig Izraelnek a mozlim országok közül csak Egyiptommal, Jordániával és Mauritániával voltak diplomáciai kapcsolatai, több Öböl-beli országgal kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn.

Az „Al Ajam” hivatalos palesztin lap értesülése szerint „nagyon közeli” a megállapodás Izrael, Egyiptom és a Palesztin Hatóság között a határátlépésről Gáza és Egyiptom között. Valószínűleg elfogadják Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter kompromisszumos javaslatát, amely szerint az utasforgalom Egyiptom felé palesztin és egyiptomi ellenőrzés alatt lesz, a teherforgalom ellenőrzésénél a hármas határnál Izrael is részt vesz. Az egyiptomi határőrség 750 katonája vasárnap kezdi felvonulását a Gáza és Egyiptom közötti határon; az izraeli hadsereg szeptember 15-ikéig üríti ki a határmenti „Filadelfi vonalat”. Csütörtökön befejezték a kiürített gázai zsidó települések házainak lerombolását és a térségben eltemetett halottak átszállítását izraeli területre. Az egyetlen döntésre váró kérdés a települések zsinagógáinak sorsa: a rabbik küldöttsége a kormány ülésén lerombolásuk ellen foglalt állást; a felelősséget a kegyhelyek megőrzéséért a palesztin hatóságokra hárítanák. Yehuda Lahav, Tel-Aviv

Népszava online

Comments are closed.