Forrás: NOL

Magyarország – hírek röviden

Munkatársunktól, 2005. augusztus 31. 00:00

Elhúzott a Fidesz a Gallupnál

A Fidesz szimpatizánsainak aránya a teljes népességen belül 34, az MSZP-é 23 százalék, ez az ellenzéki párt támogatottságának növekedését jelzi – derül ki a Magyar Gallup Intézet augusztusi felméréséből. Az MDF és az SZDSZ 2-2 százalékon áll. (MTI)

Zuschlag önként visszalép

Zuschlag János önként viszszalép az országgyűlési képviselőjelöltségtől – értesült lapunk. A szocialista politikusnak akkor kellett lemondania mandátumáról, amikor a Terror Háza előtt a holokauszt áldozatain viccelődött. A kiskunhalasi pártszervezet mégis őt jelölte egyéni képviselőnek, bár az elképzelést a megyei pártvezetés nem terjesztette az országos elnökség elé. (N. Sz.)

Az államfő csak az ENSZ ülésére utazik Amerikába

Sólyom László csak az ENSZ Közgyűlésének ülésszakára utazik az USA-ba. Mint ismeretes, a köztársasági elnök egy nyilatkozatában azt mondta: addig nem megy – s kutatóként sem ment – Amerikába, amíg ujjlenyomatot kell adnia. Wéber Ferenc szóvivő szerint csak az ENSZ-közgyűlésen való részvételre szolgál a világszervezet vízuma, amelylyel az államfő szeptember 13-án utazik New Yorkba. (MTI)

Comments are closed.