Forrás: NOL

Zappe László, 2005. augusztus 31. 00:00

Képzeljenek el egy paradicsommadarat és egy kis verebet egymás mellett. Aztán képzeljék tovább: a paradicsommadarat harsányan, valamennyi színét külön fölerősítve, a verebet pedig finoman, érzékenyen, pasztell árnyalatokkal megfestve. Ha ez megvan, akkor minden lényegeset tudnak a Belvárosi Színházban a Zsidó Nyári Fesztivál egyik nyitórendezvényeként bemutatott Marienbad című előadásról.

A Solem Alechem levélregényéből készült, négyszereplős darab lényege ugyanis két asszony fürdőhelyi látogatása. Belcsi megrendíthetetlen egészségét ápolná, Jamarkejné viszont három lánya férjhez adásán szorgoskodik. Belcsi bevásárlásokról és egyéb kalandokról számol be urának, a másik asszony levelei főképp egy házasságszerző szerencsétlenkedéséről szólnak. Belcsi furfangosan dicsekszik, Jamarkejné panaszkodik. Belcsit Maia Morgenstern játssza, Jamarkejnét Börcsök Enikő. Nemcsak a két figura és a két színészi alkat, de a két színházi felfogás, iskola, stílus is alapvetően különbözik. Maia Morgenstern kifelé játszik, a közönségnek, Börcsök Enikő végig látja a távoli partnert, akinek levelét írja. Maia Morgenstern számára természetes állapotnak tetszik, hogy a nem túl ötletesen színpadra alkalmazott levélfüzér darabjait magánszámokként adja elő, poént csattantson ott is, ahol nincsen, Börcsök Enikő egy nehéz asszonyi sorsot lát bele a kevéssé igényesen humorizáló szövegbe. Mellettük szakszerűen jeleníti meg Besenczi Árpád a féltő és féltékeny férjeket, Oberfank Pál pedig a fürdőhelyi lovagot.

A moziból lett Belvárosi Színházban, ahol gyakorlatilag nincsen színpad, Eichner András rendezésében jelenik meg a két összefonódó történet, a varsói és a marienbadi etnikai idill a boldog békeidőkből, a múlt előtti század végéről. A színpadot egy a széksorok fölött végighúzódó rámpa egészíti ki, hogy a monotonon ismétlődő magánszámokhoz legalább az érkezések és távozások változatosságát nyújthassa a színészeknek és a nézőknek.

A darabot jiddis nyelven adják elő, magyar feliratokkal. A hosszadalmas, ám élvezhető humorral, közkeletű emberismerettel megfogalmazott levelekből amúgy meglehetősen vékonyka történetek bontakoznak ki, melyek végül inkább megszakadnak, mintsem befejeződnek. A házasságszerző meglép, Belcsi nem megy el egy randevúra, a féltékeny férj pedig maga is Marienbadba utazik. A rámpán végre valamenynyien találkoznak, és dalra fakadnak. A publikum, amely addig is minden levelet külön megünnepelt, ütemes tapssal kíséri őket. Elfelejtünk vagy száz esztendőt.