Forrás: 168 Óra

Bokor László

Habár harminc könyvét németül és angolul írta, élete végéig megőrizte szép magyar beszédét, messzi kalandozásainak címeres útlevelét, és magyarul álmodott egy „élnivaló, szebb világról”. Az 1905. szeptember 5-én, Budapesten született Arthur Koestlerre szerzőnk emlékezik.

Családregénye a XIX. századvég Miskolcáig lapozható vissza, ahol nagy hirtelen tűnt fel az ábrándos tekintetű, pátriárkaszakállú Leopold nagypapa. A Kárpátokon túli menekülésről azonban senki sem tudja, hogy ahhoz a cár hadserege, börtöne vagy pogromlovagjai adták-e az indítónyomatékot. Akad pénze, sőt egy zsakettje is, amelyet alapos szemleútjai végén kitisztíttat, felölt, hogy abban induljon leánykérőbe egy fűrészmalom tulajdonosához. Ám néhány év múlva leég a malom, vele tönkremegy Köszler Leopold is, aki négy gyerekével Pestre költözik.

Henriknek – Artúr apjának – is kijut a kenyérkereset gondjaiból. A tizenéves kifutó rövidesen ügynök lesz, abból cégvezető, s már huszonkilenc évesen önálló vállalatot jegyez. Könyvek helyett csak az újságokat bújja, de hajnalonta nyelvet tanul egy városligeti padon. Egyszerre hármat: németet, angolt, franciát. Jóval később egy grafológus katasztrofális műveletlenséget és tüneményes képzeletgazdagságot olvas ki írásából. Ő műszaki zseninek tartja magát, de találmányai, a levélbontó géptől az örökégő villanykörtéig, mind kudarcot vallanak. Artúr majd mérnök lesz – dönt a rigorózus atya, amire osztrák felesége csak rábólint. De a fiú ekkor már a literatúrával jár jegyben. Állandó könyvtárjáró, és még Szabó Dezső tanár úr is elégedetten olvasa riportzsengéit a Bulyovszky utcai reál diáklapjában.

A Teleki téren szert tesz egy táskaírógépre, amelynek azonban nincs „ö”-betűje. A praktikus észjárású fiú ettől kezdve Koestlernek írja a nevét, egy té-t is beiktatva. Ez így tetszetős Bécsben is, ahová 1919-ben települ át a család. Lévén, hogy Artúrnak „anyanyelve” a német, nem nagy gond sem a matúra, sem a kierőszakolt műegyetemi felvétel. Ám pszichológiát is tanul, s a kísérleti fizikánál több impulzus éri a különféle izmusok révén. Meglepő, de a Szív utcai úrifiúra a kommunizmus és a cionizmus hat legerősebben, az utóbbinak is Jabotinsky-féle militáns változata. Később majd mindkettőt megtagadja, de egyelőre világmegváltó tervekkel (indexét hét félév után égeti el) vonatra száll Palesztina felé. Ám az Ágéret Földje neki semmit sem ígér. Ánséggel, tömegszállással, alkalmi kibucmunkával kell küszködnie.

Párizs, Moszkva

E sokajkú világban viszont tapadnak rá a helyi nyelvek, a magával hozottak mellé a jiddis, a héber és az arab. Sikerül interjúkat készítenie arab vezetőkkel, amelyekre vevő az Ullstein sajtóügynökség, átveszi a bécsi Neue Freie-Presse is, ám a fizetség értük oly csekély, hogy közben Koestler limonádét árul a haifai bazársoron. Arthur (utónevébe egy h-t is beilleszt) apja fia: előremenekül az elesettségből, és one-man-show alapon német-héber hírirodát alapít. Az eladósodás és a csőd szinte törvényszerű, pénzéből csak egy constan%u0163ai hajójegyre futja. Egyébként is kiábrándult már az arab romantikából és a zsidó misztikából, Európa-vágya támad, mit sem tudva az ott érlelődő változásokról.

Egyelőre főnyeremény számára, hogy Ullstein Párizsba küldi. Ott olyan barátokra tehet majd szert, mint a Curie házaspár, Malraux, Barbusse, Romain Rolland, Gide, Aragon, Piscator és német emigráns írók egész hada. Sokfelé eljut, még

az Északi-sarkra is Graf Zeppelin léghajóján. Ennek leningrádi pihenőpartiján helyi nagyságok udvarolják őt körül, az expedíció egyetlen hírvivőjét, akiből egy év múlva már hírszerzőt farag a Komintern. 1931 végén lép be a német KP-ba, de tagkönyv helyett Ivan Steinberg névre szóló GPU-s megbízólevelet kap. Ennek előnyeit kétesztendős szovjetunióbeli tartózkodásakor „élvezi” csak (soron kívüli vonatjegy, szállás stb.), ugyanis nagy utazásokat tesz. Harkovból eljut Nyugat-Turkesztánba, a turáni őshazába is, ahonnan büszkén jelenti: előtte ott csak Vámbéry Ármin járt. A városokban azonban már észleli a politikai barométer mélyre szállását, tud a vészbíróságokról is. Megismerkedik két GPU-s tiszttel – később róluk mintázza majd kulcsregényének kihallgató-porkoláb figuráit. A Sötétség délben éjszakai vallatói csikarják ki a képzeletbeli – raszkolnyikovi, Radekbe oltott zinovjevi – ártatlan főhős beismerését. Koestler emigránstársa, Otto Katz kétkedve olvassa a kéziratot, nem hisz az „ügynek teendő utolsó szolgálat” inkvizíciós forgatókönyvében mindaddig, amíg nem lesz maga is a Slansky-per áldozata.

Koestler elkerüli a szovjet börtönt. Hiteles képet róluk csak szerez. De lesznek majd saját „élményei” is egy spanyol siralomházból, de addig még történik egy közjáték. Néhány kellemes hónap például a harmincas évek „békés” Budapestjén, ahol visszaköltözött szüleit látogatja meg. Ám több időt tölt a Hadik kávéházban Ignotusszal, Fejtővel, s ott a régi, bécsi jó barát, Németh Andor is. Általuk ismeri meg Karinthyt, akiről H. G. Wells jut eszébe. A vele egykorú József Attiláról pedig Villon. Feljegyzi róla, hogy „jakobinus szenvedéllyel gyűlöli Sztálin bonapartizmusát”. De mert a politizálás mellett pénzt is kell keresnie, néhány hét alatt ír egy színművet. Ezt nagylelkűen ki is fizeti Bárdos Artúr, aztán elsüllyeszti a Belvárosi Színház kézirattárában.

Mindeközben nagyot lendül az európai forgószínpad. Polgárháború Spanyolországban. Ott van Koestler is a helyszínen, harcolni akar, de megérti: többet használ, ha a tollát forgatja. Tudósításokat ír, azokból áll össze a Vérbeborított Spanyolország. A szerzőt égre-földre kutatják Franco főhadiszállásán, amikor ő éppen oda állít be – zsebében nyugati lapok és a Pester Lloyd megbízólevelével, ám valójában még Moszkva utasítására. Az exkluzív interjú elmarad. Azonosítják, halálra ítélik. Cellájába behallatszanak a kivégző sortüzek.

Madrid, london

Franco halálkamrájában mindennel leszámol. Száz nap után, angol szervezetek közbenjárására mégis kiszabadul, miközben fogalmazza már megrendítő művét, a Spanyol testamentumot. Később a Gladiátorokkal kelt nagy feltűnést, amely a Spartacus-lázadás bukása kapcsán fejti ki minden forradalmak törvényszerű útvesztését. Kéziratairól olykor Freuddal is konzultál. „Lélektani” hibát persze nem követ el, ám köteteinek kiadását rosszul időzíti. A Sötétség délben például a brit-szovjet fegyverbarátság idején kerül a könyvesboltokba, bestseller csak 1945 után lehet. Ma viszont úgy látjuk, mintha ez Szolzsenyicin írásainak előfutára lenne.

Személyes sorsa ettől kezdve még kalandosabb. Német neve és magyar útlevele a franciákat arra indítja, hogy a hírhedt Le Vernet-i internálótáborba zárják. Négy hónap múlva – a Gestapónak való kiadatást megelőzve, megváltoztatott külsővel és lopott iratokkal – sikerül Marseille-be szöknie, ahol beáll az idegenlégióba. Átviszik Afrikába, de a casablancai helyőrségből egy angol különítmény hazalopja, és „átigazolja” Őfelsége hadseregébe. Madrid után

ott folytatódik barátsága Orwellel. Hasonlóan ítélik meg hosszú katonáskodásukat. Erről Koestler ezt írja naplójába: „Egy totális hazugság ellen, a féligazságok nevében harcolunk!” A talányos ítélet jelzi meghasonlottságát.

A háború után új feleség, új élet várja Angliában. Izmusai közül már csak a humanizmust vállalja. Az emlékező egykori barát, Faludy György ehhez nemrég hozzátette: „…és a szenvedélyesség. Ha élne, most hazaköltözne Budapestre…” De elvonulva a politikától Koestlert már csak a tudomány érdekli. De azért dolgozik, amíg tud. Gyógyíthatatlan betegségéből – második feleségével, Cynthiával együtt – öngyilkosságba menekül. Hetvenhét évet élt. Most lenne százéves.