Forrás: ÉS
Fejtő, a nímand, avagy már-már

Olvasom, név nem fontos, az augusztus 17-i számban, hogy micsoda nímand ez a Fejtő, ideje éberen lerántani róla, „hamis mítoszáról” a leplet, egy nulla, aki például nem átallotta aljasnak nevezni Féja támadását, aki pedig csupán annyit mondott 1938-ban (jókor jó helyen) hogy „a Fejtő-Fischl típusnak mielőbb pusztulnia kell a magyar életből”, de ez a zsidó hisztérika azonnal Párizsig futkosott, míg persze a becsületes magyarok becsületesen itt maradtak, Bartók például, ja, bocsánat, lapsus, ám hiába, nem ragadt rá a kultúra, ugyanaz a sértett senki maradt ott is, idézem, mert nem hinnék el: „a művelt világban való megmerítkezés cseppet sem tette fogékonyabb, nyitott személyiséggé”. Igen, Fejtő bunkósága tényleg szembeötlő, jószerével ez az első, ami róla egy tisztességes embernek eszébe jut.

Inkább szépnek, mint felháborítónak tartom, hogy azt is megtudhatjuk, hogy ez a nimolé még magyarul se tud. (Zárójelben, hogy ne „keveredjen”: Aki hallotta már Fejtőt beszélni, mondjuk, kapásból, fölkészülés nélkül valamihez hozzászólni, és hallhatta azt az árnyalt, bonyolultan rétegezett beszédmódot, a ténylegesen nyomdakész mondatokat, és bárhányszoros alárendeléssel is kúszott a mondat előre, a végén mindig visszatalált a főjéhez, lett mindig állítmány, a megfelelő – az közvetlenül átélhette a magyar nyelv nagyszerűségét, és, megengedem, kissé túlzón, ujjongva gondolhatott arra, hogy ő is e nyelven beszél, hallgat, él. És akkor még nem szóltunk a Fejtő-mondat tárgyszerűségéről, könnyed és mély tudásáról, történelmi-politikai tájékozottságáról, léptékéről, és ha kekeckedni akarunk, hiúságáról: hogy ő tudja, hogy ő tárgyszerű, könnyed és mély és etc. – Egyébként „régi” mondatok ezek, mint a Kemény Zsigmondéi vagy a Krasznahorkaiéi, szerkezetük bizonyos értelemben opponálja a jelen világát, vagy másképpen mondva: nem felelnek meg a kaotikusságnak, nincs annyi rend itt kint, mint amennyi ezekben a mondatokban ott bent. Persze az ilyen mondatok erős helyzetben éppen a kintet és a bentet szüntetik meg, és emlékeztetnek legalább a csillagos égre fölöttünk. Nem akarok kijönni a zárójelből. „Árj, ne kényeskedj.” [Danilo Ki