Forrás: NOL

Hajba Ferenc, 2005. augusztus 27. 00:00

Dózsa Györgyné mutatja, hogy fejbe csapták egy buzogánnyal Fabuzogánnyal fejbe verték a helyi Éva presszó tulajdonosát a Vas megyei Jánosházán. A gyanúsított egy helyi férfi. A bűncselekmény másnapján rendkívüli ülést tartott a községi önkormányzat, s levélben kérte a celldömölki rendőrkapitányságtól, hogy gyakrabban járőrözzenek a faluban. A folyamatos rendőri jelenlétet indokolja az is, hogy nemrég elvittek egy köztéri bronz emlékművet – igaz, ez pár napja csaknem épen előkerült a közeli kiserdőből, ahova elásták.

Jánosháza a 8-as főút mentén, Cell-dömölk közelében található 2900 lelkes község. A lakók tíz százaléka roma. Közülük páran valamelyik környékbeli üzemben dolgoznak, a többségük viszont úgynevezett lomizásból él, vagyis Ausztriából behozott, kiselejtezett, kidobott bicikliket, hűtőket, mosó- és mosogatógépeket, szekrényeket ad tovább.

Néhány Jánosházán élő roma úgy érzi, ellenük fordult a falu. A helybeliek viszont állítják: csak egy-két roma családdal van bajuk, ám őket sem a bőrük színe, hanem agresszivitásuk miatt kerülik.

– Nem lehet kiengedni az utcára a gyerekeket a romák szabadon rohangáló, vad kutyái miatt – dühöng egy asszony a húsbolt előtt. – A nagyobb gyerekeket is el kell majd kísérnünk szeptembertől az iskolába.

A pittbull, amelyik félelmet keltett a presszóban

– Tíz-tizenkét dologtalan ember terrorizálja a falut – kesereg egy férfi a buszmegállóban. – Kiülnek az iskola kőkerítésére, megisznak egy kanna bort, kötekednek, molesztálják az arra járókat. A boltokban dolgozó fiatalabb nő alkalmazottakat a barátjuk vagy az apjuk kíséri munkába, onnan meg haza. A rendőröket ezek a romák havernak tekintik, simán letegezik őket. Az egyik ismerős egyenruhásról tudom, hogy teljesen kikészült, pszichológushoz jár Szombathelyre, mert már nem bírja a stresszt.

Jánosházán gyakran előfordulnak más, kisebb bűncselekmények. Nem ritka, hogy valakik éjszaka leszívják a benzint az utcán álló kamionok üzemanyagtankjából, a kerékpárokat pedig napközben is ellopják. A falusiak drogterjesztésről, a 8-as főúton futtatott prostituáltakról is suttognak.

Az első nagyobb közfelháborodást nemrég az váltotta ki, hogy a falu főteréről elvitték a második világháború áldozatainak emlékére 1998-ban állított bronzszobrot. A százötven kilós fém nőalakot elásták a közeli kiserdőben, aztán éjszaka megpróbálták szétdarabolni, de csak megrepeszteni tudták az öntvényt.

A rendőrség még időben körbejárta a környék fémkereskedőit, figyelmeztették őket, hogy „lopott áru várható”, a falu pedig százezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőknek.

(Az egyik fémkereskedőtől megkérdeztem: megvette volna-e az emlékművet. Vállrándítással válaszolt:

– Egyben nem, de darabokban minden további nélkül. Nem vagyok puzzle-játékos, hogy a részletekből összerakjam a figurát. Ha meg eredetvizsgálattal akarnék foglalkozni, nem fémmel kereskednék, hanem elmennék egy autószervizbe dolgozni.)

A megelőző intézkedések és az öntvény makacs ellenállása a daraboló kéziszerszámoknak, megtette a hatását. A tettes egy ház udvarára dobta be a szobrot, ott találtak rá, s ma már ismét az áldozatokra – köztük hatszáz elhurcolt zsidóra – emlékezteti az utódokat. Mégpedig az eredeti helyén. A jánosháziak úgy tudják, hogy a kötekedő roma társaság egyik tagja volt a tettes, akit elfogott a rendőrség.

A legújabb bűncselekmény Dózsa Györgynével, a helyi Éva presszó tu-lajdonosával esett meg. A játékgépet és biliárdtermet is működtető presszó a főút mentén áll. Rendszeresen megfordulnak ott, s többnyire békében isznak együtt romák és nem romák. Amikor arra jártam, hárman ültek az ivóban, éppen Puskás Öcsit méltatták. A pult mögött egy fiatal alkalmazott állt. Kikérdezett, mielőtt a tulajdonoshoz vezetett volna.

Dózsa Györgyné elismeri, hogy az egyik helybeli roma férfit egy ideje valóban nem engedi be a presszóba – ahogy mondja – állandó hőzöngése, más vendégeket elriasztó kötekedései miatt. De az illető családjának nőtagjai rendszeresen jártak a presszóba. Játszottak a gépen, s italt vittek a ház urának.

– Nincsenek előítéleteim a cigányokkal szemben, van a faluban egy másik házam, azt is egy romának adtam bérbe – bizonygatja a presszó tulajdonosa, aztán remegő hangon fölidézi a vele történteket.

Az ellopott, majd megtalált szobor – Az egyik délután is bejöttek a roma nők a presszóba, hamburgert ettek, biliárdoztak, játszottak a nyerőgéppel. Nem volt velük más gond, csak az, hogy az ajtóban hagyták szabadon, szájkosár nélkül a pitbull kutyájukat. A vendégek ki sem mertek menni miatta.

Kértem a nőket, hogy vigyék haza a kutyát, de hiába. A végén azt mondták, nem is az övék a pitbull. Harmadszori méltatlankodásra, figyelmeztetésre káromkodás, szitkozódás, hangos gyalázkodás után elmentek. Másnap este tízkor zártam, behúztam a rácsot. Az utolsó vendégeket mindig megkérem, maradjanak még, amíg nem végeztem a takarítással, mert egyedül mindenki fél ebben a faluban.

Szóval ott volt még legalább tíz-tizenkét vendég, amikor kicsapódott a rács, hárman berontottak baseballütőkkel, és azt üvöltötték: most megdögletek! A roma családhoz tartozó férfiak voltak. Az egyik támadó a mellettem levő asztalra csapott le a bottal – olyan erővel, hogy letört belőle egy darab -, majd rám emelte az ütőt. Ekkor én hozzávágtam a kezem ügyébe kerülő fröccsös poharat. Láttam, hogy vérzik az arca. Meglépett a haverjaival együtt. Kihívtuk a rendőrséget, védelmet kértem tőlük, de mondták, hogy nem tudnak minden zárórára eljönni hozzánk.

Másnap házassági évfordulójának megünneplésére készült a Dózsa család. A férj kiment horgászni, hogy friss halból főzze az ünnepi halászlevet. Az asszony addig is beállt dolgozni a pult mögé.

– Este hatkor megállt egy kocsi a presszó előtt, kiszállt belőle három jánosházi férfi és két idegen – eleveníti fel a történteket Dózsáné. – Kezükben fém botokat és fa buzogányt lóbáltak. Mondtam nekik, fiúk ne balhézzatok, mert hívom a rendőrséget, s már nyomtam is a telefon gombját. Ekkor az a férfi, akihez előző este hozzávágtam a poharat, úgy fejbe csapott a buzogánnyal, hogy annak letört a feje. Én iszonyatosan véreztem, a vendégek hívták a mentőket. Később kiderült, hogy ödéma keletkezett az agyamban, s kilenc napig nyomtam a kórházi ágyat. Az általam ismert támadók közül kettőt nem sokkal a történtek után a rendőrök elfogtak, rövidesen a harmadikat is lekapcsolták. Hetvenkét órás őrizet után szabadon engedték őket. Azóta már egy másik ivóban is balhéztak, fél tőlük az egész falu. De ha valaki panaszkodni vagy tanúskodni mer ellenük, rögtön rásütik, hogy rasszista.

Dózsáék most kamerákkal próbálnak meg védekezni az újabb támadások ellen. Eddig csak a presszó előtti biciklitárolót pásztázta a kamerájuk, így vendégeik nyugodtan lehajthatták pohár sörüket, nem kellett valakit a ház előtt hagyni azért, hogy őrizze a kerékpárjukat. Az igen egyszerű berendezés azonban csak figyelőszolgálatot teljesített, felvételt készíteni nem tudott. Ezért cserélték ki újra, s bővítették is.

– Arra jó lesz, hogy legalább meg-örökíti, amikor megölnek bennünket – mondja rezignáltan a férj, s megmutatja a lakóházukat: úgy be van kábelezve, mint egy hagyományos telefonközpont.

A napokban az egyik támadó apja bekukkantott a presszóba. Óvatosan próbálkozott, előbb csak bedugta a fejét és beszólt: „Én bemehetek, Éva?”

Elnézést kért a tulajdonosnőtől, s azt mondta, hogy a fiát ne engedjék be többet a presszóba.

Az utcán megszólított romák maguk is elítélik a presszóban történteket.

– Nézze, én is roma vagyok, dolgos roma, békés roma. – bólogat szomorúan egy középkorú, borostás férfi. – Szerencsére Jánosházán nem a bűnözők alapján ítélik meg az embereket. De ha tovább fajulnak a dolgok, bizony nem csodálkoznék rajta, ha mindegyikünkre köpnének a falusiak. Ha „földúlódnak” az emberek, akkor én továbbállok innen, megyek a pusztulatba, bárhová. Egy-két faluval odébb. Csak a kötekedő, verekedő romák miatt azok se kellenek senkinek máshol, akivel nincs semmi baj. Nekünk minden faluban újra meg újra kell bizonyítanunk.

Odamegyek a pohárral arcul dobott roma férfi családjának házához. Az elhanyagolt épület környékén és udvarán ketten téblábolnak, egyikük pedig az utcára kiszórt, törött szék fémvázán üldögél, Az udvar tele van bizonyára a lomizásból származó rissz-rossz biciklikkel.

Mondom, kit keresek, erre csak a fejüket ingatják:

– Nincs az a szegény idehaza, úgy megsértették üveggel az arcát, hogy az se lenne csoda, ha elbujdosna szégyenében.

– Üldöznek bennünket – panaszkodik egy idősebb nő, aki azt bizonygatja, hogy csak vendégségben van most itt a háznál. – Kitiltanak kocsmából, boltból, mert romák vagyunk.

Megkérdezem, hogy Kanadából is ezért toloncolták-e haza őket, pár évvel ezelőtt ugyanis ők is elindultak a tengeren túlra.

– Magunktól jöttünk, mentünk, szabad emberek vagyunk, nem kell minket toloncolni – replikáznak egyre indulatosabban.

Keresztes István polgármester szerint megélhetési bűnözésre senki sincs rákényszerítve Jánosházán, aki dolgozni akar, az talál munkát a faluban vagy a település környékén. A munkanélküliségi ráta itt csupán egy-két százalékos. Gyerekvédelmi járandóságok, emelt családi pótlékok és egyéb juttatások címén évente 30 millió forint szociális segélyt is kiosztanak.

– Én nem teszek különbséget ember és ember között – állítja Keresztes István. – Nekem mindig azt tanították a szüleim, hogy minden ember egyforma, megítélni mindenkit csak a cselekedetei alapján lehet. Ennek megfelelően bennem nincs semmiféle előítélet. Az itt élő romákkal is szót értek, de valóban van egy-két család, amelynek tagjai már teljesen elbutultak az alkoholtól, s nem tisztelnek sem törvényt, sem hagyományokat. Velük szemben határozottan kell föllépni. A rendőrség már gyakrabban járőrözik, két polgárőr szervezetünknek pedig anyagi támogatást adtunk. Annyit már sikerült elérni, hogy az iskola kerítése mellől egyelőre eltűntek a kötekedők.

Vécsei István alezredes, a celldömölki rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője megerősíti: fenntartják a fokozott rendőri jelenlétet a faluban. Azt nem tudta megmondani, hogy az Éva presszó tulajdonosnője elleni támadás ügyében mikor fejeződik be az eljárás.

– Be kell járnunk a törvényes utat, most éppen a szakvéleményekre várunk – tájékoztatott az alezredes.

Dömötör Attila, a kisebbségi ön-kormányzat vezetője egyelőre szűkszavú:

– Tudod, testvérem – mondja -, én majd a rendőrségi vizsgálat után nyilatkozom. Azt azonban tudhatod, hogy egy családdal van itt gond, romaellenességről meg szó sincs a faluban. Ne higgy annak, aki ilyet terjeszt!